Megrázó vallomás egy apától, akinek súlyos beteg kisfia mindössze 42 napig élt

Egy brit író megrázó őszinteséggel számolt be könyvében élete legfájdalmasabb élményéről. AJ Roberts harmadik gyermeke koraszülött volt és mindössze 42 napig élt.


„Mióta csak felfigyeltek a születendő gyermekünk szívritmusában tapasztalható szabálytalanságra, az orvosok azóta igyekeztek felkészíteni minket arra, hogy családunk legújabb tagja valószínűleg korábban érkezik majd. Elmondták azt is, hogy ez mi mindennel járhat: a betegségeket és a várható nehézségeket is. Csakhogy igazán semmi sem készíthetett fel minket arra, ami ránk várt” – mondta megtörve a brit férfi.

A házaspár harmadik gyermeke, Tom a kiírt idő előtt három hónappal született mindössze fél kiló súllyal. – írja a Mirror.

PAY-AJ-Roberts

„Félelmet, pánikot és kétségbeesést éreztünk. […] Voltak napok, amikor a testünk semmi másra nem volt képes, csak sírni” – emlékezett vissza az író, aki kisfia emlékére 42 nap címmel írt könyvet.

„Sokszor csak álltunk ott, tehetetlenül Tom inkubátorának közelében, hallgattuk a gépek visítását és figyeltük, ahogy az orvosok küzdenek az életéért, miközben valaki azt próbálta elmagyarázni nekünk, hogy épp mi történik. Semmit sem értettünk belőle.” – írta könyvében.

AJ-Roberts-premature-baby-son-Tom

A férfi arról is beszámolt, hogy felesége a baba születése után minden napját a kórházban töltötte, hogy kisfia mellett legyen. Addig ő otthon volt a két nagyobb gyermekkel, a 8 éves Samre-vel és a hároméves Ellie-vel. Aztán hirtelen élete legfájdalmasabb perceit élte át:

"Otthon minden ugyanúgy zajlott, mint Tom születése előtt. Reggeliztünk, iskolába, óvodába mentünk, vacsoráztunk, tévét néztünk. Még nevettünk is. Aztán jött a hívás. A hívás arról, hogy Tom meghalt. És, hogy mit éreztem ekkor? Furcsa mód megkönnyebbülést. Tudom, hogy hangzik ezt most, épp ezért elmondom azt is, hogy nem a fiam halála miatt könnyebbültem meg, hanem amiatt, hogy nem kell többet szenvednie.” – emlékezett vissza.

tom

Robert arról is írt, hogy szívből szerette legkisebb gyermekét, akit nagyon várt és azt gondolta, hogy nyugdíjas koráig együtt lesznek. Mikor megtudta, hogy kevés esélye van arra, hogy életben maradjon, akkor döbbent rá, hogy nem akarhatja csak azért, hogy életben maradjon, hogy neki könnyebb legyen.

„Tom végül a szenvedés helyett a szabadságot választotta. Ki vagyok én, hogy ezért bíráljam őt?” – írta őszintén Roberts.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com