Piaci céklától kapott súlyos mérgezést egy kisbaba

Egy kisbaba életveszélyes állapotba került egy piacon megvásárolt céklától. A kisfiúnak az anyuka vacsorára adta a zöldséget bébiételként, a gyerek fél óra múlva rosszul lett és súlyos mérgezést kapott. - írja a Bors.


Nagyon fontosnak tartom, hogy a kisfiamnak mindenből a legjobbat adjam, ezért is döntöttem úgy, hogy csak a piacon frissen kapható ételeket adom neki” – mondta a lapak Drimus Brigitta.

Az anyuka a piacon vett céklából krumplival bébiételt készített a kis Alexandernek. Majd a vacsora után félóra múlva rémülten vette észre, hogy először a pici szája, majd az egész teste belilult.

106742

Az ügyelet tanácsára a szülők azonnal a Heim Pál Gyermekkórházba rohantak a gyerekkel, ahol az orvosok rögtön kikapták a kisfiút az anya kezéből kék kódot kiabálva. Később kiderült, ez életveszélyes állapotot jelent.

A gyerek életéért órákig küzdöttek az orvosok, míg végül sikerült stabilizálni az állapotát, majd mikor vért vettek tőle, kiderült, hogy a nagyon magas a nitrát és a nitrit koncentráció a vérében.

A kis Alexandernél 55.2 % volt a nitrátszint, 70 %-tól a mérgezés már halálos. Az orvosok elmondása szerint, ha pár perccel később vitték volna be, lehet, hogy nem sikerült volna megmenteniük. A gyereknek ellenszérumot adtak, amitől jobban lett, és másnap már a szülők hazavihették.

31929

A szülők visszamentek a piacra az ANTSZ munkatársaival, ahol kiderült, hogy ők egy őstermelőtől vették.

Miután bevizsgáltatták a céklát és kiderült, hogy a megengedett határértéknek a négyszerese volt benne a nitrát és nitrit tartalom. A piacon azóta már nem kapni a céklából, de máshol még lehet belőle.

?????????????????????????

Dr. Bense Tamás orvos a lapnak azt mondta, hogy nagyon vigyázni kell a piacon vett zöldségekkel és gyümölcsökkel.

"A napon érlelt, kertben termelt árunak nincs párja, de télen, amikor sok a külföldről behozott vagy melegházban termelt ellenőrizhetetlen zöldség-gyümölcs, jobb, ha az anyák a szigorúan ellenőrzött, üveges bébiételt adják a kicsiknek. "- magyarázta a szakember.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com