Novák Katalin: a tolerancia kétirányú, jár a kisebbségnek és jár a többségnek egyaránt

A család, a házasság, az emberi méltóság és az emberi élet védelmének a magyar alaptörvényben és a sarkalatos törvényekben rögzített garanciáiról beszélt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Washingtonban a Politikai Hálózat az Értékekért nemzetközi konferenciáján - közölte az államtitkárság szombaton az MTI-vel.novák katalinAz államtitkár felszólalásában kifejtette, hogy csak stabil alapokra, értékekre lehet erős társadalmat és erős országot építeni. Fontosnak nevezte a kisebbségi jogok védelmét, a toleranciát, valamint hangsúlyozta, hogy a hagyományos családi értékek képviseletéről, elismeréséről sem szabad elfeledkezni.

"Vannak, akik úgy érzik, hogy ma már divatjamúlt a házasság, a klasszikus családi kapcsolatok. Számukra is meg kell erősítenünk, hogy a hagyományos családmodell, a házasság nem elavult, nem ódivatú, nem ciki, hanem trendi, menő, szexi." Hozzátette: a tolerancia, a szolidaritás kétirányú, jár a kisebbségnek és jár a többségnek egyaránt.

Az államtitkárság sajtóközleménye szerint Novák Katalin szólt az értékalapú, egyúttal versenyképes köznevelés fontosságáról, és elmondta, hogy a családokat a középpontba helyező kormányzati lépések az utóbbi öt évben milyen eredményekkel jártak.

A Politikai Hálózat az Értékekért 2014. december 5-én jött létre New Yorkban. A szervezet kommunikációs platformként és tudásforrásként szolgál a jogalkotóknak, politikai képviselőknek, hogy jó gyakorlatok, tapasztalatok cseréje révén elősegítsék az élet, a házasság és a család értékeinek érvényesülését.

A idei találkozót Washingtonban szervezték meg 17 ország törvényhozóinak részvételével, külön hangsúlyt helyezve az amerikai kontinensre. Az összejövetel célja, hogy a közös értékek védelme mellett elkötelezett politikusok és civil szereplők tapasztalatot cseréljenek, és irányt szabjanak a jövőbeni együttműködésnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com