Haldokló újszülött babát ikertestvére ölelése gyógyította meg – szívszorító fotó

Egy haldokló ikerpár egyik tagját testvére gyógyító ölelése mentette meg.


Az ölelés erejéről szívszorító fotó készült, amely azóta bejárta az egész világot.

A képen lévő ikerpár Brielle és Kyrie Jackson közül Brielle súlyos szívbetegséggel született és az orvosok sem sok esélyt adtak neki. Bármelyik pillanatban meghalhatott volna.

a7c3a653-31bc-4a30-a611-dc6b525f8319_original

Ekkor a csecsemős nővérnek Gayle Kaspariannak különös ötlete támadt, hogy tegyék a babákat közös inkubátorba.

A nővér engedélyt kért mindehhez, mert a kórházi szabályzattal ellenkezett volna. Végül sikerült elérni, hogy megtehessék, és a babákat egymás mellé fektették az inkubátorban, pont úgy, ahogy édesanyjuk méhében voltak.

rescuehug

S ekkor csodálatos dolog történt, a kis Kyrie addig nyújtogatta a karjait, amíg át tudta vele ölelni beteg testvérét.

Kis idő múlva döbbenten tapasztalták, hogy a beteg kislány szíve gyógyulni kezd és a vérnyomása és testhőmérséklete is helyreállt.

rescuehug3

Mindez még 1995-ben történt, a testvérekből azóta gyönyörű felnőtt nők lettek, akik még mindig elválaszthatatlanok.

Kettőjük közötti szoros kötelék és szeretet mindenen átsegítette őket.

rescuehug2

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Egy lelkész és egy férfi véletlenszerű találkozása csodálatos fordulatot hozott mindkettőjük életében.

Te jó ég! – vírust kaptál vagy baktériumot

Te jó ég! – vírust kaptál vagy baktériumot

Ha megnézed a vicces, egyben okos videót, többé nem fogod nyaggatni orvosodat, hogy írjon fel antibiotikumot!

Fél éves menekült babától tagadta meg védőoltást a magyar orvos

Fél éves menekült babától tagadta meg védőoltást a magyar orvos

Egy magyar orvos nem volt hajlandó beoltani a Magyarországon született fél éves kongói babát.

Megrázó nyílt levelet írt az anyuka a szervdonor baba édesanyjának

Megrázó nyílt levelet írt az anyuka a szervdonor baba édesanyjának

Egy floridai édesanya erős nyílt levélben köszönte meg a szervdonor baba családjának, hogy megmentették a fia életét.

Belehalt a nő, mert nem tudta értelmezni a leletén az orvosi rövidítést

Belehalt a nő, mert nem tudta értelmezni a leletén az orvosi rövidítést

Egy vidéki magyar asszony azért halt meg mellrákban, mert nem tudta értelmezni a leletén lévő orvosi rövidítést.

Betegen született a baba, mert az anyuka túl sok ananászt evett

Betegen született a baba, mert az anyuka túl sok ananászt evett

Egy edingburgh-i nő kisbabája ritka születési rendellenességgel jött a világra, az anya szerint ennek a terhessége alatt megevett túl sok ananász az oka.

Bíróságra ment, hogy az orvosok lekapcsolják kómában lévő férjét a gépekről

Bíróságra ment, hogy az orvosok lekapcsolják kómában lévő férjét a gépekről

Egy öböl-háborús veterán felesége azt szeretné, ha az orvosok lekapcsolnák a kómában lévő férjét a gépekről.

Élete első havának örül a baba, akinek alig adtak esélyt az orvosok

Élete első havának örül a baba, akinek alig adtak esélyt az orvosok

Valóságos csodának tartják a Clara Ray születését, akiről az orvosok azt mondták az anyukájának, hogy alig van esélye.

Véletlenül végzett csecsemőjével az otthon szülő 17 éves lány

Véletlenül végzett csecsemőjével az otthon szülő 17 éves lány

Egy 17 éves amerikai tinilány az interneten olvasott utána hogyan zajlik le az otthonszülés.

Fényterápián súlyosan megégett baba végre családra talált

Fényterápián súlyosan megégett baba végre családra talált

Az egész világot bejárta annak a kisbabának a történetek, aki a fényterápia során szenvedett súlyos égési sérüléseket egy felrobbant lámpa miatt.

http://ujhazak.com