Édes üröm a rákos sejtek 98%-át elpusztítja

A kínai orvoslásban már évezredek óta használt gyógynövény csodákra képes. Kutatások szerint csupán önmagában a rákos sejteknek 25%-át, míg vassal kombinálva a 98%-át is semlegesítheti.

üröm1


Az édes üröm igen hosszú pályafutással büszkélkedhet, hiszen tele van olyan anyagokkal, melyek a gyógyulási folyamatokat maximalizálják. Régebben olyan betegségek ellen használták, mint a malária, pestis és más súlyos kórok esetében, melyeknél más gyógyszerek már a kezelés elején csődöt mondtak. Kínában a csodás gyógynövényt már évek óta bevetik a rákosbetegeknél, ahol különösen a tüdőrákban szenvedőknél jártak nagy sikerekkel, melyekre a tudósok is felkapták a fejüket.

A vizsgálatok során bebizonyították, hogy az édes üröm valóban rákellenes, leghatásosabb azonban úgy, ha némi vassal is kiegészítik. A vas a rákos sejtekhez kapcsolódva támadja a kórokozókat és a növény jótékony hatásaival együtt veszi fel a harcot ellenük. Ekkor a szervezetben beindul a gyógyulás mechanizmusa, a rákos sejtek száma csökken és az új, egészséges sejtek, szövetek elkezdenek szaporodni, illetve kiépülni. A kutatás során azt is megállapították, hogy a növény és a vas kombója nem csak hatékony, de gyors is, hiszen egyes betegeknél már 16 óra elteltével elhaltak a beteg sejtek.

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com