Miként védekezzünk a szúnyog invázió ellen?

Sehogy? Illetve egyszerű módjai vannak a szúnyogok elleni védekezésnek, méghozzá egészen természetes.


Noha Magyarországon nincs szúnyogból sok, még a maradékot is lefújják, szerencsétleneket rendesen, mert ezt így kell tenni a repülőgépekről.

1

A sehogy, csak egy kis vicc volt, mert a maradék szerencsétlen szúnyogok vérszívása ellen a következőkben védhetjük meg testünket. Elsősorban szúnyoghálóval.

Igaz ezek a fránya moszkitók megkeserítik mindenki életét lakásunkban, házunkban. Legfőképpen azokét, akik előtérbe helyezik a nyitott balkonon az esti hűsölést lámpavilágítás mellett, szúnyoghálót nélkülözve.

Minden embernek szíve joga, hogy miként él, de ha már ezt nem teszi meg, akkor a tanácsokat biztosan megfogadja a következő termesztett növények segítségével.

Ezt megtehetjük magunkért és barátainkért a kert parti szúnyog invázió ellen.

Illó olajok használata

2

Ha citrom, levendula borsmenta illó olajokat veszünk, akkor beletehetjük a párologtatóba cseppentve. Milyen párologtatóba? Nyáron? Az ilyenek keverékét pedig még lámpaolajba is beletehetjük, amelynek égéstermékétől a szúnyogok odébbállnak.

Bőrre is lehet ezeket kenni, de csak saját felelősségre. Hátha még jobban eliszkolnak a szúnyogok! Mármint magunktól, tova’.

Almaecet

3

Töltsünk egy tálba alma ecetet és helyezzük ágyunk közelébe. Az almaecet odavonzza a szúnyogokat és csapdába esnek. A szúnyogháló még mindig nincs fent.

Csodákat tesz a szegfűszeg

4

Ha néhány textilzsákot megtöltünk őrölt szegfűszeggel mindjárt elkészítettük a szúnyogűző zsenialitást. Ne feledjük ezt kihelyezni házunk, lakásunk néhány szegletére. Felszereltétek már azt a szúnyoghálót?

Vanília

5

A vaníliával nincs semmi dolgunk, csak tegyünk néhány rudat az ablakpárkányba egy kis vaníliás cukorral megszórva, tálkákban szétosztva, ahány ablakod van.

Az illat kellemes az embernek is és a moszkitókat is távolt tarthatja. Ez már közel jár az ablakhoz, amire szúnyoghálót kellene szerelni.

Fokhagyma

6

Űzzük a vámpírokat. Nagyon egyszerű a dolog. Együnk sok cikk foghagymát nyersen fogunkkal tetszőlegesen szétőrölve. A fokhagyma jót tesz az egészségünknek. A szúnyogok nagy ívben kikerülnek minket, lehet, hogy párunkkal együtt.

Állítólag a fokhagyma szagát bőrünk is átveszi, amitől még a moszkitók is undorodnak. Nem baj legalább nem kell szúnyogháló.

Ventilátor bekapcsolása

13567504_1352816701398328_819385838910422843_n

Kapcsoljuk be hát a ventillátort, mert a szúnyogok nem szeretnek szélben repkedni. Így lehet, hogy nyugodt éjszaka elé nézhetünk.

Még mindig nincs szúnyogháló?

Pálinkás, szegfűszeges citrom

Huh!

7

Utolsó dobásként, ha kettévágunk egy citromot, amit megtűzdelünk szegfűszegekkel és meglocsoljuk házi pálinkával, az ágyunk mellé helyezhetjük, de csak, ha minket nem zavar illata.

Még ekkor sincsenek az ablakokon, azok a rohadt szúnyoghálók, amelyek az előzőeket simán megelőzhetik amellett, hogy Magyarországon a nyár nevében folyamatosan permeteznek minket városainkban a szúnyogirtás nevében. Közben pedig az anyag belekerül kutyáink, macskáink ivó vizébe és a veteményesünkbe!

Magunkért csak annyit tehetünk, hogy a házunk, lakásunk ablakaira hermetikusan szúnyoghálókat szerelünk, hogy a szúnyogok legalább otthon ne gyötörjenek bennünket.

Ha pedig mégis betévednének a bejárati ajtón, akkor szúnyogirtó spray zárt ablaknál, kivonulva lakásunkból, házunkból legalább 20 percre szabadulhatunk meg a moszkitóktól. Ezt követően következik a szúnyogirtó kiszellőztetése szúnyoghálón át ablaknyíláson keresztül.

onepunchman-review02-008

Fel van már végre szerelve a szúnyogháló?

fzt

Szúnyoghálót mi is fabrikálhatunk ablakunk méretihez igazított méretekben, amelyeket a százasban is már kaphatunk nem sok pénzért. Ez majdnem tuti védelem! Lényeg, hogy a külső falchoz szabjuk a szúnyoghálót és, ha sziloplaszttal (szilikonnal) rögzítjük, akkor már védve is vagyunk! 

mosquito-02

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

Kemoterápia miatt vált meddővé a fiatal nő, akivel mégis csoda történt.

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Hihetetlen: akkor jött rá, hogy terhes, mikor meglátta a baba fejét

Egy fiatal lány akkor jött rá, hogy szül, mikor a lába között meglátta a baba fejét.

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Élete utolsó 4 hónapjában örökbefogadó szülőket keresett kisfiának a beteg apuka

Egy agresszív rákkal küzdő férfi utolsó négy hónapjában szülőket keresett kisfiának.

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Szívszorító levelet írt halott apjuknak a testvérpár

Agydaganat miatt vesztette el az édesapját a 13 éves Bethany Llyod és húga, a 11 esztendős Chloe.

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

7 hónapos vízfejű babát műtöttek meg az indiai orvosok – fotók 18+

Indiában szellembabának tartották a vízfejű 7 hónapos kisfiút.

Köhögést enyhítő finomságok

Köhögést enyhítő finomságok

Öt ismert finomság, kellemes ízű étel/ital mely igazán jó hatással van a kellemetlen köhögés csillapítására

Reggeli kávé helyett "aranytej"

Reggeli kávé helyett "aranytej"

A hagyományos forró, téli italok, vagy kávé helyett az új sláger az "aranytej"

Saját unokáját béranyaként hordta ki a 67 éves görög asszony

Saját unokáját béranyaként hordta ki a 67 éves görög asszony

A világ legidősebb béranyája lett a görög nő, aki saját unokáját szülte meg.

Szervdonornak hordta ki életképtelen babáját az anyuka - megrázó fotók

Szervdonornak hordta ki életképtelen babáját az anyuka - megrázó fotók

Egy amerikai kismama elképesztő dolgot vállalt, mikor megtudta, hogy babája súlyos beteg.

18 év után műtötték ki a benne felejtett ollót a vietnámi férfi hasából - videó

18 év után műtötték ki a benne felejtett ollót a vietnámi férfi hasából - videó

Egy vietnami férfi 18 évig hordta a hasában a benne felejtett sebészi ollót.

http://ujhazak.com