A Karácsonyi Manók elárulják, hogy milyen ajándékot kapunk az égiektől

Az aranyos segítők már tudják, hogy mikor és hol számíthatunk a csodás meglepetésre. Valószínűleg mát mindenkinek megvettük az ajándékokat, amiket gondosan becsomagoltunk, hogy szombat este, a karácsonyfa alatt, átnyújthassuk azt a szeretteinknek, ám ne higgyük, hogy csak adunk, és nem kapunk!

Az égiek idén is meg fognak lepni valamivel, de, hogy mivel, azt csak a Karácsonyi Manók tudják. Az égiek kedves segítői most elárulják nekünk, hogy mikor, hol és milyen meglepetésre számíthatunk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy választunk egyet a fenti kép hat manója közül.

1. Egy szívesség: A Karácsonyi Manók szerint egy szívességet, segítséget kapunk Karácsonykor. Ez olyasmi lesz, ami éppen kapóra jön, mert nagy szükségünk lesz rá. Fontos, hogy ne legyünk túl büszkék, hanem fogadjuk el és köszönjük meg az égiek ajándékát, aminek őszintén örüljünk!

Függetlenül attól, hogy ez pénz, álláslehetőség, kölcsön, vagy ingyen kisegítés, mindenképpen éljünk a dologgal! Ha megkaptuk a támogatást, segítséget, akkor gondoljunk arra, hogy ezt az égiek rendezték így, tehát ne kételkedjünk abban, hogy vajon megérdemeljük-e az ajándékot!

2. Egy mágikus csók: Ezt az ajándékot a Karácsonyi Manók nem tudják becsomagolni és szalaggal átkötni, de a terepet előkészítik ahhoz, hogy elcsattanjon a csók, ami jelenteni és adni fog nekünk valamit.

Azt most még nem tudhatjuk, hogy ez a csók baráti, szerelmes vagy egy rokontól kapott ajándék lesz-e. Ami biztos, hogy örömet fog okozni a gesztus, mert érezni fogjuk, hogy ez nem olyan csók volt, mint az eddigiek.

Az égiek által megteremtett mágikus csók nem egy hétköznapi dolog, mert ez olyan érzést, gondolatot ébreszthet bennünk, amiből akár egy olyan ötlet is kisülhet, amely nagy hatással lesz a 2017-es évünkre.

3. Kabalatárgy: A Karácsonyi Manók egy szerencsehozó kabalatárgyat készítenek elő nekünk, mint az égiek ajándékát. Az adottságától függően, ezt a kabalát érdemes lesz viselnünk, magunknál tartani, vagy kitenni a lakásunkban, mert jövőre szerencsét fog hozni.

Ne gondoljunk, hogy ez csak anyagi jellegű lehet, hiszen szerelemről, jó egészségről, szerencsés eseményről és fordulatról is lehet szó. Ha megkaptuk az égiek ajándékát, akkor legyünk hálásak érte! Amennyiben már van hasonló kabalánk, akkor se dobjuk el az újat! Számítsunk arra, hogy lehet, hogy nem mástól kapjuk a kabalatárgyat, hanem találni fogjuk.

4. Mágikus szó: A Karácsonyi Manók már tudják, hogy mikor és hol kapjuk meg az égiek ajándékát, ami egyetlen varázserejű szó lesz, maximum mondat. Ez a meglepetés annyira erős hatást gyakorol majd ránk, hogy az meghatározhatja az egész 2017-es évünket.

Az égiek ajándéka határtalan örömmel, megelégedéssel, de akár döbbenettel fog elárasztani. Lehetséges, hogy ez a mágikus szó az lesz, amire régóta vágyunk, vagy soha eszünkbe se jutott, hogy egyszer hallani fogjuk.

A Karácsonyi Manók azt nem árulják el, hogy ez a mágikus szó szerelmes, baráti vagy dicsérő lesz, ahogy az is titok, hogy kitől fogjuk hallani, de annyi biztos, hogy el fog varázsolni, ha megkaptuk az égiek ajándékát. 5. Egy csoda: A Karácsonyi Manók egy csodával készülnek nekünk, mint az égiek karácsonyi ajándéka, de ez nem jelenti azt, hogy szenteste nyerünk a lottón, ahogy arra se számítsunk, hogy hirtelen különleges képességet kapunk.

Itt inkább arról lesz szó, hogy történik valami, amit csodának fogunk érezni. Például meggyógyulunk, összejön a gyerek, megmenekülünk, vagy ott leszünk valahol, esetleg megkapunk valamit, amire nem számítottunk.

A csoda velünk is történhet, de nincs kizárva, hogy a környezetünkben következik be valami, ami olyan hatással lesz ránk, mintha velünk történt volna. Az égiek ajándéka egyfelől boldoggá tesz, másfelől átértékelhetünk néhány dolgot az életünkben.

6. Szép emlék: A Karácsonyi Manók szerint olyan ajándékot kapunk az égiektől, ami hihetetlen, megdöbbentő, és örök életre szól. Nem kell hatalmas dologra gondolnunk, mert az életben a sok apró dolognak is óriási lehet az ereje.

Ez a szép emlék erővel és hittel fog feltölteni, esetleg kellemes élményt, némi fényt és örömet ad. Az, hogy mi lehet, csak találgathatjuk egyelőre, ám azt biztosra vehetjük, hogy a pillanatnak akkora lesz az értéke, amekkorát tulajdonítunk neki.

Arról is lehet szó, hogy az égiek ajándéka egy korábbi esemény emléke, emléktárgya, vagy valakitől emléktárgyat kapunk karácsonyra, mert a meglepetésről az eszébe jutottunk, esetleg ezzel szeretne kedveskedni. Karácsonykor meg fogjuk tudni, hogy milyen szép emléket kapunk az égiektől.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com