Inkubátorban égett meg a koraszülött baba testének 70 százaléka - sokkoló fotók 18+

Egy orosz újszülött babát élete első napjaiban két tragédia is érte, az egyiket a saját szülei okozták neki.


A kis Matvej koraszülötten jött a világra, ezért a kórházban inkubátorba tették, azonban a baba 3 napos korában egy lámpa zárlatos lett és kigyulladt az inkubátor. – írja a Daily Star.

254698

A borzalmas eset idején a pici felügyelet nélkül volt, így testének 70 százaléka megégett.

Mikor a szülei meglátták milyen szörnyű égési sérüléseket szenvedett, magára hagyták. Az anyja azóta sem ment be hozzá a kórházba és az apja sem látogatta meg, így a kisfiú nevelőotthonba fog majd kerülni.

A babáról készült lentebb látható fotókat csak erős idegzetű olvasók nézzék meg.

254697

A tűzben a baba belső szervei is megsérültek, ezért át kellett vinni egy moszkvai klinikára.

"A fiú még mindig súlyos állapotban van az intenzív osztályon. Borzalmas sérülései ellenére hihetetlen benne az élni akarás. Nem sok felnőtt lenne képes elviselni azokat a szenvedéseket, amelyek ő megy keresztül" – közölte megtörten a kórház szóvivője.

559500f62a4ad_burntbaby1

Az orvosok elmondása szerint a kis Matvejnek drága és bonyolult plasztikai műtéteken kell majd átesnie.

Így most a közvéleményhez fordultak, hogy segítséget kérjenek anyagilag a kisbaba kórházi kezelésére.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Gyógyuljunk cickafarkkal

Gyógyuljunk cickafarkkal

A cickafark szinte minden betegséget gyógyít

Vérplazma adományozásért járó térítést drasztikusan lecsökkentették

Vérplazma adományozásért járó térítést drasztikusan lecsökkentették

Az eddigi 11-12 ezer forint harmadára csökkentették le a vérplazma adásáért járó térítést.

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Vádat emeltek több orvos ellen, mert műtét közben szelfiztek a beteggel, aki később meghalt.

Szívfacsaró fotókat készíttettek 11 napig élt ikerbabájukról a szülők

Szívfacsaró fotókat készíttettek 11 napig élt ikerbabájukról a szülők

Egy családnak csupán 11 nap adatott meg egyik újszülött ikerbabájukkal.

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

Kemoterápia miatt vált meddővé a fiatal nő, akivel mégis csoda történt.

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Egy fiatal lány akkor jött rá, hogy szül, mikor a lába között meglátta a baba fejét.

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Egy agresszív rákkal küzdő férfi utolsó négy hónapjában szülőket keresett kisfiának.

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Agydaganat miatt vesztette el az édesapját a 13 éves Bethany Llyod és húga, a 11 esztendős Chloe.

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

Indiában szellembabának tartották a vízfejű 7 hónapos kisfiút.

Köhögést enyhítő finomságok

Köhögést enyhítő finomságok

Öt ismert finomság, kellemes ízű étel/ital mely igazán jó hatással van a kellemetlen köhögés csillapítására

http://ujhazak.com