Ikertestvére ölelése hozta vissza az életbe a haldokló koraszülött babát

Szívszorító fotó járta be a világot, amelyen két koraszülött baba egymást öleli.


A két csöppség 3 hónappal hamarabb, a terhesség 27. hetében jött a világra és az egyikük jóval fejletlenebb volt.

325A4D6900000578-3499697-image-a-15_1458382859639

A picinek az orvosok nem sok esélyt adtak, de mikor testvérét mellé fektették csoda történt.

Az apró kislány csöppnyi karjaival átölelte őt és szeretetet adott neki. A kis Lilyt ez mentette meg és hozta vissza az életbe.

325961F200000578-3499697-image-a-5_1458354009014

A két kislány még 2010-ben született császármetszéssel és az orvosok azt mondták, hogy a babák annyira aprók és fejletlenek, hogy nem maradnak életben.

A szülőket próbálták felkészíteni a legrosszabbra, azaz mind a két lányukat is elveszthetik.

Michelle és Michael Roberts-Cobbing azonban eldöntötték, hogy küzdeni fognak értük, akkor is a helyzet reménytelen. A kis Summer alig volt egy kiló, testvére állapota azonban még ettől is kritikusabb, a kis Lily csak 400 grammot nyomott.

325961F700000578-3499697-image-a-4_1458353995035

„Lily ijesztően aprócska volt. A fülei, mint két kis fonnyadt sárgabarack, a hasán pedig olyan vékony volt a bőr, hogy szinte látni lehetett a belső szerveit”- mondta el az anyuka a Daily Mailnek.

Az asszony azt is elárulta, hogy bár kívülről erősnek mutatta magát, a lelkében attól rettegett, hogy a babák nem elég erősek a túléléshez.

Amikor Lily állapota rosszabbodott, úgy döntött, hogy melléfekteti Summert, hogy érezhessék egymást, mint nemrég az anyaméhben.

20160319a-halal-kuszoben-allo-ujszulottet

„Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, ahogy a lányok összekapaszkodtak. Mikor megérezték egymás közelségét, azonnal megölelték egymást.”

20160319a-halal-kuszoben-allo-ujszulottet4

A családra még hosszú hónapok vártak, a babákat csak 8 hónap múlva vihették haza.

A szülőknek Lilyvel még kétéves korig vissza kellett járniuk a kórházba, mert a kislánynak tüdő- és szívproblémái voltak.

325A4D6D00000578-3499697-image-a-14_1458382779185

Mostanra már azonban Lily is egészséges lett és a két kislány elválaszthatatlan egymástól.

A szülők szerint a természetük nagyon különböző, Lily sokkal visszahúzódóbb és csendesebb gyerek, mint Summer.

325961C500000578-3499697-image-a-10_1458354043208

325961DE00000578-3499697-image-a-7_1458354029868

325961E300000578-3499697-image-a-8_1458354034937

325969B300000578-3499697-image-a-9_1458354038327

20160319a-halal-kuszoben-allo-ujszulottet5

3259698400000578-3499697-image-a-6_1458354013074

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com