Az MVM megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti a Vértesi Erőművet

A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 5,2 milliárd forintos alaptőkével projektcéget hoz létre, mely a Vértesi Erőművet megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti - jelentette be csütörtökön az erőműben tartott sajtótájékoztatóján Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A sajtótájékoztatón részt vett Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter, aki elmondta, a döntés meghozatala során tekintettel kellett lenni arra, hogy az erőműhöz tartozik az ország utolsó mélyművelésű bányája, melyben 2014 végéig be kell fejezni a széntermelést, valamint az erőműnek 2020 végig szerződés szerint el kell látni Oroszlány és Bokod távfűtését és meleg víz szolgáltatását.
"Az itt dolgozóknak 2018-ig a bányaterület rekultivációja ad munkalehetőséget, majd a továbbműködő erőmű biztosítja a foglalkoztatást. Nem lesz olyan ember, aki a munkalehetőségét elveszti" - jelentette ki a miniszter.

mvm

Németh Lászlóné hozzátette, az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. nevet viselő új cég a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelés bázisává teszi a Vértesi Erőművet.
Kovács András Zoltán, az erőmű vezérigazgatója az MTI-nek elmondta a bányában 520, az erőműben 420 ember dolgozik. A bányászok közel egyharmadának az év végére meglesz az ötezer föld alatt teljesített műszakja, ők jogosulttá válnak a nyugdíjat jelentő átmeneti bányászjáradékra.

A bánya bezárása után a rekultiváció 2018-ig tart, erre a társaság összesen maximum 19,6 milliárd forintot használhat fel a szénfillérből, valamint szintén a szénfillérből az üzembezáráshoz 2014-ig legfeljebb 4,8 milliárd forintot vehetnek igénybe.
A dolgozók nagy részét foglalkoztatni tudják a rekultiváció során, az átalakított erőmű közel 300 embernek biztosít munkát, illetve a társaság szeretné rekultiválni a Tatabánya-Bánhidán található, több éve bezárt erőművi telephelyét - tette hozzá a vezérigazgató.
Kovács András Zoltán tájékoztatása szerint az erőmű négy blokkjából az a két fluidágyas kazán működik, amely képes a 30 százalékban biomasszából és 70 százalékban szénből álló keverék eltüzelésére.
A fejlesztés során a kazánokat alkalmassá teszik nagyobb arányú biomassza elégetésére. A kazánok hatásfoka a jelenlegi szinten, 86 százalékos marad, a két blokkból az átalakítás után is kinyerhető a korábbi, maximum 108 Megawattos teljesítmény - mondta a vezérigazgató az MTI-nek.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány stabil helyzetben, adta át az erőművet, amelyet a Kapolyi László érdekeltségében lévő cégekkel kötött felelőtlen áramvásárlási szerződések olyan helyzetbe hoztak, hogy 2010 végére a bezárás lehetősége is felmerült.
A kormányzat támogatásával a csődhelyzetet sikerült elhárítani, a hitelezőkkel egyezséget kötöttek, a társaság helyzetét tulajdonosi kölcsönnel stabilizálták - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Takács Károly, Oroszlány polgármestere (Fidesz-KDNP) stratégiai kérdésnek nevezte a távhőszolgáltatás biztosítását és elmondta, a város egymilliárd forintért teljesen újjáépíti az erőművet a várossal összekötő, közel ötkilométeres, elavult vezetéket.
Oroszlányban 4300 lakást és az ipari park fogyasztóit látja el távfűtéssel az Oroszlányi Szolgáltató Zrt., amely 90 százalékban az önkormányzat, 10 százalékban a Vértesi Erőmű tulajdona. A városban az elmúlt években két lépcsőben minden tömbházhoz saját, önállóan szabályozható hőközpontot építettek ki, mintegy 600 millió forintos ráfordítással.

MTI

Hozzászólások

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem az egyik legelérhetőbb megoldás ha fenntarthatóbbá és zöldebbé szeretné tenni otthonát vagy vállalkozását. Azt bizonyára már tudja, hogy egy napelemes rendszer kiépítése hosszú távú befektetés, ezért érdemes jó minőségű eszközökből összeállítani azt, amelynek előnyeit sokáig élvezheti. Alá

Könnyűszerkezetes házépítés

Könnyűszerkezetes házépítés

Napjaikban egyre több készházat építenek, melyek mind könnyűszerkezetes házak. A könnyűszerkezetes házak hőszigetelése a legmodernebb téglaházak szigetelésénél  2-3-szor jobb, a 10-15 éve épített tég...

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Villany- és fűtésköltség nélkül üzemelő ház 30 millió forintért

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

Ha szereted az otthonod melegét és a kandallót, de egyben ezt az egészet kicsit modernebbé szeretnéd tenni, akkor próbáld ki a piramis alakú „kandallót”, vagy, ha tetszik „kályhát”. Ha eddig rusztiku...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

Elon Musk, a Tesla Motors alapítójától (vezérigazgatójától) retteg az autóipar, hiszen a cégében nincs bürokrácia, amit kitalálnak pár hét alatt meg is valósítják. Az összes autógyártó retteg a TESLA...

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

Nem csak Orbán Viktor imádja az atomenergiát és utálja a zöld megújuló energiát. A Cseh miniszterelnökkel kezet foghatnak, hiszen a Csehek nem egy, hanem 4 atomerőművet építenek a csöpp kis országukb...

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

Ehhez csupán egy jól megtervezett napelemes rendszerre van szükség, amellyel bárki biztosíthatja otthona teljes villamosenergia-igényét. Bízza otthona energetikai korszerűsítését szakértőkre. Bemutatk...

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

A Tesla Motors vitathatatlanul napjaink egyik leginnovatívabb fejlesztő cége. Elektromos autóik messze kiemelkednek az autógyártók járművei közül. A Tesla vezetése most úgy döntött, hogy kilép a gépj...

http://ujhazak.com