• 9 ℃ / 14 ℃

Megrázó! Tampon miatt kellett amputálni a fiatal modell lábát

Egy sikeres modellként dolgozó amerikai nő élete azért ment tönkre, mert egy tampon miatt amputálni kellett az egyik lábát.


Lauren Wasser azóta beperelte a tampon gyártóját és a forgalmazót is, mondván nem írták rá, hogy a túl hosszú használat életveszélyes lehet.

lauren(650x433)

Lauren úgynevezett TSS-t azaz toxikus sokk szindrómát kapott a túlhordott tampon miatt. A szörnyű eset 3 éve történt, de a nő azóta sem tudtak feldolgozni a vele történteket. Ráadásul az élete is 10 percen múlt, így óriási szerencse, hogy időben kórházba vitték a barátai.

29B775F400000578-3128606-image-a-3_1434571248838

Lauren Wasser azzal érve, hogy a gyártónak és a forgalmazónak is kötelessége lett volna feltüntetni, hogy a termék hosszú ideig való használata életveszélyt okozhat.

A tampon dobozán felhívják a figyelmet, hogy 4-8 óránként cserélni kell, de szerinte azt is rá kellett volna írni, hogy ha valaki nem így tesz, az életét is veszélyeztetheti vele.

29B7828D00000578-3128606-image-m-5_1434571327744

 

A nő ügyvédje ettől sokkal keményebben fogalmaz a Vice magazinnak adott interjúban. Kijelentette, hogy nemtörődöm, felelőtlen és kegyetlen döntés volt a gyártó részéről, hogy kihagyta a tájékoztatóból a toxikus sokk szindrómát, amit a helytelen tamponhasználat válthat ki.

Az ügyvéd meg van győződve arról, hogy a cég felelős azért, hogy Lauren karrierje kettétört.

A lány 2012-ben még modellként dolgozott és egyre többet szerepelt a kifutókon.

"Szinte állandóan mozgásban voltam. Mindig volt mit csinálni, folyamatosan kaptam a megkereséseket és a szerepeket. Akkor még nem tudtam, mekkora szerepe van ebben a külsőmnek" – mondta el a fiatal lány.

29B7762100000578-3128606-image-a-6_1434574411690

2012 őszén azonban egy szülinapi buli után minden megváltozott és élete drámai fordulatot vett.

"Már akkor rosszul éreztem magam, mikor hazaértem a buliból. Csak arra volt erőm, hogy bevessem magam az ágyba" – emlékszik vissza Lauren. A lány egy barátja segítségének köszönheti, hogy időben kórházba vitték. "Elvesztettem az eszméletemet, és csak feküdtem a szobám padlóján. Ő hívott rendőrt, mikor nem válaszoltam a hívására" - tette hozzá.

Laurennél a tampon miatt toxikus sokk szindróma lépett fel és emiatt a belső szervei egymás után álltak le.

Az orvosok azt mondják, ha tíz perccel később hoznak be, nem tudnak rajtam segíteni" – közölte a lány. A szervezetében annyi méreganyag gyűlt össze, hogy a jobb lábát amputálni kellett. "Azt, hogy az életem sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt, megtanultam elfogadni" – közölte Lauren, de a gyártónak nem tud megbocsátani a történtekért.

meet-the-model-who-lost-her-leg-to-toxic-shock-syndrome-611-body-image-1434039881

"Ha tudtam volna arról, hogy a tampon TSS-t okoz, nem használtam volna, ez biztos."  - jelentette ki Lauren.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Egy fiatal amerikai nő nem adta fel, akkor sem amikor már lehetetlennek tűnt az álma.

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Egy amerikai anyuka és férje életük legnehezebb pillanatában elképesztően bátor döntést hoztak.

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Börtönbe csukhatják Dale Merzát az egyetemi beavatási szertartás miatt.

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Peyton járja a világot, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a betegségre

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Finley még csak hároméves, de rengetegen követik az Instagramon.

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

A 40 éves anyuka három héttel a szülés után tudta meg a hírt.

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Az ártatlan játék miatti sérülés szörnyű következményekkel járt egy nő számára.

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Az orvostudomány elképesztő történetei, amelyek bizonyítják, hogy minden lehetséges.

http://ujhazak.com