A legijesztőbb tündérek

Senki se szeretne összefutni egy vörös sapkás alakkal, vagy a vihar banyával.sluaghA mesékből csak a jóságos tündéreket ismerjük, pedig valójában nem léteznek jó tündérek, legfeljebb kevésbé rosszak. A tündérek imádják megtréfálni az embereket. Jobb esetben ezek csak ártalmatlan csínyek szintjén maradnak, de rosszabb esetben egy igazán gonosz tündérrel is összehozhat a balszerencse.

Ijesztő tündérekből nagyon sok létezhet, de a legendák szerint a következő öt a legocsmányabb, legfélelmetesebb.

Ankou: A kelták Halál Tündére, aki egyszer elkapott egy herceget. Az ismeretlen királyi sarj nagyon szerette a vadászatot és a kockázatvállalást. Ez lett a veszte, amikor összetalálkozott a tündérrel, akit kihívott egy vadászati mérkőzésre. A tét az volt, hogy a győztes eldöntheti, hogy mi legyen a vesztes sorsa. A herceg természetesen vesztett, a Halál pedig begyűjtötte a lelkét.

A fekete köpenyt viselő, kísérteties Ankou lovakkal húzott szekéren járja a világot, hogy összeszedje a lelkeket.
A legendák szerint csontvázak segítik a munkáját, az érkezését pedig hideg szél jelzi. Ankou olyan, mint egy banshee, előre jelzi a haldoklónak, hogy közeledik a vég.

Sluagh: A skót mondák ijesztő tündérei, akik eredetileg emberek voltak, de megkereszteletlenül haltak meg. A rosszindulatú raj főleg éjszaka portyázik, illetve egymással harcolnak, repülnek.

A sluagh egyik kedvenc szórakozása, hogy felkapja a prédát, majd a levegőben ledobja a földre. Ebből is látszik, hogy ezek a tündérek imádják a szadizmust.
Olykor az is előfordul, hogy az áldozatukat más emberrel lövetik le, vagy mérgeztetik meg.

Ha büdös, hullaszagot érzünk, akkor egy sluagh van a közelünkben, de ne ijedjünk meg, mert állítólag sokat segíthetünk magunkon, ha gyorsan becsukjuk az ablakot.vörössA vihar banya: A legenda szerint Erie tavában él a tündér, akiről évszázadokig azt hitték, hogy ő okozza a vízi katasztrófákat. A leírás szerint egy nagyon csúnya, zöld bőrű és fogú, kaján szemekkel néző lényt kell elképzelnünk.

A vihar banya körmei erős, bénító méreggel vannak átitatva. A tündér ezzel bénítja meg az áldozatait, akik főleg hajósok. A legénység abból tudhatja, hogy közeledik a tündér, hogy a levegőt hátborzongató dal tölti be.

Ez az ének támasztja fel a vihart, és hozza el a férfiaknak a véget. A vihar banya a felkorbácsolt hullámok meglovagolásával érkezik, elfogja a hajón lévőket, majd elsüllyeszti a hajót.

Bendith Y Mamau: A walesi tündér nevének jelentése „anyai áldás”, ami egyáltalán nem jelent kedves dolgot, hiszen a tündér embergyerekeket rabol el, akiknek a helyén otthagyja a saját torz, csúnya utódát.

A szülőknek sokszor egy boszorkánnyal kell beszélniük arról, hogy milyen módon kaphatnák vissza az igazi gyereküket. Néha a tündér visszaadja a gyereket, akit zenére és más tündér tulajdonságokra tanít. Ettől függetlenül jobb más tanár után nézni.

A vörös sapkás: A skótok megállíthatatlan gyilkos tündérei, akiket éles karmos, hegyes fogas, szikár öreg alakban képzelnek el. A nevét arról kapta, hogy egy vörös sapka van a fején. A vörös sapkás tündér bárkit legyőz, mert hihetetlenül erős és gyors.

Az is az ő sikerét vetíti előre, hogy egy olyan kaszával jár, amit képtelenség kivédeni. A sapka pedig nem véletlenül vörös, ugyanis azzal mossa fel az áldozatai vérét. Ha ennyi még nem lenne elég a rémülethez, akkor hozzá kell tennünk, hogy ez a tündérfaj kannibál, mert nemcsak embert, hanem más tündért is megesz. A védekezés egyetlen módja az, ha bibliai igéket szavalunk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások


Az író, aki találkozott Slendermannel

Az író, aki találkozott Slendermannel

Samuel Kelling különös történetről számolt be.

Paranormális jelenséget generálhat a házátalakítás

Paranormális jelenséget generálhat a házátalakítás

Öt dolog, amivel felpiszkálhatjuk a szellemeket.

Fotel jelképezi az életben elfoglalt helyünket

Fotel jelképezi az életben elfoglalt helyünket

A számunkra legszimpatikusabb ülőhelyből kiderül, hogy milyen szerepet töltünk be az életben.

Csodát tesz Szent Januarius vére

Csodát tesz Szent Januarius vére

A világ hét legbizarrabb szent ereklyéje.

Csakra-jóslás

Csakra-jóslás

Jelenleg milyen energiák dolgoznak bennünk?

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Öt horrorfilm, ami ájulást, rosszullétet okozott.


Karmikus-e a párkapcsolatunk?

Karmikus-e a párkapcsolatunk?

Tudjuk meg, hogy a jelenlegi szerelmünktől kapjuk-e meg a karmikus leckénket!

Fantomok, szellemek és ördögi ikertestvér a XVIII. századi Nagy-Britanniából

Fantomok, szellemek és ördögi ikertestvér a XVIII. századi Nagy-Britanniából

Vérfagyasztó természetfeletti beszámolók az 1735-ös brit periratokból és más dokumentumokból.

Félelmetes magyar helyek

Félelmetes magyar helyek

Vérfagyasztó legendák határon innen és túl.

Rabságban tart-e az idő?

Rabságban tart-e az idő?

Válasszunk egy órát, hogy megtudjuk, milyen viszonyt ápolunk az idővel!

http://ujhazak.com