Megválasztották 2017 Madarát, ezúttal a Tengelic győzedelmeskedett

Idén is online szavazással dönthették el az olvasók, hogy melyik faj legyen az év madara. 



Körülbelül félévvel ezelőtt, tavaly nyáron hirdette meg a pályázatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amikor is eldönthették az olvasót, hogy melyik madár faj kapja meg a 2017 Madara címet. A megtiszteltető posztot idén a Tengelicek érdemelték ki. Európa legszínesebb pintyféléje idén még büszkébben tengetheti mindennapjait. És ha már így alakult, akkor következzen néhány információ, hogy jobban megismerhessük ezeket a csodaszép színes kis madarakat. 

A tengelic a verébalakúak rendjébe tartozik, ezentúl pedig a pintyfélék családjába sorolhatóak be. Jó alkalmazkodó képességének, szívós természetének köszönhetően Európa szerte mindenhol megtalálható, emellett Afrikában is honos. Több különböző faja ismert, ám alap életmódjuk, táplálkozási szokásuk szinte teljesen megegyezik. Legszívesebben bogyókkal és magvakkal táplálkoznak. Innen következik, hogy hazánkban leggyakrabban a gyümölcsösökben, parkokban, kertekben fordulnak elő és természetesen gyakori vendégek a madáretetők környékén is, ahol szívesen csipegetnek társaikkal együtt. 

A tengelic nem minősül veszélyeztetett fajnak, ám hazánkban védettséget élvez és eszmei értéke 25 000 Ft-ban mérendő minden egyes példánynak. Egyetlen esztendő alatt körülbelül 15 fiókát képes felnevelni egy egy szülő, tehát egy igazi nagy családos fajról beszélünk. Régen egyébként a tengelicet a gyarapodás, bőség és a kitartás szimbólumaként tartották számon, hiszen éppen ezek a vonások a legjellemzőbbek erre a madárra. 





(forrás: pozitívnap, wiki)





Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com