Éber kómában fekvő férfi házát akarja vinni a bank

Egy édesanya végső elkeseredettségében fordult a nyilvánossághoz. Az asszony 31 éves fia negyedik éve fekszik éber kómában és most az a veszély fenyegeti őket, hogy az utcára kerülnek a lakás vásárlásra felvett hitel miatt.


Verb Ferenc még 2012-ben szenvedett balesetet, amely előtt nem sokkal hitelt vett fel. A karádi férfit az édesanyja ápolja már évek óta, akinek most a fia gyógyulásért folytatott harca mellett a bankkal is meg kell küzdenie.

Szászi Veronika szerint még máig sem tisztázott, mi történt a fiával 2012-ben, azon a júniusi napon.

51837

"Az biztos, hogy fürödni indult a motorján a Deseda-tóhoz. Aztán valahogy elesett Füred és Toponár között. A bukósisakja, amit mindig gondosan magára kötött, méterekkel a testétől hevert. A rendőrség szerint nem volt külső behatás, csak felborult. De valaki névtelenül mégis kihívta a mentőket, de nem várta meg a kiérkezésüket. A rendőrséget csak az eszméletlen fiam várta. Koponyaalapi töréssel, vérbe fagyva feküdt az úton". – mesélte szomorúan.

Ferencen azóta több műtétet is végrehajtottak, de az állapota nem változott, azóta is éber kómában van.

122574

"Teljesen magatehetetlen, a nap 24 órájában kell foglalkozni vele" – meséli az asszony, aki szerint a férfi most még rosszabbul van, nagyon köhög és azt vizsgálják van-e tüdőgyulladása.

A férfi a balesete előtt villanyszerelőként dolgozott. Párjával szerettek volna saját otthont, ezért a tragédia előtt nem sokkal 5 millió forintos hitelt vettek fel. – számolt be róla a Bors.

"A törlesztő először havi 60 ezer volt, aztán 120 ezerre duzzadt. Most már 20 millió forintot követel rajtunk a bank, és ezt már nem tudom teljesíteni" – mondja ez a édesanya, akinek beteg fia mellett lányáról és agysérüléssel született unokájáról is gondoskodnia kell.

51838

"Két éve a bank szerződést bontott velünk. Vagyis nekem már semmilyen tárgyalási pozícióm nincsen, de az ő követelésük fennáll. Február végén felkínálták, ha április végére egy összegben le tudunk tenni nekik 5 millió forintot, elengedik a tartozás többi részét. Ellenkező esetben a jelzálog miatt viszik a házunkat. Egymilliónk sincs, nem hogy öt! "– sírta el magát.

Ezért a család az emberek segítségét kéri, még azt is bevállalják, hogy visszafizetik az adományozóknak a pénzt, csak ne a banknak tartozzanak.

"Én egy egyszerű emberke vagyok. Nem szeretek kéregetni. De sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülünk." – mondta Veronika.

A Bors információi szerint a bank fontolóra veszi, hogy adnak-e még további egy hónapos haladékot a családnak.

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com