Egészségügyi államtitkárság: jelentősen nőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt

Jelentősen nőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt, ezért az emberi erőforrások minisztere szükségesnek tartotta az ez évre meghirdetett szabad keretszámok egy részének átcsoportosítását - közölte az egészségügyi államtitkárság pénteken az MTI-vel.doctorTájékoztatásuk szerint a beérkezett szándéknyilatkozatok alapján elmondható, hogy míg a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem régióiban szabad helyek maradtak, addig a Semmelweis Egyetem régiójában - főként Budapesten - túljelentkezés tapasztalható.

A Semmelweis Egyetemen az idén végzős 350 hallgató számához képest mindezidáig összesen 520-an jelezték, hogy bekapcsolódnának a képzésbe. A túljelentkezés kezelésére és a szakorvosi utánpótlás biztosítására, valamint annak érdekében, hogy lehetőség szerint valamennyi, a szakorvosképzésbe bekapcsolódni kívánó fiatal részt tudjon venni a képzésben, az emberi erőforrások minisztere az ez évre meghirdetett még szabad keretszámok egy részének átcsoportosítását tartotta szükségesnek, s ezért 30 százalékkal emelte a Semmelweis Egyetem régiójának keretszámait - közölték.

Az orvosképzést folytató egyetemek tájékoztatása szerint az idén várhatóan 835-en végeznek általános orvosi képzésben, és összesen 1167 hely áll rendelkezésre a szakorvosi programban, ezekből június végéig 297-et be is töltöttek.

A közleményben kitértek arra is, hogy július 1-jétől átalakult a szakorvosképzés rendszere, ennek értelmében a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét intézménnyel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, és illetményüket központi költségvetési forrásból fizetik ki.

Az intézkedés sikerét mutatja, hogy a kormányrendelet hatályba lépése óta minden eddiginél többen jelentkeztek a szakorvosi képzési rendszerbe, a jelentkezések száma ugrásszerű emelkedést mutat - írták. Rámutattak: az új rendszer rendkívül kedvező mind az egészségügyi szolgáltatók, mind pedig a rezidensek részére, hiszen a július elsején életbe lépett jogszabály az ösztöndíjrendszer folytatása mellett tartalmazza a fiatal szakorvosok támogatását is, így a korábban végzett, de a szakorvosképzést ezidáig meg nem kezdett fiatalok részére is vonzó alternatíva.

Azok a szakorvosjelöltek, akik beléptek a kormányzat által 2011-ben indított és azóta is minden évben meghirdetett Rezidens Ösztöndíj Programba, a jogszabály alapján a garantált illetményen felül hiányszakmától függően további nettó 100 vagy 200 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek.

Annak érdekében, hogy a programból kilépő fiatal szakorvosok jövedelme ne csökkenjen, az érintettek a júliusban életbe lépő jogszabály szerint bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülhetnek, ha vállalják, hogy továbbra is itthon gyógyítanak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com