Megrázó: halott babájával élt 16 napon keresztül a magyar férfi és felesége

A 28 éves Attila és felesége a 21 éves Charlotte babája súlyos betegen jött a világra és csak négy hétig lehettek vele.

A házaspár nem tudta feldolgozni a gyászt, ezért a kórház megengedte, hogy elhunyt csecsemőjükkel legyenek még 16 napon keresztül.

A babáról a terhesség 20. hetében, a genetikai vizsgálaton derült ki, hogy súlyos kromoszóma-rendellenessége van, ún. kromoszóma transzlokációja.
Ezt azt jelenti, hogy a normálistól eltérő jellegű a kromoszómái elrendeződése.

A kis Evelin végül december 13-án született meg 2 kiló 40 dekával és azonnal lélegeztetőgépre kellett tenni.

A babát Charlotte három napig nem is ölelhette magához.

A baba légút és aortaszűkölettel jött a világra, az agya pedig nem fejlődött ki rendesen. Emiatt a pici nem tudott lélegezni és nem végezhették el rajta a szívátültetést, amellyel esélye lett volna az életben maradásra.

A kislány négy hétig harcolt az életéért, de végül január 10-én feladta a küzdelmet és szülei karjában elhunyt.

A házaspár méltó módon szeretett volna elbúcsúzni a babájuktól és a pici halála után a hospice szolgálat biztosított nekik egy szerkezetet. Ez hideg vizet szivattyúz a bölcső bélésébe, amely hidegen tartja a holttestet és lelassítja a halál után zajló folyamatokat.

Így a pár a január 26-i temetésig még 16 napot lehetett együtt a halott csecsemőjükkel. Ebből 12 napot a hospice-ban voltak, majd 4 napig az otthonukban.

"Sokan még nem is hallottak erről a lehetőségről, és más szülők bátorítására úgy döntöttünk, felhívjuk rá a figyelmet. Tudom, hogy nem mindenki számára ez a legjobb döntés, de fontos volt, hogy együtt lehessünk, mint család, hogy megölelhessük a kislányunkat" – mondta később a gyászoló anya.
  
Charlotte szerint sokat jelentett nekik, hogy időt tölthettek el a babájukkal és ettől érzelmileg feltöltődtek attól, hogy beszélhettek a babához a babakocsijában.
"Nagyon ideges voltam, mikor hazahoztuk, mert fogalmam nem volt, hogyan hat majd rám. De nemcsak miattunk, hanem Evelin miatt is fontos volt, hogy hazajöjjünk" – mondta az asszony.

Attila és felesége mindezt kórházi engedéllyel tették, ott lehetőséget biztosítanak a babájukat elvesztett szülőknek a gyász hasonló feldolgozására.

A házaspár a halott kislányukkal együtt töltött időt szívfacsaró képeken is megörökítette azért, hogy másoknak segítsenek a történetükkel.

Attila és neje végül úgy érzik, sikerült elengedni halott kislányukat, aki most már jobb helyen van.




Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com