Megrázó! Leolvadt a kislány bőre, miután megfogott egy mérgező növényt – fotók 18+

Egy kislány soha nem gondolta volna, hogy egy növény megérintése ilyen fájdalmakat okoz majd neki.


A 10 éves Lauren egy kiránduláson fogta meg a kaukázusi medvetalpat és másnapra már hólyagok lepték el testét és a bőre szinte leolvadt róla.

PAY-hogweed

A skót kislány édesapjával, Russel-lel ment kirándulni egy apa-lánya napon. Fogtak sok halat és bejárták a környéket, az erdőben pedig magas virágokat találtak, amelyeket a kislány megfogott. Ez okozta később nála a sérüléseket és a kínokat.

PAY-hogweed (3)

24 óra múlva a kislány sírva panaszolta szüleinek, hogy a bőrén vörös foltok és hólyagok vannak, amelyek kifakadnak és szinte leolvasztják a bőrét.

PAY-hogweed (2)

A szülők rögtön rohantak vele a kórházba, ahol először nem tudták mitől vannak a hólyagok a gyerek kezén.

PAY-hogweed (10)

Amikor azonban elmesélték, hogy milyen növényt fogott meg, egyből tudták, hogy a kaukázusi medvetalp mérgező nedve miatt keletkeztek a sebek.

PAY-hogweed (7)

A kislánynak bőrátültetésen kellett átesnie, hogy meggyógyuljon.

PAY-hogweed (5)

PAY-hogweed (6)

Lauren már jól van és azóta az apjával azért kampányol, hogy az emberek felismerjék a gyilkos növényt, hogy senki se kerüljön miatta veszélybe és ne kelljen átélnie azt a borzalmat, mint a kislánynak.

image

PAY-hogweed (4)



Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com