Izomhúzódásnak nézték a fiatal nő halálos betegségét az orvosok

Előrehaladott bőrrákja volt egy fiatal nőnek, de nem ismerték fel idejében, ezért három hónap múlva meghalt.


A család azért hozta nyilvánosságra a Clare Daly-vel történtek tragédiáját, hogy mások ne járjanak így, ahogy a 29 éves nő.

Clare három hónappal azután halt meg, hogy kiderült előrehaladott melanómája van.

clare-e1456472281931

"Ha Clare-t egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, ő maga volt az élet. Szüntelenül mosolygott, még a betegsége alatt is. Mindig jókedvű volt és nem volt olyan ember, akivel ne találta volna meg egy perc alatt a közös hangot” – mondta el a Daily Mailnek a nő testvére a 35 éves Michael McNally.

A férfi azért akar nyíltan beszélni a húga esetéről, mert fel szeretné hívni az emberek figyelmét a bőrdaganatokra, főleg a melanómára.

318AA69000000578-3463784-image-m-25_1456410388715

„Clare soha életében nem napozott. Sőt! Ha tudtuk, hogy hosszabb ideig leszünk a napon, óvatosságból mindig bekente magát. Csak ritkán szoláriumozott, de tíz éve – éppen az egészsége miatt – úgy döntött, felhagy vele. Sokáig az orvosoknak is rejtély volt, miért lett beteg, végül azt mondták, egy olyan anyajegyből indult a betegség, amit Clare két évvel korábban vetetett le. – mondta el az asszony bátyja.

A férfi szerint a húga azért akarta levetetni a furcsa kinézetű anyajegyet, mert nagyon zavarta. Mivel önként ment a műtétre és nem voltak panaszai az orvosok nem vizsgálták meg az anyajegy körüli szöveteket. Ezért mikor kiderült, hogy komoly a baj már nem tudtak rajta segíteni.

318AA3C900000578-3463784-image-a-20_1456410263976

„Az első tünetei 2015 májusában jelentkeztek: ekkor kezdte fájlalni a vállát. Azt hitte egyszerű izomhúzódás, és hogy majd el fog múlni, de nem így lett.”

A fájdalom azonban hetek múlva is megmaradt, ezért Clare felkereste az orvost, ahol azt mondták, hogy izomhúzódása van. Gyógyszereket adtak neki és fizioterápiás kezelésre küldték, ott derült ki, hogy nem az izmaival van a baj.

Szeptemberben fedezték fel, hogy a nőnek négyes stádiumú, azaz előrehaladott bőrrákja van.

clare3

Addigra a rák már annyira szétterjedt a testében, hogy a hagyományos terápiára már nem reagált. A család remélte, hogy egy új kísérleti kezelés, ún. duális terápia majd segít rajta, de erre már nem került sor, mert decemberben sajnos Clare meghalt. 

3183568900000578-3463784-image-a-29_1456410781438

A család most azért küzd, hogy mások időben fel tudják ismerni a betegséget és legyen esélyük a gyógyulásra. Ezért egy alapítványt hoztak létre az elhunyt fiatal nő neve alatt, amelynek célja a bőrrák elleni küzdelem segítése.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Vérplazma adományozásért járó térítést drasztikusan lecsökkentették

Vérplazma adományozásért járó térítést drasztikusan lecsökkentették

Az eddigi 11-12 ezer forint harmadára csökkentették le a vérplazma adásáért járó térítést.

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Vádat emeltek több orvos ellen, mert műtét közben szelfiztek a beteggel, aki később meghalt.

Szívfacsaró fotókat készíttettek 11 napig élt ikerbabájukról a szülők

Szívfacsaró fotókat készíttettek 11 napig élt ikerbabájukról a szülők

Egy családnak csupán 11 nap adatott meg egyik újszülött ikerbabájukkal.

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

Kemoterápia miatt vált meddővé a fiatal nő, akivel mégis csoda történt.

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Egy fiatal lány akkor jött rá, hogy szül, mikor a lába között meglátta a baba fejét.

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Egy agresszív rákkal küzdő férfi utolsó négy hónapjában szülőket keresett kisfiának.

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Agydaganat miatt vesztette el az édesapját a 13 éves Bethany Llyod és húga, a 11 esztendős Chloe.

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

Indiában szellembabának tartották a vízfejű 7 hónapos kisfiút.

Köhögést enyhítő finomságok

Köhögést enyhítő finomságok

Öt ismert finomság, kellemes ízű étel/ital mely igazán jó hatással van a kellemetlen köhögés csillapítására

Reggeli kávé helyett "aranytej"

Reggeli kávé helyett "aranytej"

A hagyományos forró, téli italok, vagy kávé helyett az új sláger az "aranytej"

http://ujhazak.com