Sikeres nők, akik nem foglalkoztak mások véleményével

Érdemes példát venni arról a tizenkét hölgyről, akiknek volt bátorsága szembemenni mások, főleg a férfiak véleményével.
A nő főzzön, mosson, takarítson, szüljön és neveljen gyereket. Régen ennyit vártak el a gyengébbik nemtől, amelynek tagjai még azt sem dönthették el, hogy kihez szeretnének férjhez menni, ám még ezekben korszakokban is akadt több olyan nő, aki nem volt hajlandó behódolni mások, főleg a férfiak, akaratának, hanem bátran a sarkukra álltak, és a saját kezükbe vették a sorsukat.

Napjainkban is gyakran előfordul, hogy egy nő azért nem mer belevágni az álmai megvalósításába, mert azzal foglalkozik, hogy más mit fog gondolni. Ez odavezet, hogy egy nap rádöbbenünk, hogy nem a saját életünket éljünk, ez pedig egyenes út a depresszióhoz.

Annak érdekében, hogy legyen merszünk szembemenni mások akaratával, ismerjük meg a történelem tizenkét olyan hölgyét, akik már a saját idejükben is két véleményt ismertek: A sajátjukét, és a másokét, amivel nem foglalkoztak.truthSojourner Truth (1797-1883): Az afroamerikaiak felszabadításáért harcolt a híres nőjogi aktivista, aki arról is ismert volt, hogy nem tett lakatot a szájára. Egyszer az alábbi beszélgetésbe keveredett Harriot Stanton Blatch-csel:

HSB: - Tényleg nem tudsz olvasni?

ST: - Nem, kis szívem. Az olyan apró dolgokat, mint például egy levél, nem tudom elolvasni, de a nagy dolgokat igen. Nagyon jól olvasok például a férfiak gondolataiban.blackwellDr. Elizabeth Blackwell (1821-1910): Az Angliában született nőt arról ismerjük, hogy ő volt az Egyesült Államok első orvosnője. Blackwellt eleinte sok egyetem elutasította a neme miatt, de végül felvételt nyert a New York-i Geneva Medical College intézménybe.

Az iskolai évek azonban nem voltak álomszerűek, hiszen Blackwell kénytelen volt megküzdeni a bolond csoporttársaival és egy professzorral, aki mindig ki akarta küldeni a teremből, ha a szaporítószervekről tanultak, hogy nehogy megsértse a hölgy „finom érzelmeit”. Blackwell viszont nagyszerűen félretette a finom érzelmeit, és világhírű nőgyógyász lett.blandLilian Bland (1878-1971): A híres újságíró és pilóta egy percig sem foglalkozott a szokásokkal, és 1910-ben, Írországban megépítette a saját repülőgépét. Mivel nem talált tartályt az üzemanyaghoz, ezért egy üres whiskysüvegből és a nagynénje hallócsövéből alakított ki egyet.

A repülőgép 30 méterre emelkedett el a földtől, ami akkoriban nagy eredménynek számított. Bland emellett lelkesen dohányzott, káromkodott, nadrágot viselt, autót vezetett, és még a harcművészetekben is jeleskedett. A nyugdíjas éveit festéssel, szerencsejátékkal, ivással töltötte.peckAnnie Smith Peck (1850-1935): A hegymászó hölgy meghódította Európa legmagasabb hegyeit, majd Dél-Amerikába költözött, ahol férfiak és nők között is elsőként mászta meg a Huascarán hegyet. Peck emellett befolyásos tudós, író, előadó volt. A nő 82 éves koráig, nadrágban foglalkozott a hegymászással.mbandiNzinga Mbandi (1583-1663): Ndongo és Matamba (ma Angola) királynője nagyszerűen megállta a helyét, amikor az öccse halála után átvette az ország feletti uralkodást. Mbandi nemzetközi hírnévre tett szert a zseniális diplomáciai sikereivel és katonai stratégiáival. A királynő egészen élete végig távol tudta tartani a portugál gyarmatosítókat, ugyanis pártatlan maradt kereskedelmi, kémkedési és vallási kérdésekben.shikibuMurasaki Shikibu (körülbelül 973-1025): A Heian-kor császári udvarának egyik udvarhölgye volt Shikibu, akit arról ismerünk, hogy valószínűleg ő írta meg az emberiség történelmének első regényét, aminek a címe a Gendzsi meséje volt.

Shikibu apja állítólag büszke volt arra, hogy a lánya milyen intelligens, de amiatt már panaszkodott, hogy „nőnek született”. Shikibu leírta, hogy úgy tanult meg kínaiul, hogy az ajtó mögött hallgatózott, amikor az apja az öccsét tanítgatta. A nők akkoriban nem tanulhattak kínaiul, de ez őt egyáltalán nem érdekelte.lovelaceAda Lovelace (1815-1852): A matematikus nőről azt feltételezik, hogy ő írta az első számítógépes programot, amikor együtt dolgozott Charles Babbage-dzsal azon az „analitikus gépen”, amit az első számítógépmodellként tartanak számon.

Lovelace egyébként Lord Byron egyetlen törvényes gyermeke volt, ám a szülés után egy hónappal az anyuka elhagyta a férjét. Lovelace arról is ismert, hogy ő írta a számítástechnika első szakcikkét. Az olaszból fordított műben kijavította a hibákat, illetve jegyzetekkel egészítette ki.williamsMary Lou Williams (1910-1981): A képen balról a harmadik személy Williams, aki nemcsak tehetséges zongorista volt, hanem a jazz első három évtizedének az egyik legjelentősebb zenésze és zeneszerzője.

A hölgy 12 éves korától lépett fel, és hatással volt a Kansas City big band jazz stílusra. Williams különböző műfajokban komponált, zenekart vezetett, és olyan hírességeknek dolgozott zenei rendezőként, mint Duke Ellington, Louis Armstrong, Benny Goodman és Cab Calloway.lamarrHedy Lamarr (1914-2000): Ausztriában született az amerikai színésznő és feltaláló, akinek a frekvenciaugrás technológiáját köszönhetjük. Anno ezt azonnal felhasználták a II. világháborúban egy titkos kommunikációs rendszer és a rádióvezérelt torpedók feltalálásban. Ez volt az, ami megalapozta a mai Wi-Fi-t és GPS-t.webbBeatrice Potter Webb (1858-1943): A hölgy közgazdászként, történészként dolgozott, ami mellett reformerként a férje, Sidney oldalán kampányolt a városi szegények mellett. Webb küzdött a minimálbérért, fontos szerepet töltött be a munkáspárt megalapításában, és még maradt ideje könyvet írni. Mindezek tetejébe a London School of Economics alapítói közé tartózott.blyNellie Bly (1864-1922): Merész és nagy hatalommal rendelkező oknyomozó újságíró volt a hölgy, aki nem félt attól, hogy az éhínségről és a korrupcióról írjon, illetve nem foglalkozott azzal, hogy a kollégái szerint szenzációhajhász. Bly egyszer még arra is képes volt, hogy elmebetegnek tettetve magát, beépült New York City kegyetlen elmegyógyintézetébe, hogy leírhassa, hogy milyen szörnyű állapotok uralkodnak ott. A cikk hatására megreformálták az ellátás rendszerét.payneEthel L. Payne (1911-1991): A híres oknyomozó újságíró elsősorban emberjogi témákkal, nemzetközi ügyekkel foglalkozott. Amikor a Fehér Ház sajtóosztályának tagjaként dolgozott, akkor attól sem riadt vissza, hogy a faji elkülönítés megszüntetéséről faggassa Eisenhower elnököt, aki emiatt nagyon felhúzta magát.

Az eset után Eisenhower többé nem válaszolt a nő kérdéseire, de ez nem nagyon zavarta az újságírónőt, akit a hetvenes években a CBS csatorna alkalmazott, ezzel pedig Payne lett az első afroamerikai kommentátor. A lényegre törő stílusa miatt sokan kritizálták, de hiába próbálták kikezdeni, Payne nem hagyta magát félreállítani.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

http://ujhazak.com