Új kísérleti génterápiával kigyógyult egy baba az agresszív leukémiából

Az orvosok szerint is csodának számít a másfél éves Layla Richards gyógyulása, akit egy új kísérleti eljárás mentett meg.


A kicsinél 14 hetes korában vették észre, hogy agresszív leukémiája van. A brit kislányt szülei, Ashleigh Richards és Lisa Foley azután vitték orvoshoz, hogy alig evett és a szívverése is sokkal gyorsabbá vált.

layla-e1446823813613 (1)

Miután kiderült, hogy a legagresszívebb fajta leukémiája van, rögtön elkezdték a gyógykezelését.

Layla előtt kemoterápiás kezelést kapott, majd később egy csontvelő átültetésen esett át. Azonban ezek nem segítettek rajta és ekkor döntöttek úgy a szülők, hogy beleegyeznek egy másik kísérleti kezelésbe.

2E237A0000000578-3305603-Layla_Richards_one_is_the_first_person_in_the_world_to_be_given_-m-29_1446744870226

A másik kezelés sem javított Layla állapotán, ezért az első születésnapja előtt a szülőknek azt mondták, hogy a kislány meg fog halni.

„Az orvosok közölték velünk, hogy nem tehetnek semmit, majd hozzátették, hogy készüljünk fel arra, hogy előbb-utóbb el kell őt engednünk” – emlékezett vissza Lisa a szörnyű pillanatra.

A szülők teljesen összetörtek és könyörögni kezdtek az orvosoknak, hogy mentsék meg Laylát bármi áron. – írja a Daily Mail.

2E2379A800000578-3305603-image-a-3_1446743023113

Ekkor ajánlották nekik a Great Ormond Street Kórház kutatói által végzett kísérleti terápiát. Ezt olyan leukémia gyógyítására fejlesztették ki, amely a kemoterápiának ellenáll. „Kicsit megijedtünk, mikor kiderült, hogy eddig kizárólag patkányokon tesztelték, de esélyt akartunk adni a lányunknak, így kitartottunk.”

A leírás alapján ez egy olyan terápia, ami abban különleges, hogy speciálisan programozott donor T-sejteket juttat a beteg szervezetébe. Ezek pedig felismerik és elpusztítják a leukémiás sejteket. A folyamat során pedig nem tesznek kárt az egészséges szövetekben.

2E23962800000578-3305603-image-a-4_1446743073364

A szülők alávetették Laylát a kezelésnek és csodálatos eredményt tapasztaltak, a kislány gyógyulni kezdett. A betegség mostanra már eltűnt a szervezetéből, de ahhoz, hogy gyógyultnak nyilvánítsák, egy éven át kell tünetmentesnek lennie.

„Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy Layla jobban van, de még most sem nyugodhatunk meg teljesen. Nem tudhatjuk ugyanis, mit tartogat a holnap” – mondta a kislány anyukája.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com