Újszülöttje jelezte az édesanyának, hogy mellrákja van

Egy háromgyermekes anyuka életét saját csecsemője mentette meg.


A kislány nem volt hajlandó szopizni az anyuka egyik melléből és erre megvolt az oka. Hihetetlen módon jelezte az anyukának, hogy valami baj van.

tumblr_inline_nwxxfwHhUM1t2pr7r_1280

„Emlékszem, még viccelődtünk is a dolgon, mikor feltűnt, hogy Layla csak a bal mellemből hajlandó enni” –mondta el az ABC News amerikai hírcsatornának Shakti Dalal. Az anyuka először azt hitte, hogy a baba csak furcsán viselkedik, de azt nem gondolták volna, hogy ezzel a betegséget jelzi.

Mother-breastfeeding-her-baby

„Aztán néhány nappal később, zuhanyzás közben egy csomót találtam a jobb hónaljamban. Másnap már a háziorvosunknál voltam, hogy megnyugtassam magam.” Az asszony elmesélte, hogy az orvos először csak a szoptatás miatt gondolta, hogy a csomó kialakult, de később mégis elküldte kivizsgálásra.

tumblr_inline_nwxxk2230x1t2pr7r_1280

„A rutinvizsgálatot követően derült ki, hogy hármas stádiumú mellrákom van” – mondta el Shakti, aki nagyon megrémült a diagnózis hallatán. „A kórtörténetem tiszta. A családunkban még soha, senkinek nem volt daganatos megbetegedése. Ráadásul túlságosan jól éreztem magam ahhoz, hogy ennyire beteg legyek” – tette hozzá.

A kezelést azonnal el kellett kezdeni, ezért az anyuka nem szoptathatta Laylát. „Rettenetesen el voltam keseredve, ugyanis az anyaság egyik legszebb dolgának tartom a szoptatást. Layla születése előtt a két fiamat is sokáig szoptattam” – mesélte. Shakti azzal próbálta meg nyugtatni magát, hogy meg fog gyógyulni és látni fogja felnőni a legkisebb gyermekét is.

tumblr_inline_nwxxky7zGX1t2pr7r_1280

„Szerencsére a betegségem azóta visszavonult, én pedig fontosnak tartottam, hogy elmeséljem a történetünket. Azt szeretném, ha a többi édesanya tanulna belőle, és orvoshoz menne, bármi szokatlant tapasztal magán, vagy gyermeke viselkedésében.” – jelentette ki az anyuka.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com