Elcsúszott a kövön, pár óra múlva meghalt a 2 éves kislány

Borzasztó tragédia történt egy brit családban a portugáliai nyaralásuk alatt.


A két éves kislányuk. Chloe elcsúszott a kövön, majd pár óra múlva meghalt. A kislányt már háromszor is felboncolták, de még azóta sem tudni mi okozta a halálát.

A kis Chloe Godding a szülei szerint igazi életrevaló vidám gyerek volt, aki ugyanúgy imádott szaladgálni, mint a többiek. Nem gondolták volna, hogy egy esés miatt veszítik el a kislányukat.

2F35C7A300000578-0-image-a-10_1449685210493

A hatóságok szerint az esés miatt halt meg a gyerek, a szülők azonban biztosak abban, hogy nem ettől halt meg a kis Chloe.

 „Orra esett a márványkövön, de az esés után már fel is pattant, és kérte, hogy öleljem őt meg” – emlékezett vissza a kislány édesanyja, Lucy.

Az ápolónőként dolgozó asszony még ölbe is vette a gyereket és alaposan átvizsgálta, de sem horzsolást, sem pirosságot nem látott rajta. Chloe viselkedése pedig egyáltalán nem változott meg az esés után. - írja a Daily Mail.

PAY-Chloe-Godding

„Vacsora előtt még játszott velünk, aztán jó étvággyal evett, lefekvés előtt pedig esti mesét kért.” – mesélte megtörve az asszony.

Az anyuka lefektette a kislányt és este 9-kor benézett hozzá, de minden rendben volt. Majd fél tizenegykor újra benyitott hozzá, hogy megnézze.

"Amikor benyitottam, furcsa szag terjengett a szobájában. Közelebb mentem hozzá, és megpróbáltam felébreszteni, de hiába ráztam meg finoman a vállát, Chloe továbbra is mozdulatlanul feküdt, fejét a párnába fúrva. Amikor a férjem odaért hozzánk és megemelte őt, akkor láttam, hogy a párnáján és az orra körül is vérfoltok vannak.” – emlékezett vissza az anya a szörnyű pillanatokra.

Az asszony rögtön megkezdte a kislány újraélesztését, közben pedig kihívták a mentőket, de csak fél óra múlva jöttek ki.

A gyereket azonnal bevitték a kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.

chloe2

„Fél órával később közölték velünk, hogy a lányunk meghalt. Nem tudták megmondani, hogy miért, és sajnos az azóta elvégzett boncolás sem vitt közelebb minket a válaszokhoz.” – mondta el az anya.

A portugál orvosok szerint a gyerek halálát a koponyáját ért ütés miatti vérzés okozta. Nagy-Britanniában viszont a boncolás során nem találtak olyan jeleket, amely erre utalt volna.

„A sötétben tapogatózunk, de bármi is legyen a vizsgálat eredménye, a lányunkat nem hozhatja vissza. Az az egy vigasztal minket, hogy tudjuk, míg velünk volt, Chloénak gondtalan, boldog élete volt. Mindig mosolyogva ébredt és boldogan aludt el. Így emlékezünk majd rá.” közölte az anyuka.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com