Mégis vonzó lehet a nagy láb

womens-feet-in-focus16Az emberi faj úgy fejlődött ki szerte a világon, hogy a különböző kultúrákban bizonyos női tulajdonságoknak nagyobb vonzerőt tulajdonítanak. Ennek pedig az az oka, hogy ezek a tulajdonságok a szaporodási képességeket jelzik előre a potenciális pár számára. Ez az evolúciós magyarázat. Ám vitathatatlan, hogy a kulturális normák épp ilyen fontos szerepet játszanak abban, hogy megítéljük mennyire vonzó a másik fél - legalábbis, ami a lábméretet illeti.

A szülést követően a nők lába jellemzően egy-két méretet növekszik, ami azt jelenti, hogy a kis láb fiatalságra valamint a termékenységre utal s ilyen módon általánosan vonzónak kellene lennie. Korábbi tanulmányok be is bizonyították ezt a kis lábméret iránti preferenciát. A Washington Egyetem antropológusa, Geoff Kushnick azonban újra megvizsgálta ezt az elméletet, s úgy döntött, hogy további bizonyítékokra lenne szükség. Így jutott el az Indonézia eldugott vidékein élő Karo Batak népcsoporthoz.

5159 férfi és nő vett részt Kushnick kísérletében, akiket az antropológus arra kért, hogy értékeljenek egy képsorozatot. A képek ugyanazt nőt ábrázolták, kivéve, hogy minden képen más lábmérettel volt látható ez a nő. Meglepő módon a Karo Batak-ok azt a képet értékelték a legvonzóbbnak, amelyen a nő a lehető legnagyobb lábbal volt látható.

Kushnick eredményeit a Human Nature című folyóiratban publikálta s a következő magyarázattal szolgált: a Karo Batak-ok s más, elszigetelt vidéki  társadalmak sokkal kevésbé vannak kitéve a média hatásainak, s a hasonló népcsoportok körében a nagy láb a nő erejének s annak a jele, hogy képes a mezőgazdasági munkákra. A nagy lábakkal kapcsolatos kulturális előítélet ellentmond a szépség univerzális elképzelésének. A vonzerő tehát semmi esetre sem egységesíthető.

Forrás: www.scientificamerican.com

Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com