Megrázó: éhenhalt az újszülött, mert nem volt teje az anyának

Jillian Johnson terhességével minden rendben volt és férjével már nagyon várták a kisfiukat, Landont. Minden szakirodalmat elolvastak és részt vettek szülésfelkészítő tanfolyamon is. – számolt be róla a Daily Record.

A baba végül császármetszéssel született meg, a nővérek arra biztatták az anyát, hogy kizárólag anyatejjel etesse a babát.

Közölték vele, hogy csak azoknak adhatnak tápszert, akik rák miatt kezelést kapnak, vagy plasztikai műtét miatt nem tudnak szoptatni. Jillian most is úgy gondolja, hogy ha a kórházban a baba kap tápszert, még most is velük lenne.

Az anyuka szót fogadott a nővéreknek és mikor a baba megszületett azonnal mellre rakta és két napig szinte egyfolytában ott is volt.
Az újszülött mégis végig sírt és a pelenkájában alig volt vizelet illetve magzatszurok. Az anya azonban ezzel nem foglalkozott, viszont ma már tudja, hogy a baba azért sírt, mert éhes volt. Az anyuka többször jelezte a dolgot a laktációs tanácsadónak, de azt válaszolták neki, hogy minden rendben van.


Miután Jillian a babát hazavitte a kórházból 12 órával később borzasztó dolog történt. A baba egyre kékebb lett és belealudt a szoptatásba. Mivel az anyának nem volt teje, a baba teljesen kiszáradt és megállt a szíve.

Azonnal mentőt hívtak és a kisfiút a sürgősségi osztályra került, az orvosok küzdöttek az életéért. Landon pulzusa 20 perc múlva visszatért, de addigra az agya túl sok ideig oxigén nélkül maradt.
Ezért lélegeztetőgépre került, majd a születése után 15 nappal lekapcsolták a gépekről.

A kisfiú most 5 éves lenne és az anyukája azért mondta el a nyilvánosságnak a megrázó történetét, hogy felhívja az anyák figyelmét.
Szerinte "az a legfontosabb, hogy mindig higgyenek a megérzéseikben, az anyai ösztöneikben.”

"Első gyermekem volt, ráadásul császárral hoztam világra. Biztam a szakemberekben és fogalmam sem volt arról, hogy azért sír vigasztalhatatlanul, mert éhezik, szó szerint” - mondta szomorúan az anya.
 

Ebben a videóban fényképeket láthatunk a szülőkről és a kis Landonról egészen az utolsó pillanatáig:



Nagyon fontos, hogy az anyák tudják, hogy elegendő tejük van, ennek a jelei a következők:

- szopás közben a csecsemő sokszor tud nyelni a
- az újszülött arca nem horpad be étkezés közben
- a baba nyugodt és képes ellazulni étkezés közben
- a szája nedves, miután megszopott
- az anyuka melle könnyebb lesz
- a mellbimbója máshogy néz ki, mint szoptatás előtt



Magyarországon a szülés után 3-5 napig kell bennmaradni az anyának az újszülöttel a kórházban. Ez idő alatt alaposan megfigyelik a kismamát és a babát is.
A bababarát kórházakban pedig bizonyos mennyiségű anyatej meglététől is függ a hazamenetel időpontja.
Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com