Medián: csökkent az antiszemitizmus Magyarországon

Enyhén csökkent az antiszemitizmus mértéke Magyarországon 2013-ról 2014-re, a fővárosban erősebb a jelenség, a pártválasztás és bizonyos attitűdök magyarázzák az antiszemitizmust - mondta Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.antiszemitizmusAz Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban című kutatás bemutatóján, amelyet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készített a Medián, Hann Endre azt mondta: a zsidóságot a megkérdezettek 23 százaléka utasítja el érzelmi alapon, ők válaszoltak úgy, hogy számukra "a zsidók ellenszenvesek".

Hann Endre kifejtette: ez a mutató az elmúlt négy évben a statisztikai hibahatáron belül, enyhén csökkent. Felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidóságot érzelmi alapon elutasítók aránya 2009-ről (akkor 10 százalék volt) 2010-re nőtt nagy mértékben, 28 százalékra. Azt mondta: ez akkor következett be, amikor a Jobbik "jelentős politikai tényezővé" vált, és a párt zsidókhoz való viszonya is bekerült a politika főáramába.

Hozzátette: arra, hogy mekkora a magyar társadalomban az antiszemiták aránya, az érzelmi elutasítás mellett bizonyos állítások (például: "létezik egy titkos zsidó együttműködés" vagy "túl nagy a zsidók befolyása ma Magyarországon") elfogadásából lehet következtetni.

A kutatás készítői három csoportot alkottak: az erősen antiszemiták ezeknek az állításoknak a többségével egyetértenek, a mérsékelten antiszemiták is egyetértenek több állítással, a harmadik csoportot nem antiszemitának minősítették.

A Medián igazgatója elmondta: a két dimenziót összegezve 2013-ról 2014-re "alapvetően csökkent az antiszemiták száma". A kutatási jelentés szerint 2013-ban 38 százalék volt legalább mérsékelten antiszemita, 2014-ben 31 százalék. A tavalyi évben a megkérdezettek 21 százaléka erősen, 11 százaléka mérsékelten volt antiszemita, 69 százalék e tekintetben "érintetlen, vagy immúnis" - mondta Hann Endre. Hozzátette: európai összevetésben ezek a számok "nem drámaiak".

A kutatás fontos kérdése volt, hogy mely társadalmi csoportok és milyen indíttatásból lesznek fogékonyak az antiszemitizmusra - ismertette. A fővárosban nagyobb mértékű volt az antiszemitizmus, mint vidéken, ezt még 2013-ban sem tapasztalták.

A jelentés szerint az iskolai végzettség, a társadalmi státusz, a jövedelmi helyzet és az antiszemitizmus között nincs szignifikáns összefüggés. A pártválasztás és az antiszemitizmus között viszont van - ismertette a felmérés eredményét Hann Endre. Kifejtette: a Jobbik szavazóinak kétharmada minősíthető antiszemitának, többségük erősen. A jobboldalon egy kicsit többen fogékonyak az antiszemitizmusra, de az MSZP-szavazók 16 százaléka is az erősen antiszemita csoportba került - tette hozzá.

Az antiszemitizmus okai között a széles értelemben vett másság elutasítását említette a kutatás vezetője, akár a homoszexuálisokkal vagy bármilyen vallási, etnikai kisebbséggel szembeni előítéletet. Rámutatott: a megkérdezettek közül többen utasítanák el, ha a szomszédjukba például feketék vagy arabok költöznének. Megemlítette, hogy a legtöbben ahhoz nem járulnának hozzá, hogy bőrfejűek költözzenek a közelükbe.

A kormány és a zsidó szervezetek közötti, közelmúltbeli konfliktusokról is kérdezték a válaszadókat, akik enyhe többsége a német megszállás áldozatainak emlékművét ellenezte, de - olvasható a jelentésben - ebben a kérdésben is magas a bizonytalanok aránya.

A kutatás vezetője kitért arra is, hogy az antiszemitizmus "nem központi kérdés" a magyar társadalom jelentős részének. A Medián reprezentatív felmérése 2014 végén készült, 1200, tizennyolc éves vagy annál idősebb ember megkérdezésével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com