Szerelme vallomása mentette meg a 40 kilóra fogyott, anorexiás nő életét

A most 25 éves Emma Stokes a szerelme kitartásának köszönheti, hogy le tudta győzni az anorexiáját.


A fiatal nő élete 2 éve, a nagymamája halála után omlott össze és mikor kórházba került már csak 40 kiló volt a súlya.

"Kicsúszott a kezemből az irányítás miután a nagyi meghalt. Egyik napról a másikra elkezdtem nem enni, és rengeteget edzettem, mintha ezzel megszabadulhattam volna attól a fájdalomtól, amit legbelül éreztem.” – emlékezett vissza Emma.

emma-e1452153192851

A lány az edzésbe menekült és naponta több órát volt az edzőteremben és mellette még négy órát a táncstúdióban, ahol tanár volt. Egy idő után úgy érezte, hogy még étvágya sincs, hogy egyen bármit is.

A lány azelőtt 60 kiló volt és teljesen egészséges, de a történtek után néhány hónap alatt 40 kilóra fogyott le. Már csont és bőr volt, mikor az anyja észrevette, hogy valami nincs rendben és orvoshoz küldte.

77599_emma-fb

"Elrángatott az orvosunkhoz, aki a tüneteket hallva anorexiával diagnosztizált. A kérésére beutaltak a Bowmere kórházba, ahol dietetikusok és pszichológusok egész serege próbált meggyógyítani. Heteket töltöttem ott, anélkül, hogy lett volna javulás, ezért anyám úgy döntött, saját felelősségére hazavisz.” – mesélte a lány.

Sajnos azonban az állapota ezután sem lett jobb.

„Meglehetősen makacs vagyok, és amit egyszer a fejembe veszek, azt véghez is viszem. Hiába próbálta anyám belém diktálni az ételt, nem ettem.”

A 23. szülinapja környékén már a munkáját is abbahagyta, mert állandóan fáradt volt. Ezután önként befeküdt egy másik kórházba, egy Altrinchamben lévő magánkórház betege lett, ahol lényegesen hatékonyabb terápiát kapott.

emma2

„Rövid időre visszakaptam az életkedvemet és az étvágyamat is”- mesélte, majd arról is beszélt, hogy végül mégsem a terápia, vagy az ajándékba kapott tacskó mentette meg. Az igazi mentőöv szerelme Chris volt, aki hogy segítsen neki, írt egy listát arról, hogy miért szeretné, ha Emma meggyógyulna.

A lap másik oldalán pedig megkérte a kezét, hogy bizonyítsa, mennyire szereti a lányt.

emma3

„A lánykérés fordulópont volt az életemben. Végre volt célom: igazán meg akartam gyógyulni, hogy férjhez mehessek életem szerelméhez”– közölte.

2FD6344300000578-3386770-image-m-69_1452077892764

A lány azóta már elkezdett gyógyulni, bár még terápiára jár egy ideje már újra tart táncórákat.

73298_stokes-07

girl4_2629392a

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com