2017. első tízmilliószoros napja, péntek 13

Nagy változások jönnek, 2017 első tízmilliószoros napja, furcsa módon éppen péntek 13-ra esik.  Ez a nap sok hiedelemmel van felruházva. Van aki szerint szerencsés, de többek érzik negatívnak ezt az együttállást. Van aki ilyenkor ki nem teszi a lábát a lakásból, nehogy valami balszerencse érje. Teljesen elzárkózik a világtól. 

Ez a mostani csodás téli nap, a rossz idő ellenére is sok pozitív dolgot hoz magával. 

Péntek 13 egy igazi mágikus fogalom az emberek számára. A 13-as a nagy változások száma. Ezek a változások fejlődést eredményeznek mindenki számára, ha jók, ha rosszak.

Figyeljük meg, mi az a terület életünkben, ahol úgy érezzük, hogy le vagyunk ragadva, és hozzunk meg egy régen várt döntést, mely felett folyamatosan elsiklunk.

Önbecsülés erősítő lesz, ha sikerül, és elmondhatjuk, hogy, ezt is megcsináltuk.



Próbatételnek is felfoghatjuk, ez az időszak szembesít bennünket azokkal a dolgokkal, amiktől rettegünk.

Eljött az ideje, hogy mindenki kiálljon saját magáért. Minden megoldható és mindenre szeretet a válasz.
Szeretettel zárd le a múltat, szeretet energiát küldj azoknak is, akik megbántottak, becsaptak esetlegesen megaláztak. Minden rajtad múlik. 

Ez a nap fordulónap. Hozz új döntéseket. Változások előrébb viszik az embert. Van, akinél éltető pozitív változások kerülnek előtérbe, míg másoknál teljes veszteség köszönhet be.

Ha sikerül ezt nehéz időszakot átvészelni, emberségesnek és jóindulatúnak maradni, akkor a meglévő baj ellenére, fellendülés következik be.

Telihold energiája még inkább hatást gyakorol életünkre. Ilyenkor rosszabbul alszunk, ingerültebb a hangulat, gondolataink, álmaink negatív síkra terelődik.

Felerősödnek a Telihold hatására a fájdalmak, félelmek és sokkal, de sokkal érzékenyebbek vagyunk mint máskor. A balesetek, de  a születések is gyakoribbak az átalagosnál.

Műtétekhez sem a legjobb időpont, mivel vérzékenyebbek vagyunk.

Forog a sors kerék! Ha nem vagy figyelmes, bele is szédülhetsz.

Arra figyeljünk, hogy ezen a napon az energiák 10 milliószorosan hatnak. 
Figyeljünk oda, mit beszélünk, mit cselekszünk! Ne csak tetteinkre, de gondolatainkra is figyeljünk oda. Amire már nincs szükségünk engedjük szabadon.

A legszebb érzés talán az, amikor az ember tudja, hogy életének minden területén az igazi útjára talál.

(Forrás: elozoeletek.blogspot.hu)


Hozzászólások

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

http://ujhazak.com