Rákos gyerekek miatt növesztette meg a haját a kisfiú

Eladományozta a szőke fürtjeit Christian McPhilamy, aki nem bánta, ha lánynak nézték, vagy csúfolták a hosszú haja miatt.haKét évig növesztette a haját a Floridában élő Christian McPhilamy. A kisfiú 2012 karácsonyán látott egy reklámot, amelyben kopasz gyermekek szerepeltek. Mivel nem értette, hogy mit lát, ezért megkérte az anyukáját, hogy magyarázza el.

Az asszony elmondta, hogy a tévében szereplő gyerekeknek azért nincs haja, mert rákos betegségben szenvednek, és ennek ez az egyik következménye. Ez után Christian és az anyukája együtt nézték meg a kórház honlapját, ahol hajadományt gyűjtöttek.

fuA 6 éves kisfiú megértette, hogy miről van szó, és úgy döntött, hogy segíteni akar. Deeanna Thomas, Christian anyukája elmondta, hogy a fia nagyon határozott, és mindig megvalósítja, amit eldönt, emiatt nem volt számára kérdés, hogy a kisfiú kitart a terve mellett.

Így is történt. Az addig rövid hajú Christian növeszteni kezdte a haját, ami miatt sok kellemetlen pillanat akadt az életben, hiszen voltak, akik kigúnyolták a hosszú haja miatt. Az sem volt ritka, hogy amikor a kisfiú az anyukájával és a lánytestvérével sétált, akkor többen őt is lánynak nézték.

Christian egyszer sem panaszkodott az ilyen jelenetek miatt a két és fél év alatt, amíg nőtt a haja. Amikor eljött a vágás ideje, akkor nagyjából 25 centiméter hosszúak voltak a kisfiú szőke fürtjei.

fiA tincseket a Children With Hair Loss nevű alapítvány kapta, hogy parókát készítsenek belőle a rák miatt megkopaszodott gyerekek részére. Az alapítvány elárulta, hogy különösen örültek a kisfiú adományának, mert fiúktól ritkán kapnak hajat.

Száz adományból átlagosan kettő származik fiúktól, ám ez most megváltozhat, mert Christian önzetlensége megjelent az alapítvány Facebook-oldalán, ahol több szülő is jelezte, hogy a fiúk szeretné megnöveszteni a haját, hogy segíthessen.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com