Csoda - túlélte és legyőzte az agresszív leukémiát egy 6 hónapos baba

Egy kisbaba élni akarása és anyukája kitartása miatt túlélte a leukémiát és mostanra már teljesen meggyógyult.


A kis Miánál már az anyaméhben felfedezték a betegséget, amelyet születése után rögtön kezelni kellett.

A kicsinél azonban első kemoterápiás kezelés sikertelen volt, ezért az orvosok már lemondtak róla. De a baba anyukája nem adta fel, neki köszönhető, hogy a kis Mia életben maradt. –írja a Mirror.

72618_mia-06

Mia McConnelogue-nál már az anyaméhben észrevette, hogy baj van. A kicsinél ugyanis a leukémia egy agresszív fajtája, az ún. áfonya-muffin szindrómának nevezett betegség fejlődött ki.

Ezt a születése után az orvosok már látták és két nap múlva már meg is kapta az első kemoterápiát. Az orvosok még ekkor is csak 50 százalék esélyt adtak arra, hogy túléli.

PAY-Blueberry-Muffin-Baby

Az anyuka, Stephanie azonban az első sikertelen kemoterápia után nem adta fel a reményt és szinte kikényszerítette, hogy még egy esélyt kapjon a kislány.

72617_mia-05

Ezután csoda történt, három kezelés és egy csontvelő átültetés után a kicsit nemrég gyógyultnak nyilvánították.

A kis Mia így 6 hónappal a születése után végre hazamehetett a kórházból.

72614_mia-02

Az anya szerint a kislány most már boldog és egészséges, bár a kezeléstől kihullott a haja és a szemöldöke.

72613_mia-01

72615_mia-03

72616_mia-04

72619_mia-07

72620_mia-08

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com