Hasznos ötletek, hogy ne verjük költségekbe magunkat az iskolakezdés miatt

Ha okosan szerezzük be az iskolai felszerelést, akkor olcsóbban megúszhatjuk az új tanévre való felkészülést.suliAugusztus közepén már nem a nyaraláson jár a szülő feje, hanem azon, hogy mennyibe fog fájni az iskolakezdés, hiszen nem elég egy tollal, füzettel, tankönyvvel iskolába küldeni a gyermeket, főleg akkor nem, ha még alsós.

Az iskolai felszerelés esetében gondolnunk kell az iskolatáskára, tolltartóra, ceruzákra, testnevelés holmira, és egyéb apróságokra, amit a tanárok megkövetelnek, ezek pedig így együtt drasztikusan megcsapolhatják a bankszámlánkat.

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy költséges lesz az iskolára való felkészülés, mert néhány tippel sokat spórolhatunk.

Szortírozás és újrahasznosítás: Még mielőtt befordulnánk az első boltba, hogy mindenből újat vegyünk, jobban járunk, ha otthon átvizsgáljuk a fiókokat, szekrényeket, átnézzük a már meglévő iskolaszereket, mert lehet, hogy találunk néhány eszközt, amit idén is használhat a gyerek.

Nézzük át vele együtt azt, amit kidobhatunk! A tavalyi röpdolgozat, befejezetlen iskolai rajzok, beszáradt gyurma mind-mind mehetnek a kukába. A szortírozással egyfelől rendet rakunk, teret nyerünk, másfelől még használható eszközökre bukkanhatunk.

Ha például a tavalyi rajzmappa, műanyag füzetborító nem szakadt el, akkor a gyermek idén is használhatja. Az iskolatáskát is vizsgáljuk át, mert egyáltalán nem biztos, hogy újat kell vennünk. A zsírkrétákról, temperáról se feledkezzünk el!
Gondoljuk át, hogy mennyi grafitceruzára lesz szüksége a kisdiáknak. Ha rászánjuk az időt a szelektálásra, akkor több ezer forintot spórolhatunk.School office supplies.Hagyjuk otthon a gyereket: Tanuljuk meg, hogy a gyereknek mindig lesz egy éppen aktuális kedvenc meséje, ám a szülő nem engedhet a könyörgésnek, mert lehet, hogy ma még Hello Kitty tolltartót akar, de lehet, hogy holnap már a Verdák lesz a kedvence.

Ha nem akarjuk, hogy a bolt közepén toporzékoljon a gyerekünk, akkor jobb lesz, ha úgy megyünk el vásárolni, hogy otthon hagyjuk. Igaz, jó érzés örömet szerezni a gyereknek, ezért egy-két dolgot vehetünk, ami a kedvencét ábrázolja, de ne a legdrágább felszereléseket válasszuk!

Azt se felejtsük el, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a divatos egyet jelent a jó minőséggel.
Az elsős diák biztos nem egy sima fehér radírra vágyik, de a szebb, jó minőségű darabok között is hatalmas árkülönbség lehet.

A legolcsóbb füzet is lehet szép, ha becsomagoljuk. Ha ehhez nincs kedvünk, akkor 40-50 forintért vehetünk állatosat, focisat, tehát nem muszáj 300 forintot kiadni egy darabért csak azért, mert cuki kutya szerepel a borítón.

Egyszerre többet, csak akkor, ha muszáj: Nem minden esetben igaz, hogy olcsóbb, ha egyszerre több terméket veszünk. Jobban járunk, ha vásárlás előtt meggyőződünk arról, hogy megállja-e a helyét a feltételezésünk, mert az ár mellett mindig feltüntetik a darabszám egységárát, így pedig könnyebb a becslés.

Azon is gondolkodjunk el, hogy megéri-e ennyit venni, mert valószínűleg nem lesz szükség húsz darab ragasztószalagra, mert egy gyerek ennyit évek alatt sem használ el.online_vasarlasAz internetes vásárlás: 2016-ban már nincs semmi meglepő abban, ha az interneten rendeljük meg az iskolai felszerelést, hiszen sokkal kényelmesebb házhoz hozatni mindent, mint elmenni a boltba, majd hazacipelni a holmikat.

Nem árt azonban az óvatosság! Ha az internetes vásárlás mellett döntünk, akkor készüljünk fel arra, hogy valószínűleg nem tudjuk egy oldalról megrendelni a listán szereplő összes tételt. Arra is ügyeljünk, hogy hiába olcsóbb 30 forinttal a füzet, ha a szállítási költség majdnem kétezer forint.

Vigyázzunk a leárazott termékekkel: Költségcsökkentés szempontjából logikus, ha a nem a most divatos terméket választjuk, de a minőségre akkor is figyelnünk kell! A leárazott vízfesték színe lehet, hogy fakóbb, mint egy teljes áron kínálté, ez pedig csalódást okoz a gyereknek. A füzettel sem érünk semmit, ha a leárazottból két nap után kihullik az összes lap.

A nagy filléresedésnek a vége általában az, hogy mehetünk újra megvenni mindent, de most már jó minőségben, tehát többet költünk,mint akkor, ha eleve odafigyeltünk volna a minőségre. Ha nem vagyunk még elég profik, akkor nem szégyen tanácsot kérni a tanároktól, hogy ők melyik márkát ajánlják.

Hasonlítsuk össze az árakat: Az se mindegy, hogy hol szerezzük be az iskolai felszerelést, mert a hipermarketek, a szupermarketek, sarki bolt és az írószerbolt árai között nagy az eltérés. Ha résen vagyunk, akkor ugyanazt a füzetet a harmadáért is megkaphatjuk a kezdés hajrájába, vagy még az előtt.

Jól járhatunk, ha a vásárlást időzítjük. Nézzünk szét, hogy hol és mikor kezdődnek az iskolakezdési akció, mert például így sikerülhet 270 forintért megvenni azt a grafitceruzát, ami máshol, máskor 450 forintba kerül.

A pontgyűjtő akciókra, kuponokra is érdemes odafigyelni, főleg akkor, ha új iskolatáskára van szüksége a gyermeknek. Ha a pénz annyira nem számít, de az idő igen, akkor néhány helyi írószerboltban csak le kell adni a listát, ami alapján ők összeállítják az iskolakezdéshez szükséges felszerelést, majd felhívnak, ha érte mehetünk. Ha egy helyen szerzünk be mindent, akkor talán még engedményt is kérhetünk.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások


Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

Tyúkhúrt a rakoncátlan koleszterinszintre!

A tévesen gyomnak titulált tyúkhúr meglepő tulajdonságokkal rendelkezik. Különösen jól hat az emberi szervezet egészségügyi problémáinak orvosolására.

Amit az álmatlanságról tudni kell

Amit az álmatlanságról tudni kell

Lehetséges, hogy neked is szükséged van ezekre az információkra.

Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Gyakran lelki okokra vezethetőek vissza a fizikai panaszok.

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

Gretchen Rubin elmélete alapján kiderül, hogy milyen ember az, aki átkel az úttesten, ha piros a lámpa

A népszerű írónő négyféle személyiségtípust különbözet meg az alapján, hogy ki és mennyire szegi meg a hétköznapi szabályokat.

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Ilyen változásokat idéz elő a szervezetünkben a sétálás, ha naponta fél órát rászánunk

Kis lépés tőlünk, nagy hála a szervezetünktől.

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Ültetés természetesen - így nevelj otthon palántákat fillérekből

Természetes és pénztárcakímélő - így is lehet magoncokat nevelni az otthonunkban.


Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Tények, amelyek bizonyítják, hogy a véletlen nem létezik

Tények, amelyek bizonyítják, hogy a véletlen nem létezik

Carl Jung, a svájci pszichológus szerint minden véletlennek jelentőségteljes oka van.

Komoly betegségeket okozhat a mobiltelefon

Komoly betegségeket okozhat a mobiltelefon

Szinte észre sem vesszük, de elképesztő mértékben függünk okos telefonjainktól.

Kifehéredett a Csáfordi erdő, ám nem a hótól! - több millió tőzike borult virágba

Kifehéredett a Csáfordi erdő, ám nem a hótól! - több millió tőzike borult virágba

A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén található Csáfordjánosfa rendelkezik az ország legnagyobb tavaszi tőzike populációjával. Számítások szerint nagyjából 16 millió fehér virágnak ad otthont ez a hely.

http://ujhazak.com