Szívszorító! Az agydaganatos kisfiú megmentette veséjével édesanyja életét

Egy kínai kisfiúnál 5 éves korban fedezték fel, hogy agydaganata van. Chen édesanyjánál rá pár hónapra derült ki, hogy gyógyíthatatlan vesebeteg.


Az asszonyt a fia mentette meg azzal, hogy felajánlotta neki a veséjét. Szívszorító történet.

02-600x390 (1)

Az anyuka Zhou a vesebetegsége miatt 2 évig feküdt kórházban, a dialízisek mellett minden idejét agresszív agytumorban szenvedő kisfia mellett töltötte. – írja a boreddady.

178

Egy idő után azonban anya és fia állapota is rosszabb lett, a fiú lebénult és megvakult, az anyának pedig új vesére volt szüksége, hogy életben maradjon.

2b-600x333

Az orvosok közölték Zhou-val, hogy a kisfiú meg fog halni, de a szerveivel megmenthetné az édesanyját, ha ő megkapná az egyik veséjét.

Mikor az anya meghallotta, egyből visszautasította, mert nem akart a fia halála árán élni, de ekkor váratlan dolog történt. A kisfiú, aki hallotta a körülöttük lévő emberek hangját saját maga kérte az anyját, hogy neki adhassa a veséjét.

249

“Meg szeretném menteni az életedet” – mondta a haldokló kisfiú az anyjának.

346

PICTURED: Grandma Lu Yuanxiu, 57 A Chinese mum who nursed her dying son for two years even though she was seriously ill herself has been cured after doctors used the boy's kidney when he died to save her life. The tragic story started when Chen Xiaotian from Jinzhou city in Hubei province in central China was diagnosed as having a malignant brain tumour aged just five. He was treated and given an operation and for a few months it seemed that everything was well, but then the tumour returned with a vengeance and doctors told his parents there was little chance he would survive. In addition his mother Zhou Lu, 34, had been diagnosed as suffering from kidney failure that left her permanently ill and in need of dialysis treatment. Despite her illness however she continued to care for her son, taking him for regular treatment at the hospital as he gradually worsened. Eventually he became blind and shortly before he died had become bedridden and virtually paralysed, with his mother and grandmother having to do everything to care for him. Grandma Lu Yuanxiu, 57, said: "The doctors approached me rather than his mother because of the sensitive nature of the issue. They told me that my grandson not survive but his kidneys could help his mother and also save to other lives as well. "I discussed it with Zhou and she refused point-blank, she absolutely didn't want to hear any talk of that happening." But the Gran had enlisted the help of her grandson who had told his mother: "I want to save your life." In tears, his mother had agreed to the doctor's proposal saying that what changed her mind was the thought that if her son was to die, part of him would live on in her. Doctors confirmed that the tissue match was perfect and when he died on April 2, he was quickly moved to the operating theatre where his kidneys and liver were removed donated to his mother and two other people. The second kidney went to a 21-year-old girl and his liver to a 27-year-old man. Hospital spokesman Yi Tai said all three transplants were a complete success and that the youngster's death had allowed three others not only to live, but to have the hope of normal lives. He said: "The medical team held a brief moment of prayer and silence for the poor child before the transplant, I think its fair to say there were very few dry eyes."

Zhou sokat vívódott, de végül elfogadta, mert úgy érezte, hogyha a gyereke meg is hal, így egy része örökké vele lehet majd.

637

Néhány nap múlva a kisfiú elhunyt az orvosok pedig kivették a máját és a veséit.

Az egyiket az édesanyja kapta meg, aki azóta felépült, a másik vesét pedig egy 21 éves nő. A májával pedig megmentette egy 27 éves férfi életét.

7b-600x332

Az orvosok a műtétek előtt úgy fejezték ki tiszteletüket, hogy fejet hajtottak és imát mondtak a halott kisfiú ágya mellett.

8b-600x335

441

735

831

928

103-600x337

Forrás: lemon

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com