Hogyan csináljunk divatos lakást kevés pénzből?

Egy szobát esztétikusan berendezni ma már akkora feladat, hogy komoly pénzeket fizetünk azért, hogy egy lakás dizájner megmondja, hogy mit hová tegyünk, melyik falat milyen színűre fessük, hova milyen dekor elemet vásároljunk és mire a vonalat meghúzzuk, már háromszor is túlléptük az anyagi kereteinket.

Egy érdekes aspektusa ennek, hogy meg vagyunk szokva többek között azzal is, hogy minél több és több dekor elemet vásárolunk lakásunkba, ahhoz, hogy a szemnek kellemes legyen, a vendégeknek hangulatos legyen és mindenki boldog legyen. Azt az egyet viszont nem vesszük észre, hogy csak magunknak okozzuk a kínt ezzel, mert folyamatosan csak kerülgetjük ezeket a bizonyos tárgyakat, vesztünk életterünkből, ami legfőképpen akkor hátrányos, ha kisebb panellakásokban élünk. Megfeledkezünk arról is, hogy ha például egy zöld színű szobához vásárolunk dekorációs tárgyakat, akkor 2-3 év múlva, amikor majd átfestjük talán sárgára, akkor már lehet, hogy ezek nem fognak olyan jól mutatni és ha egy drágább holmit kell eldobjunk… az igen kellemetlen.

katicamatrica.hu

Jogos a kérdés: ne adjon a lakásdizájnra az aki kisebb panellakásban él? Kövessük a minimalista irányvonalat és ne tartsunk semmit a szobáinkban csak egy kanapét és egy tévét? Praktikusnak praktikus maga az ötlet, de legtöbben ilyenkor arra panaszkodnak, hogy valami mégis hiányzik… valami kis plusz.

Arról viszont ma egyre többen megfeledkeznek, hogy ami a falra kerül, legyen az egy festmény, néhány berámázott fénykép, vagy hasonlók, az mindig szem előtt van, látványos, helyet nem foglal és egy kellemes, meleg hangulatot áraszt a szobánkban. Egy új divat ebben az irányzatban a falmatrica. Ennek a fogalmát néha nehéz tisztázni, ugyanis mikor matricáról beszélünk, legtöbbször egy kis színes fénykép jut eszünkbe, aminek a hátoldalán ragasztóanyag van, így fel tudjuk tenni a hűtőnkre, vagy máshova, falon viszont furcsán nézne ki.

A falmatricák más néven vannak. Talán akkor kaphatunk róla legjobb áttekintést, ha a másik nevén emlegetjük: faltetoválás. Gyerekkorunkban biztos találkoztunk (főleg rágógumik csomagolásában) olyan „tetoválásokkal”, amelyeket ráhelyezünk a bőrünkre, egy kis meleg vízzel átmossuk, majd lehúzzuk a fedő papírt és ott maradt a tetoválás, amit szerettünk volna! A faltetoválások is hasonlóképpen működnek, csupán annyi a különbség, hogy a meleg vizet egy simító eszköz helyettesíti, ami lehet akár egy bankkártya is, vagy bármilyen más hasonló tárgy. Három rétegből állnak, az alsó papír, maga a falmatrica és a transzfer fólia. A felhelyezéshez a transzferfóliát lehúzzuk matricástól az alsó lapról, majd a falra rögzítjük, lesimítjuk és óvatosan felrakjuk a többi részét is. Miután az egész transzferfólia a falon van, átsimítjuk még jobban, majd óvatosan eltávolítjuk a transzferfóliát és a matrica a falon marad, gyűrődés mentesen.

A matricák legtöbbször szebbnél szebb virágokat, fákat, absztrakt formákat ábrázolnak, de sokszor filmhősök, állat formák, feliratok és egyéb skiccelt formák is felkerülnek a falakra. A falmatricák átveszik általában a fal textúráját is, így pont olyan mintha falra lenne festve. Praktikus megoldást jelent abból a szempontból is, hogy könnyen eltávolítható a falról és nem hagy nyomot maga után. A legfőbb előnye azonban az áraknál mutatkozik meg, mivel még egy óriási méretű matricát is meg tudunk vásárolni 20 ezer forint alatt.

A fő szempont azonban ugyanaz marad mindig, tervezzünk okosan és dekoráljunk olcsón, így a végeredményt nem lehet elrontani!

A KaticaMatrica webáruházat a következő címen érhetitek el: www.KaticaMatrica.hu


Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com