Húsevő baktérium miatt nem szülhet többé a magyar nő

Megrázó történetet írt meg a Blikk hétfői napon, amelyben egy 30 éves magyar nő elmesélte milyen szörnyűségeken ment keresztül.


Dianának többé nem lehet gyermeke, mert húsevő baktérium miatt elvesztette a méhét.

A tragédia még 2009-ben történt, amikor ikrei születése alatt MRSA-fertőzést kapott a kórházban.

44a53a1b3c68650fbf38e0fe32fa6731

"A mai napig rosszul érzem magam, ha azokra a nőkre gondolok, akiknek rendben zajlott a szülése. Én ebből kimaradtam, és már ki is fogok. Nemcsak hogy a szülés nem volt nálam normális, de a gyerekeimet sem tudtam rögtön magamhoz ölelni." - mondta el Diana

A babák hét hónapra születtek, sokáig élet-halál között voltak,de meggyógyultak. Azonban mivel a nő nem fiút szült, muszlim férje közben elhagyta.

"Próbáltam pozitívan gondolkodni. A lányaimra koncentráltam, arra, hogy minden rendbe jön. Akkor még nem tudtam, hogy a házasságom válásba torkollik."

Diana megpróbáltatásai azonban nem értek véget. 2014-ben petefészek cisztát fedeztek fel nála, majd a műtét alatt bélösszenövéseket találtak a kismedencéjénél. Az operáció során megsérültek a belei, ezért a petefészke mellett a belei egy részét is ki kellett venni.

korhaz-egeszsegugy-1024x576

Diana beperelte a kórházat a vele történtek miatt.

"Peren kívüli egyezséget próbáltunk kötni a kórházzal. Az orvosok nem kellő gondossággal jártak el, a problémát már korábban észlelniük kellett volna. Ötmillió forint kártérítést kértünk, de elutasítottak". – meséli szomorúan.

mrsa_bacteria-1024x680-1024x680

Az asszony jogásza, Ábrahám László szerint a kórház minderre csak 11 hónap múlva reagált. Azt közölték, hogy ők megfelelően végezték el a beavatkozást, a jogász szerint az orvosok viszont megszegték az elvárható gondosság elvét.

Diana azóta új társra lelt, de neki nem szülhet gyermeket, ezért azt tervezik, hogy külföldi béranyát fogadnak fel.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com