Egészségesnek vélt tévhitek

Ne higgyünk el mindent, amit az interneten olvasunk!tejAz elmúlt napokban robbant a hír, amely szerint az egyik internetes oldalon olyan köhögés elleni recept jelent meg, amely nem hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik alapanyag olyan mértékben mérgező, hogy halált okozhat.

Ez az ügy rávilágít arra, hogy a világhálón rengeteg olyan egészségesnek vélt tévhittel találkozhatunk, amelyeknek a betartása, kipróbálása előtt jobban kell tájékozódnunk! Íme, néhány példa, amelyről azt hisszük, hogy egészséges, pedig nem az.

Tehéntej helyett mandulatej: Akik valamilyen okból kifolyólag felhagynak a tehéntej fogyasztásával, azok gyakran a mandulatejet választják alternatívaként, mert számtalan helyről hallották, hogy mennyivel egészségesebb.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a nem házilag készített mandulatej csak 1-2 százalékban tartalmaz mandulát, fehérjében kifejezetten szegény, a benne található vitaminoknak pedig mindegyikét utólag adták hozzá a készítményhez.
Amennyiben mindenáron mellőzni szeretnénk a tehéntejet, akkor jobb, ha szójából vagy rizsből készült tejet választunk.

Álló asztalok: Sokan elhiszik azt, hogy egészséges, ha az ebédlőben álló asztal mellett fogyasztják el az ételüket, mert állítólag így több kalóriát lehet égetni, ráadásul a gerincüknek is jót tesznek. Egy új, 400 alanyon elvégzett, kutatás eredménye ezt a feltételezést megcáfolta.

Túl sok C-vitamin: Ahogy az életben mindennel, úgy a vitaminnal is óvatosan kell bánnunk, hiszen ezt is túladagolhatjuk. Az nem baj, ha a téli hidegben egy kicsit több C-vitamint kap a szervezetünk, de ügyeljünk arra, hogy ez egy nap ne haladja meg a 2000 milligrammos mennyiséget. A túlzásba vitt C-vitamin következménye hasmenés, émelygés, hányás, gyomorégés, fejfájás lehet.wcFólia a vécédeszkán: A nyilvános mellékhelyiségben sok nő csak akkor ül rá az ülőkére, ha azon cserélhető fólia van, mert nem akar olyan alattomos betegségeket elkapni, mint a HIV, herpesz.

Ezek a vírusok azonban nem élik túl az emberi testen kívüli, zord környezetet. Ha tehát leülünk a vécére, akkor nem fertőződhetünk meg még akkor sem, ha előttünk használták a mosdót. Emellett a bőr is védelmet nyújt, de abban az esetben, ha nyílt seb van rajta, akkor lehetséges, hogy elkapunk valamit.

Gyümölcs- és zöldségturmix minden mennyiségben: Nagyon sokan egészségesnek tartják, ha egész nap gyümölcs- és zöldségturmixokat isznak, pedig ezek esetében pont a lényeg, a rost vesz kárba. A gyümölcs- és zöldségturmix tehát nem vitamint, hanem rengeteg gyümölcscukrot tartalmaz, ami nem laktat, hanem hangulatingadozást, és folyamatos éhségérzetet okoz.

Gluténmentesen: Az Egyesült Államokban a népesség 1 százaléka gluténérzékeny, ez az arány pedig Európában és hazánkban is hasonló, tehát a legtöbben feleslegesen keresik gluténmentes termékeket, mert a gluténnak nincs egészségkárosító hatása.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások


A legjobb dolog, ami a repcével történhet - ismerd meg a repce méz élettani hatásait

A legjobb dolog, ami a repcével történhet - ismerd meg a repce méz élettani hatásait

Kevesen tudják, hogy a repce méz számtalan jó hatással rendelkezik az emberi szervezetre tekintve. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy a sav túltengésre is kiváló gyógyír.

Sokat elárul az emberről az, hogy melyik árnyalatot utálja

Sokat elárul az emberről az, hogy melyik árnyalatot utálja

Kiszámíthatatlanság jellemző arra, aki nem szereti a narancs színt, míg a piros utálata stabilitásra utal.

Így hat a televízió a gyerekre- akár az egész életére is kiható negatív hatást gyakorlohat

Így hat a televízió a gyerekre- akár az egész életére is kiható negatív hatást gyakorlohat

Azt gondolod ,,csak mesét néz"? Kicsit ássunk mélyebbre!

Zöld Elefánttal a Kék Bálna-őrület ellen

Zöld Elefánttal a Kék Bálna-őrület ellen

A népszerű történelemtanár, Jocó bácsi indította el az ellenkampányt, aminek terjesztésében te is segíthetsz.

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

A tévesen gyomnak titulált tyúkhúr meglepő tulajdonságokkal rendelkezik. Különösen jól hat az emberi szervezet egészségügyi problémáinak orvosolására.

Amit az álmatlanságról tudni kell

Amit az álmatlanságról tudni kell

Lehetséges, hogy neked is szükséged van ezekre az információkra.


Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Gyakran lelki okokra vezethetőek vissza a fizikai panaszok.

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

A népszerű írónő négyféle személyiségtípust különbözet meg az alapján, hogy ki és mennyire szegi meg a hétköznapi szabályokat.

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Kis lépés tőlünk, nagy hála a szervezetünktől.

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Természetes és pénztárcakímélő - így is lehet magoncokat nevelni az otthonunkban.

http://ujhazak.com