20 dolog, ami miatt alaposan megváltozhat a főváros arculata

Felújítások, átalakítások és építkezések módosíthatnak Budapest összképén. A magyar főváros folyamatosan változik, köszönhetően a munkálatoknak, amelyek során új épületek, közterek, sportcsarnokok születnek, régiek épülnek át, vagy éppen tűnnek el. A folyamat mindenkit érdekel, azokat is, akik valamiért ellenzik a beruházásokat, hiszen a projektek alakítják Budapest arculatát.

2017-ben bőven lesz mit néznünk, hiszen legalább húsz látványos átalakulás várható.

Megújul a Párizsi Udvar és a Klotild-palota: A Ferenciek terénél két fontos változtatást terveznek. Az egyik, hogy felújítják a Párizsi Udvart, ami miatt bezárt Budapest ikonikus retró cukrászdája, a Jégbüfé.

A másik komoly munka a déli Klotild-palota rekonstrukciója lesz, ugyanis ebből szállodát alakítanak ki. A régi Belvárosi kávéház helyén újra kávéház fog működni, de látványkonyhás éttermet is terveznek az épületbe. Megújul a Zugligeti lóvasút végállomása: A mesés, alpesi épület évtizedek óta áll elhanyagoltan Budán, pedig 1868-ban még innen indultak az első lóvasútjáratok Zugliget felé. 1896-ban villamosra cserélték a lovakat.

Itt található a műemlék védettséget élvező épület, aminél 1977-ben állt meg az utolsó 58-as villamos. Az 1885-ben épült állomás felújítását most a hegyvidéki önkormányzat rendelte meg. A terv az, hogy még 2017-ben elkészül az épület, amiben helytörténeti gyűjteményt fognak elhelyezni.

A Császár-Komjádit korszerűsítik: Az elmúlt időben nagyon leromlott a Császár-Komjádi állapota, tehát bőven ráfér a felújítás, ami már elkezdődött.
A technológia korszerűsítés mellett a tetőt és a belső udvar homlokzatát is rendbe fogják hozni, valamint átalakítják az öltözőket és egy új orvosi rendelőt, szaunát is kialakítanak. Közpark lesz a bulinegyedben: Évtizedekkel ezelőtt, az utolsó tömbrehabilitáció során bontottak le épületeket úgy, hogy a munka közben beszakadt a pince, amire ráborították a törmeléket. Az idei felújításkor 6500 köbméter hulladékot vittek el a területről. Ebben az építési törmelék is benne volt.

A talajban található épületmaradványokat kiszedték, majd az így keletkezett űrt feltöltötték és termőfölddel takarták be. A parkosítás tavasszal kezdődhet. Folytatódik a Várnegyed átépítése: Amennyiben a tervek szerint halad a Hauszmann terv, akkor novemberre véget ér a karmelita kolostor felújítása, a Miniszterelnökség pedig beköltözhet. A BM az Országház 28-32., és az Úri utca 49–51. alá költözik, A nemzetgazdasági tárca a Levéltár helyére, a Szentháromság tér 6. alá rendezkedhet be.

Emellett felújítják a Szentháromság téren álló budai városházát. Ez az a régi épület, amelynek sarkán a városvédő, lándzsás Pallasz Athéné szobor látható. Az emeletes, középkori házak alapjaira felhúzott épületet helyreállítják, modernizálják, hogy aztán oktatási célokra használják.

Egyelőre úgy tűnik, hogy sokakat megosztó Mavir 1979-es épülete megússza a bontást, mert minisztériumi ingatlanként akarják használni. Az Úri utcai Telefónia múzeumot is békén fogják hagyni. Emellett visszaépülhet a régi Csikós-udvar, a Lovarda, amit Hauszmann Alajos tervezett, de a Stöckl-lépcsőt és a Főőrségi épületet is rekonstruálják, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a munkálatok mikorra készülnek el. Épül a Rákosmenti sportcsarnok: Évtizedek óta beszélnek arról, hogy sportlétesítményt kellene létesíteni a XVII. kerületbe, de csak tavaly decemberben sikerült végre dönteni ebben az ügyben. A megjelent határozat értelmében a kormány úgy döntött, hogy nemzetgazdasági szempontból fontos a beruházás.

Megújulnak a Belvárosban a műemlék portálok: 2016 októberében hirdetett pályázatot a Fővárosi Önkormányzat. Ennek értelmében a Műemléki Keret 200 millió forinttal támogatja a rekonstrukciót.Melléképületek között található a XVIII. századi barokk kastély mesés főépülete, ami már akkor hanyatlásnak indult, amikor kincstári tulajdonban volt. Később lebontották az oldalszárnyakat és a külső szárnyakat, hogy raktárként használják. 1954-ben a melléképület északi részét is lerombolták a HÉV miatt. A ma már múzeum udvara a Kobuci kert. Felújítják Óbudán a Zichy-kastélyt: Új funkciót kaphat az egykori Északi Járműjavító: Az Operaház Eiffel Műhelyháza létesülhet a Kőbányai út 30. szám alatt található régi MÁV Északi Járműjavító területén. A tervek szerint részben átalakítják az Eiffel csarnokot is azért, hogy itt helyezzék el a jelmezeket, díszeket, kellékeket és ezeknek a műhelyeit. Hozzányúlnak a Millenárishoz és a park környékhez is: 
A tervek szerint átépítik a Teátrumot, hogy 2018-ban ide kerülhessen a Nemzeti Táncszínház. Habár 2015-ben lebontották a Gazdasági Minisztérium régi épületét és gyárépületét a Margit körúton azért, hogy park és mélygarázs épüljön a helyére, ezek a munkálatok mégsem kezdődtek el az elmúlt két évben.

Jelenleg csak a bekerített foghíjtelek található itt, pedig korábban még arról volt szó, hogy 2017-ben átadják a területet, ami kapcsolódni fog a Millenárishoz. Remélhetőleg idén elkezdődik a munka, mert nagyon lehangoló látványt nyújt a terület.

A Múzeum körút sem marad ki: 2017-ben felújítják az Astoria melletti modern házat, valamint átalakítják a Nemzeti Múzeum kertjét. Egészen fantasztikus külsőt kap a Budafoki kocsiszín: 1899-ben épült a helyiérdekű villamos vasút számára, majd villamosokat üzemeltetettek itt. Az évek során többször bővítették, ennek eredménye pedig, hogy a BKK telep mára átláthatatlan. Az épületek állapota miatt nincs értelme a felújításnak, ezért lebontják a telep nagy részét, hogy aztán új csarnokot, irodaházat és vágányhálózatot építsenek ki a területre.

Megújul a lovi: Még Széchenyi István volt az, aki honosította Magyarországon a lovassportot. A lovasközpontot az 1800-as évek első felében építették, tehát 2017-re eléggé lepusztult. Amennyiben elkészül a Nemzeti Lovarda, akkor olyan pálya lesz, amit télen is lehet használni. A tervek szerint kialakítanak itt egy konferenciatermet, és felújítják a műemlék védelem alatt álló főépületet. Folytatódik a MOME megújulása a Zugligeti úton: Évekkel ezelőtt határozta el a kormány, hogy 2018-ra bővíteni fogják a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Campusát. A terv célja az, hogy az épület a művészet, a vizuális kultúra és a kreativitás központja legyen.

A Műhelyház 2016-ban elkészült. A projekt szerint a Média- és Műteremház kivitelezése márciusban kezdődik. A jelenlegi elképzelés az, hogy két épületet rekonstruálnak, három újat pedig felhúznak.
Budapest egyik látványossága, Gül baba türbéje csodaszép lesz: A kert, a rózsák, a síremlékek és a türbe feletti teraszról nyíló kilátás miatt egyébként is különleges az emlékhely, aminek a burkolatát és az oszlopait cserélik le. A kert is megújul.

Gőzerővel épül a Dagály területén az új uszoda: El kell készülnie a 2017-es vizes vébére a Dagály Úszóarénának, hiszen 15 ezer embert kell befogadnia a sportesemény miatt.

A reformáció 500. évfordulójára ötletes installáció készül: A Kálvin téren láthatjuk majd Luther Márton 95 pontos kiáltványát, amit 1517. október 31-re datálnak. Anno ez igazi mérföldkő volt a kereszténység életében, hiszen többek között, ennek köszönhető a protestáns egyházak megalakulása.

Az sem véletlen, hogy a Kálvin tér lesz a megemlékezés helye, ugyanis itt áll a kálvini irányzatot követő református egyház legfontosabb budapesti temploma. Az Állatkert is megújul: A Liget-projekt keretén belül alakítják ki a Pannon parkot, aminek az lesz a funkciója, hogy bemutassa azt, hogy milyen élővilág élt a Kárpát-medencében a miocén kor középső részében, 10-12 millió évvel ezelőtt.

A központi létesítmény a Biodóm lesz, amit fényáteresztő, de a fényt szabályozható mértékben áteresztő reaktív héj borít. Az állatok itt a természetes élőhelyükhöz hasonló állapotban lehetnek. A Kossuth térről teljesen eltűnik a MTESZ székház: 2016 szeptemberében hirdette meg az Országgyűlés Hivatala a nemzetközi építészeti ötletpályázatot, amelynek célja az volt, hogy hogyan kellene átalakítani a Kossuth Lajos tér egyetlen, az arculatban kicsit sem illő, metróállomás feletti irodaház homlokzatát.

Az eredeti terv az volt, hogy csak átalakítják, de kiderült, hogy az 1972-ben felhúzott irodaház szerkezete olyan állapotban van, hogy jobb lesz lebontani. A munka 2016 őszén megkezdődött, emiatt a kettes metró december óta nem áll meg a Kossuth téren.

A terv az, hogy a bontás 2017 márciusára befejeződik, majd kezdődhet az új irodaépület kivitelezése. A Kossuth tér arculatába beleillő, az eredeti, Hültl Dezső által 1928-ban készített homlokzati terveknek megfelelő, ám minden más szempontból korszerű irodaház 2018 második felében készülhet el.

A Balettintézet épületéből szálloda lesz: A Mariott csoporthoz tartozó W Hotels Worldwide szeretné hasznosítani az épületet, amit anno Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezett. Az elképzelés szerint 2020-ban itt fog megnyílni a W Budapest. A munkálatok 2017-ben kezdődhetnek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

A Niceworkshop tervezőstúdió két új kollekciót adott ki, amelyek az Aged Form Line és a New Form Line névre hallgatnak az imprint Format újrahasznosítására. A darabok alumínium zsaluzatból készülnek, amelyeket nagy méretű épületek betonozására használnak.

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A Telugu Medium, egy 500 négyzetméteres vendéglátóipari vállalkozás, mely az építészeti találékonyság bizonyítéka. A Sona Reddy Studio által irányított, Anjali Miriyala és Jemy Joy alkotta tehetséges csapattal közösen kialakított tér az örökség és a kulináris kiválóság egyedülálló fúzióját testesíti

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

A Studio Sozai Center újrahasznosítja az almahulladékot, az almatörkölyt, ebből lesz az ‘Adam Sheet’, mely egy organikus, áttetsző és mosható anyag, amely megőrzi a gyümölcs vöröses-barna árnyalatát.

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Ez a San Diegó-i keresztény magánegyetem a meglévő imakápolnát egy bensőséges, istentiszteletre, személyes elmélkedésre és imádságra alkalmas helyiséggel cserélte ki. Az új kápolna tervezése két inspirációra épül: a nyugodt tengerparti környezetre, valamint az építmény spirituális és tudományos horg

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

A torontói tervezőstúdió, a Workshop Architecture Inc. alkotta meg az Unfinished Home projektet, amely egy előregyártott ház, szabadon álló szerkezettel. A belső teret a kékre festett, hangsúlyos részletek határozzák meg.

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

Első ránézésre az “A-FRAME” -azaz A-keretvázas házak formavilága egy alpesi vagy skandináv vidéki házra emlékeztethetnek. A teljesen személyre szabható ház maga egy nyeregtető forma és (általában) egyenlő szárú háromszög a formáját ölti.

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

A 2009-ben megnyitott kis hegyi falut 15 faház és három villa alkotja, amelyeket hegyi fenyők, alpesi rózsák és áfonyabokrok dús növényzete vesz körül. Az ősi ház és a szomszédos birtokok több mint 200 éve az Oberlader család tulajdonában vannak.

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

Az építőanyagok drágulása miatt az építők és a fejlesztők a hagyományos házépítési módszerek alternatíváit keresik, hogy segítsenek a lakáshiány kezelésében. Erre válaszul az építési technológia egyik növekvő területe a 3D nyomtatás.

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A 75.9 House egy szénafarmon épült ház a kanadai Csendes-óceán északnyugati részén. A projekt egy olyan technikát alkalmaz, amely során a betont rétegelt lemezből készült bordaszerkezetekbe helyezett szövet zsaluzatba öntik, így falak és oszlopos tetőformák keletkeznek.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers Toy Storey Residence projektet az észak-keralai Vadakara városában a műanyaghulladékot szoborszerű és fenntartható otthonná alakítja át. "Lépett már valaha LEGO-kockára?" - kérdezi Vinu Daniel, a Wallmakers vezető építésze. Ez a látszólag hétköznapi élmény mélyebb vizsgálódást

http://ujhazak.com