• -6 ℃ / 3 ℃

Másoknak ad erőt kitartásával a miskolci lány, aki legyőzte a leukémiát

Egy miskolci lány még csak 25 éves de már megjárta a poklok poklát.


Zavodni Gréta három évig küzdött a leukémiával és sikerült legyőznie azt.

Történetét megírta blogjában, majd könyvben, amellyel már rengeteg embernek segített s adott erőt. A lány azt mondja nem adta fel az álmait akkor sem, amikor kiderült, hogy rákbeteg.

0652ed4ba24ad9520b5f92eab3327c0b

"Egyik nap a nyakláncommal játszottam, és éreztem, hogy megdagadt a nyakam. A szüleim strúmára gyanakodtak, és elvittek a kórházba, ahol kiderült, hogy leukémiás vagyok" – kezdte el történetét Gréta. A lánynál 20 évesen derült ki, hogy leukémiája van. Grétának egykor az volt az álma, hogy a Nyíregyházi Főiskola testnevelési szakára megy tovább tanulni.

86214a2e58f451615ce7b0cae6751578

"A diagnózis után közölték velem, hogy ne nagyon tervezgessek, mert hamarosan be kell majd feküdnöm. Annyira hirtelen történt minden" – mesélte Gréta.

A lány, hogy tudassa barátaival, ismerőseivel mi történik vele, blogot indított. Ebben osztotta meg mindennapjait az emberekkel.

Aztán hirtelen rengeteg követője lett, akik biztatták, támogatták és olyan információkat írtak le a betegségről, amit máshol nem talált volna meg.

1d837310170ea537390bf8634a1c3f19

A blognak akkor sikere lett, hogy Gréta egy könyvben is megírta a történetét, A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt címmel. Az írása nagyon sok embernek segített, hasonló betegséggel küzdőknek és egészségeseknek is, hogy döntéseket hozzanak az életükben.

e85bbd7ca4f705434da14c9af2d2d2c2

A rosszullétek ellenére Gréta mindennap elment sétálni és mikor már lehetett visszament az edzőterembe, ahol személyi edző segítette a gyakorlatokban.

A szülei nagyon aggódtak érte és többször kérték, hogy pihenjen többet, de ő úgy érezte mozognia kell és szerinte ez is segített abban, hogy meggyógyuljon.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Megrázó nyílt levelet írt az anyuka a szervdonor baba édesanyjának

Megrázó nyílt levelet írt az anyuka a szervdonor baba édesanyjának

Egy floridai édesanya erős nyílt levélben köszönte meg a szervdonor baba családjának, hogy megmentették a fia életét.

Belehalt a nő, mert nem tudta értelmezni a leletén az orvosi rövidítést

Belehalt a nő, mert nem tudta értelmezni a leletén az orvosi rövidítést

Egy vidéki magyar asszony azért halt meg mellrákban, mert nem tudta értelmezni a leletén lévő orvosi rövidítést.

Betegen született a baba, mert az anyuka túl sok ananászt evett

Betegen született a baba, mert az anyuka túl sok ananászt evett

Egy edingburgh-i nő kisbabája ritka születési rendellenességgel jött a világra, az anya szerint ennek a terhessége alatt megevett túl sok ananász az oka.

Bíróságra ment, hogy az orvosok lekapcsolják kómában lévő férjét a gépekről

Bíróságra ment, hogy az orvosok lekapcsolják kómában lévő férjét a gépekről

Egy öböl-háborús veterán felesége azt szeretné, ha az orvosok lekapcsolnák a kómában lévő férjét a gépekről.

Élete első havának örül a baba, akinek alig adtak esélyt az orvosok

Élete első havának örül a baba, akinek alig adtak esélyt az orvosok

Valóságos csodának tartják a Clara Ray születését, akiről az orvosok azt mondták az anyukájának, hogy alig van esélye.

Véletlenül végzett csecsemőjével az otthon szülő 17 éves lány

Véletlenül végzett csecsemőjével az otthon szülő 17 éves lány

Egy 17 éves amerikai tinilány az interneten olvasott utána hogyan zajlik le az otthonszülés.

Fényterápián súlyosan megégett baba végre családra talált

Fényterápián súlyosan megégett baba végre családra talált

Az egész világot bejárta annak a kisbabának a történetek, aki a fényterápia során szenvedett súlyos égési sérüléseket egy felrobbant lámpa miatt.

Saját csodaszép feleségét is műtétekkel tökéletesítette a plasztikai sebész

Saját csodaszép feleségét is műtétekkel tökéletesítette a plasztikai sebész

Egy amerikai plasztikai sebész számos beavatkozást végzett amúgy is szép feleségén, így lett neki tökéletes.

Szívszorító pillanat: egymást öleli a koraszülött magyar ikerpár – videó

Szívszorító pillanat: egymást öleli a koraszülött magyar ikerpár – videó

Szívszorító videót készítettek a Jahn Ferenc Kórház koraszülött osztályán egy ikerpár anyaméhen kívüli első találkozásáról.

Őszinte meglepődés egy anya arcán, mikor szülés után megtudta a baba nemét

Őszinte meglepődés egy anya arcán, mikor szülés után megtudta a baba nemét

Egy amerikai nőről valószínűleg élete fotóját készítették el, amelyben minden benne van.

http://ujhazak.com