Megújult a kaposvári kórház műtéti tömbje

Csaknem másfél milliárd forintos projekt részeként megújult a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház műtéti tömbje, ami fontos állomása az intézményt érintő fejlesztéssorozatnak. A projektzáró rendezvényt kedden tartották Kaposváron.Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató KórházTöbb mint egy évtizede fogalmazódott meg annak igénye, hogy a kaposvári kórház elavult, pavilonrendszerű épületeit tömbösítéssel váltsák ki, egységes szerkezetű járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátást kialakítva. A kórház teljes megújításának forrásigénye 2006-ban 17 milliárd forint volt.

A beruházássorozat az uniós fejlesztési ciklusok lehetőségeihez igazodva, több részre bontva hat évvel ezelőtt indult el. A várhatóan jövőre megvalósuló nagyprojekt egyik meghatározó eleme volt a műtéti tömb felújítása. Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kiemelte: a felújított kaposvári kórház megteremti a lehetőségét annak, hogy a vonzáskörzetében élő 400-500 ezer ember a 21. századnak megfelelő szintű ellátásban részesülhessen.

Az intézmény 30 évvel ezelőtt épült műtéti tömbjének két, szélső épületszárnyát már a korábbi években felújították címzett támogatásokból, de a központi rész rekonstrukciójára szánt forrásokat időközben elvonták. A felújítás befejezése statikai okok miatt is nélkülözhetetlenné vált.

A most lezárult beruházás részeként teljesen megújult a központi műtőblokk három műtője, bővültek osztályok, valamint befejeződött a sürgősségi betegellátó centrum egy részének rekonstrukciója. A felújított terület nagysága összesen 2890 négyzetméter.

Moizs Mariann, az intézmény főigazgatója szólt arról is, hogy a kórház működőképességének megőrzésével kellett végrehajtani a beruházást, amelynek során sikerült a kivitelezőknek megóvniuk a műtéti tömb aulájának két falát borító Szász Endre-alkotást is. A művész által Hollóházán készített porcelánzománc falak műemlékké nyilvánítását megkezdték - tette hozzá.

A másfél milliárd forintos projekt eszközbeszerzéseket is tartalmazott, valamint a kaposvári kórház telephelyének számító marcali kórházban is történtek felújítások és átalakítások a fejlesztések részeként.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com