Ezért boldogtalan az Y generáció - válaszok illusztrálva

A mai fiatal felnőtteknek szinte mindenük meg volt gyermekkorukban, most mégis frusztrált, elégedetlen és tétova felnőtt lett belőlük. 

Napjainkban egyre égetőbb és szembetűnőbb kérdéssé vált az, hogy miért is boldogtalanok a mai fiatal felnőttek, különösen az Y generáció tagjai, akik a 90-es évek elejétől születtek. Szinte minden család számlál legalább egy ilyen tagot a családjában, méghozzá értetlenül, hiszen úgy érzik mindent megadtak gyermeküknek ahhoz, hogy boldog felnőtt cseperedhessen belőlük. Talán éppen ez a bibi. A Wait But Why amerikai blog egy érdekes válasz lehetőséget dolgozott ki erre az összetett kérdésre. Noha nem mindenki tud azonosulni vele, de a többség bizonyára magára fog ismerni, akár szülőkről, akár az Y generáció tagjáról van szó. 



Ő itt Lucy. Az Y generáció tagjaként nőtt fel, egy olyan világban, ahol főként az új technológiás tárgyaknak köszönhetően szinte mindent egy szempillantás alatt elérhet, megkaphat. Szülei mindent megtettek azért, hogy még jobb módban nőhessen fel, mint ők. Olyan neveltetésben részesült, ahol folyton azt hallotta, hogy milyen különleges és bármi lehet a világon, ami csak szeretne.

Akármit is kapott, azért többnyire nem kellett megküzdenie, hiszen a szülei szerették volna megkímélni őt. 

Lucy szeret ebben a kis világban élni, mióta betöltötte a 18-at viszont, egyre boldogtalanabb. Nem találja a helyét, nem érti a világ elvárásait, ami felé érkeznek, hiszen ő különleges és neki mindenkinél több és jobb kell, hogy megadasson. A világ "törvényei" egyre ellentétesebbé válnak az ő elvárásaival szemben, ezzel együtt pedig egyenesen arányosan nő az ő csalódottsága is. 



De vajon miért is részesült Lucy ilyen neveltetésben, miért ígértek neki ennyi jót, ha a valóság ennyire sivár? Lucy nagyszülei egy olyan korban nőttek fel, mikor a gazdaság élénkült egy nagyon szomorú, veszteséges korszak után.

Lucy nagyszülei a II. Világháború környékén éltek, ami után a fő cél a gazdasági biztonság megteremtése volt. A kemény, kitartó munka és a tudatosság meghozta a gyümölcsét, így Lucy szülei már sokkal jobb körülmények között éltek, mint a nagyszülők. Nem voltak nagy elvárásaik, ám az elégedett élethez mindenük meg volt. Ebben a szellemben váltak felnőtté. Dolgoztak, anyagi biztonságban éltek és a gazdaság javulásával ők már még többet értek el, mint a szüleik. Már nem csak annyi volt, amire szükség volt, hanem egy kicsit több. Kecsegtető jövőt láttak tehát a saját gyermekük előtt. Úgy gondolták, hogy már nem kell bizonyos szakterületre betuszkolni gyermeküket. Nem kell arra nevelni őket, hogy küzdeni kell, hiszen biztosak voltak abban, hogy minden egyre könnyebb lesz. 



Lucy szülei a legnagyobb szeretettel nevelték őt ebben a szellemben, ám sajnos jelenlegi világunk sem gazdaságilag, sem más formában sem egyezik ezekkel az elképzelésekkel. Bár rengeteg lehetőség van, dolgozni, méghozzá keményen ugyanúgy meg kell mindenért. Akár egy sikeres karrierért, egy jó párkapcsolatért, egy új tárgyért, bármilyen ingóságért. Az Y generációnak igazából sokkal nehezebb a dolga, mint a szüleinek. Amellett, hogy felnőtt koruk egy jó nagy csalódással kezdődik, számolniuk kell azzal is, hogy a közösségi médiából folyamatosan azt az üzenetet kapják, hogy náluk mindenki jobban teljesít. A közösségi portálokon betekintést nyernek mások életébe ahol látnak egy újabb nyaralást, egy újabb ajándékot, egy jogosítványt, egy diplomát, egy újabb drága ajándékot. Abba pedig sajnos bele sem gondolnak, hogy ezek az oldalak közel sem egyeznek meg a valósággal, hiszen ide mindenki csak egy morzsát rak ki az életéből. Jól lehet, hogy kapott egy drágább tárgyat, ám közben a szülei a hitelt alig győzik fizetni. 



Képes lesz valaha boldogulni ez az összezavarodott, csalódott és boldogtalan generáció? Igen! Ha elfogadják és felveszik az iramot a valódi világgal és lentebb adnak az elvárásaikból. Valójában tényleg csodálatos dolgokra lesznek képesek, hiszen sokkal nagyobb ambícióval, lehetőséggel rendelkeznek, mint eddig bármelyik más generáció. Ehhez viszont az kell, hogy legyen egy realitás érzetük, kitartásuk, érték ítéletük és mindenek előtt megtanulják, hogy bármit elérhetnek, de ehhez a cselekvés is szükséges. Az Y generáció ígéretes lehet, ám, hogy kinek hogy végződik a sorsa, az csupán azon múlik, hogy ki mit hoz ki belőle. 



(forrás: waitbutwhy.com)


Hozzászólások


Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

A tévesen gyomnak titulált tyúkhúr meglepő tulajdonságokkal rendelkezik. Különösen jól hat az emberi szervezet egészségügyi problémáinak orvosolására.

Amit az álmatlanságról tudni kell

Amit az álmatlanságról tudni kell

Lehetséges, hogy neked is szükséged van ezekre az információkra.

Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Gyakran lelki okokra vezethetőek vissza a fizikai panaszok.

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

A népszerű írónő négyféle személyiségtípust különbözet meg az alapján, hogy ki és mennyire szegi meg a hétköznapi szabályokat.

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Kis lépés tőlünk, nagy hála a szervezetünktől.

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Természetes és pénztárcakímélő - így is lehet magoncokat nevelni az otthonunkban.


Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Tények, amelyek bizonyítják, hogy a véletlen nem létezik

Tények, amelyek bizonyítják, hogy a véletlen nem létezik

Carl Jung, a svájci pszichológus szerint minden véletlennek jelentőségteljes oka van.

Komoly betegségeket okozhat a mobiltelefon

Komoly betegségeket okozhat a mobiltelefon

Szinte észre sem vesszük, de elképesztő mértékben függünk okos telefonjainktól.

Kifehéredett a Csáfordi erdő, ám nem a hótól! - több millió tőzike borult virágba

Kifehéredett a Csáfordi erdő, ám nem a hótól! - több millió tőzike borult virágba

A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén található Csáfordjánosfa rendelkezik az ország legnagyobb tavaszi tőzike populációjával. Számítások szerint nagyjából 16 millió fehér virágnak ad otthont ez a hely.

http://ujhazak.com