Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

A népszerű írónő négyféle személyiségtípust különbözet meg az alapján, hogy ki és mennyire szegi meg a hétköznapi szabályokat.Hajmeresztő látvány, amikor a Közvágóhídon a hévvel érkező utasok megindulnak a zebra felé, hogy átérjenek a túloldalra, ahonnan a villamosok indulnak. Az emberek egy csoportja nem törődik azzal, hogy piros a lámpa, és átrohan az úttesten, míg mások szépen megállnak és kivárják a zöldet.

Gretchen Rubin szerint sokat elmond az emberek személyiségéről az, ahogy a közlekedési lámpáknál viselkednek.

A világhírű írónő sokat publikál boldogság és szokások témakörökben, a műveit pedig eddig harminc nyelvre fordították le.

Rubin egyik kiemelkedő munkája az az elmélet, amely szerint négyféle személyiségtípus különböztethető meg az alapján, hogy ki és mennyire tartja be a hétköznapok szabályait. Az elmélete alapvetően kétféle szabálytípusra épül. Ezek egyike a „külső”, a másik a „belső” csoport.

Az utóbbi csoport a saját magunkkal szemben felállított elvárásokról szól. Ilyen például a saját magunknak tett fogadalmaink betartása. A kívülről érkező érkező csoportba a környezetünk által előírt szabályok tartóznak, így például a közlekedési lámpával szembeni viselkedünk, amely alapján most bárki letesztelheti a személyiségét.

A lázadó: A lázadók azok, akik mindig átmennek az úttesten, ha piros a lámpa, még abban az esetben is, ha egy jármű nagyon közel van hozzájuk. Ez a kategória fityiszt mutat a szabályoknak, és nem viseli el se a külső, se a belső irányítást, ahogy azt sem, ha ellenőrzés alatt tartják. Ha valaki előír valamit a lázadóknak, akkor azok biztos, hogy annak az ellenkezőjét fogják tenni. A hívő támogató, a „fenntartó”: Akik soha nem mennek át a piroson, hanem türelmesen kivárják a zöldet, és csak akkor lépnek le az úttestre, olyan személyek, akik elfogadják a külső és belső szabályokat, amelyeket betartanak. Ez a személyiségtípus soha nem kési le a határidőket és nem szegik meg a saját maguknak tett fogadalmakat.

A „megalkuvó”: Ebbe a személyiségtípusba tartóznak azok, akik szintén nem mennek át a piroson, hanem megvárják, hogy zöldre váltson a lámpa. A megalkuvók jól tűrik a külső szabályokat, de a belsőket gyakran megszegik, ezért ritkán tesznek ígértet önmaguknak.

A „kérdező”: Ez a személyiségtípus átmegy a piroson, ha meggyőződött arról, hogy nincs veszélyes távolságban jármű, tehát szerinte nem kockázatos az átkelés. Ebből látszik, hogy a kérdező típus elfogadja a szabályokat, de nem minden feltétel nélkül. Ha ez a kategória nem ért egyet a külső vagy belső regulával, akkor szemrebbenés nélkül megszegi azokat, arról pedig szabadon dönt, hogy hogyan ítéli meg az előírásokat.

(Forrás: femcafe.hu)


Hozzászólások


Szarkasztikus lista arról, hogy miért lehetsz pocsék szülő mások szemében

Szarkasztikus lista arról, hogy miért lehetsz pocsék szülő mások szemében

Az ismerősök és az újságcikkek képesek a legjobban kritizálni a szülőket.

Vak, kerekesszékes és más hegymászók története

Vak, kerekesszékes és más hegymászók története

Különleges sportolók bizonyítják, hogy nem jelent akadályt a vakság, hiányzó végtag vagy a kor, ha az ember igazán akar valamit.

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? -Akkor ez neked szól

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? -Akkor ez neked szól

Mindenki tudja, még aki cigizik is, hogy nem kellene, mégis rengetegen füstölnek.

Amikor a féltékenység eluralkodik..

Amikor a féltékenység eluralkodik..

Sok párkapcsolatban napi szinten alakulnak ki viták a túlzott féltékenység miatt.

5 ok, amitől fájhat a fejed, pedig nem is gondolnál ezekre

5 ok, amitől fájhat a fejed, pedig nem is gondolnál ezekre

Sokszor megfájdul a fejed és nem érted miért? Talán az okra most rátalálsz.

A legjobb dolog, ami a repcével történhet - ismerd meg a repce méz élettani hatásait

A legjobb dolog, ami a repcével történhet - ismerd meg a repce méz élettani hatásait

Kevesen tudják, hogy a repce méz számtalan jó hatással rendelkezik az emberi szervezetre tekintve. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy a sav túltengésre is kiváló gyógyír.


Sokat elárul az emberről az, hogy melyik árnyalatot utálja

Sokat elárul az emberről az, hogy melyik árnyalatot utálja

Kiszámíthatatlanság jellemző arra, aki nem szereti a narancs színt, míg a piros utálata stabilitásra utal.

Így hat a televízió a gyerekre- akár az egész életére is kiható negatív hatást gyakorlohat

Így hat a televízió a gyerekre- akár az egész életére is kiható negatív hatást gyakorlohat

Azt gondolod ,,csak mesét néz"? Kicsit ássunk mélyebbre!

Zöld Elefánttal a Kék Bálna-őrület ellen

Zöld Elefánttal a Kék Bálna-őrület ellen

A népszerű történelemtanár, Jocó bácsi indította el az ellenkampányt, aminek terjesztésében te is segíthetsz.

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

A tévesen gyomnak titulált tyúkhúr meglepő tulajdonságokkal rendelkezik. Különösen jól hat az emberi szervezet egészségügyi problémáinak orvosolására.

http://ujhazak.com