Mi állhat a pszichoszomatikus tüneteink hátterében?

Gyakran lelki okokra vezethetőek vissza a fizikai panaszok.

Ha sokszor érzünk fizikai fájdalmat, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen rejtett érzelmi stressz okozhatja a problémát, mert gyakori, hogy lelki okai vannak a panaszainknak. A következő pszichológiai teszt segíthet, hogy megfejtsük azt, amit a tudatalattink próbál jelezni.

Nézzük végig alaposan az alábbi hat képet, amelyek közül válasszuk ki azt, amelyiken elsőként akadt meg a tekintetünk, majd olvassuk el a képhez rendelt elemzést! 1. Az első kép azt jelzi, hogy az életünkben ritkák a stabil emberi kapcsolatok, ami miatt sokszor érezzük azt, hogy alig akad egy-két lélek, akire támaszkodhatunk. Minket folyamatos rabságban tart az, hogy félünk a visszautasítástól, és aggódunk, hogy elhanyagolnak.

Mindennek a következménye az, hogy feszültségben töltjük a mindennapokat, rettegve attól, hogy egyik pillanatról a másikra romba dől körülöttünk a világ. Ha gyakran vannak bőrproblémáink, sokat fáj a fejünk és ránk tör a viszketés, akkor tudnunk kell, hogy ezek a fizikai tünetek addig nem fognak elmúlni, amíg nem változtatunk a dolgokon.

Az első lépés az, hogy próbáljunk elsősorban önmagunkra figyelni, és ne másokra koncentráljunk! Ezt követően jöhet az életünk számbavétele és újraépítése. Emellett fel kell töltenünk az energiakészleteinket, amiben segíthet egy önbecsülést fejlesztő tanfolyam, új hobbi, vagy egy pihentető hétvége.

2. A második kép arra utal, hogy a gyomrunkban, a bőrünkön és a szívünkön érezhetjük meg az életünk áramlását és változásait. Ha félelem kerít a hatalmába, esetleg a padlóra kerülünk, vagy az élet állít kemény próba elé, akkor ezek szomatikus tünetek, rossz közérzet, hipochonder félelmek formájában jelentkezhetnek.

A választásunk szerint sokszor szenvedünk emésztőrendszeri problémáktól, de különféle allergiáink is lehetnek. A jövőben próbáljunk naponta legalább 10 percet relaxálni! Vegyünk mély lélegzeteket, miközben próbáljunk meg teljesen kikapcsolni. Még lefekvés előtt, idézzünk fel magunkban egy személyes emléket, ami nyugalommal, békével és harmóniával tölti el a bensőnket!

3. A harmadik ábra azt jelenti, hogy teljesen elégedettek vagyunk önmagunkkal. Boldognak érezzük magunkat, szeretjük az életünket, amellyel kapcsolatban úgy érezzük, hogy még akkor is pozitív eseményt tartogat a számunkra, ha éppen nem történik semmi, vagy egy nem túl jó időszakunkat éljük.

Néha túlzásba esünk, akkor pedig túlságosan el leszünk ragadtatva magunktól, ami tulajdonképpen jót tesz az énképünknek és az egészségünknek, de azért nem ártana, ha kicsit racionálisabban viselkednénk, és két lábbal járnánk a földön. Az alkalmanként jelentkező viszketés és allergiás tünetek a kudarctól való félelmünket tükrözhetik. 4. A választásunk azt árulja el, hogy az élethez való hozzáállásunkat néha nem jellemzi lelkesedés. Előfordul, hogy elveszítjük az érdeklődésünket, passzívan éljük a mindennapjainkat, miközben arra várunk, hogy jöjjön valaki, aki kirángat ebből a depressziós kedélyállapotból.

Mindez a mindennapi hangulatunkon is meglátszik. Leginkább a haláltól, a betegségektől és a balesetektől rettegünk, ez pedig az érzelmi szintünket nagyban befolyásolja, ami olyan fizikai tüneteket okoz, mint a gyomorproblémák, savpanaszok, székrekedés. A szervezetünk passzivitással válaszol a passzivitásunkra.

Függetlenül attól, hogy hogyan alakul, nekünk kell felébresztenünk önmagunkat ebből az állapotból, még abban az esetben is, ha komoly harcot kell vívnunk magunkkal, és magunkra kell erőszakolnunk olyan dolgok megtételét, amihez nem érzünk kedvet.

Jegyezzük meg, hogy a változáshoz nem kell megvárni, hogy új hónap, év kezdődjön, de a következő hétfőig sem kell halogatni. Itt és most vágjunk bele az életmódunk és hozzáállásunk megváltoztatásába!

5. Az ötödik ábra lebuktat minket, mert azt jelenti, hogy a külvilág felé határozott, karakán embernek mutatjuk magunkat, de ez csak álarc, mert valójában törékeny, bizonytalan személyiség rejtőzik bennünk.

Az önmagunkkal vívott harc szervi problémákat okozhat. Lehetséges, hogy a májunkkal kapcsolatos betegségek kínoznak. A fizikai tünetek ellen azt tehetjük, hogy kezdjünk el hinni abban, hogy amikor valami rossz dolog történik, akkor az valójában nem is annyira súlyos, mint elsőre tűnik, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a mi hibánk miatt alakult ki a szituáció, úgyhogy ne vegyünk mindent magunkra!

6. Az utolsó kép szerint stressz jellemzi az egész életünket. Ez egyrészről azért van, mert állandóan veszélyt szimatolunk a levegőben, és úgy érezzük, hogy senkiben sem bízhatunk meg. Csalódottnak, dühösnek és elégedetlennek érezzük magunkat, még akkor is, ha ennek nincs nyilvánvaló oka.

Ilyen helyzetben nem csoda, ha időnként csalánkiütés tarkítja a testünket, mert a szervezetünk ezzel könyörög fegyverszünetért. Mostantól törekedjünk arra, hogy kontroll alatt tartsuk a túlfűtött érzelmeinket, az energiánkat pedig inkább sportban, edzőteremben vagy harcművészetekben hasznosítsuk!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com