Megrázó! Szoptatás közben halt meg a 17 napos baba az anyuka karjában

Megrázó tragédia ért egy háromgyermekes anyukát, akinek a legfiatalabb babája szoptatás közben halt meg mindössze 17 naposan.


A család még most sem tudta feldolgozni a szörnyűséget, hogy kislányukat ilyen rövid idő alatt elvesztették.

szoptatas3-e1444988843596

Az anyuka, a 33 éves Farah Rashid így emlékszik vissza a történtekre:

 „Aznap valamennyivel kevesebbet evett, mint szokott, de nem aggódtam, mert korábban is volt már hasonló” –mondta el a Wales Online-nak. Az anyuka azt is elmesélte, hogy mikor abbahagyta a pici az evést ringatni kezdte.

JS55583084AJPG

„Egyik pillanatról a másikra lett rosszul. Arra lettem figyelmes, hogy hirtelen elernyed a karomban. Mikor ránéztem, az orrából vér szivárgott” –emlékezett vissza Farah, aki ezután rögtön hívta a férjét.

„Mikor nem vette fel, a mentőket hívtam, akik azt javasolják, kezdjem meg a baba újraélesztését.”

Az asszony elkezdte lélegeztetni a babát, de iszonyú perceket élt át.

baby2

 „Miközben a legkisebb gyermekem életéért küzdöttem, a két nagyobb a szobájában aludt.” A babát végül a mentők kórházba vitték, de nem sokkal később halottnak nyilvánították.

„Miközben próbáltam őt újraéleszteni, Nuur-ul-ain szuszogó hallott hallatott. Emlékszem, egy pillanatra még meg is könnyebbültem, mert azt gondoltam, ez annak a jele, hogy jobban van. Most már tudom, hogy az utolsó lélegzetvételét hallottam, és azóta sem tudom kiverni a fejemből” – mondta el sírva Farah, akit csak az vigasztal, hogy otthon a karjai között ment el a kisbabája.

JS65272793

„Tudom, hogy mindent megtettem érte, amit emberileg csak lehetséges. Ez ad erőt a folytatáshoz.”- közölte az anyuka.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

Kemoterápia miatt vált meddővé a fiatal nő, akivel mégis csoda történt.

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Egy fiatal lány akkor jött rá, hogy szül, mikor a lába között meglátta a baba fejét.

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Egy agresszív rákkal küzdő férfi utolsó négy hónapjában szülőket keresett kisfiának.

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Agydaganat miatt vesztette el az édesapját a 13 éves Bethany Llyod és húga, a 11 esztendős Chloe.

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

Indiában szellembabának tartották a vízfejű 7 hónapos kisfiút.

Köhögést enyhítő finomságok

Köhögést enyhítő finomságok

Öt ismert finomság, kellemes ízű étel/ital mely igazán jó hatással van a kellemetlen köhögés csillapítására

Reggeli kávé helyett "aranytej"

Reggeli kávé helyett "aranytej"

A hagyományos forró, téli italok, vagy kávé helyett az új sláger az "aranytej"

Saját unokáját béranyaként hordta ki a 67 éves görög asszony

Saját unokáját béranyaként hordta ki a 67 éves görög asszony

A világ legidősebb béranyája lett a görög nő, aki saját unokáját szülte meg.

Szervdonornak hordta ki életképtelen babáját az anyuka - megrázó fotók

Szervdonornak hordta ki életképtelen babáját az anyuka - megrázó fotók

Egy amerikai kismama elképesztő dolgot vállalt, mikor megtudta, hogy babája súlyos beteg.

18 év után műtötték ki a benne felejtett ollót a vietnámi férfi hasából - videó

18 év után műtötték ki a benne felejtett ollót a vietnámi férfi hasából - videó

Egy vietnami férfi 18 évig hordta a hasában a benne felejtett sebészi ollót.

http://ujhazak.com