Az angyalok nem földönkívüliek

Tíz fontos dolog, amit érdemes tudni a mennybéli teremtményekről.Korábban a vámpírokat és a vérfarkasokat imádták az emberek, de az elmúlt időben az angyalok tettek szert nagy népszerűségre, aminek eredménye, hogy egyre több és furcsább dolgokat hallhatunk róluk.

Az emberek élénk képzelőerejének köszönhető, hogy szóba kerültek már földönkívüli, de boszorkány angyalok is, mintha azok egy fantasy szereplői lennének. Természetesen a hitben az a szép, hogy nem kell egyformának lennie, hanem mindenki hozzáadhatja azt, amit ő igaznak vél, vagy remél, de mégis az alábbi tíz dolgot jobb tudni az angyalokról!

Az isteneknek nincsenek angyalaik: Ha jobban áttanulmányozzuk a különböző vallásokat, akkor láthatjuk, hogy amelyekben istenek szerepelnek, azokban nincs szó angyalokról. Ennek oka nem az, hogy az istenek, istennők titokban tartják az angyalokat, hanem az, hogy ők nem rendelkeznek angyali segítőkkel. Mondhatjuk, hogy az angyalok és az istenek külön dolgoznak.

Az angyalok se mindig csak „jók”: Mindenki tudja, hogy a világon mindig és minden az egyensúlyra törekszik, mégis az angyalokat csak jónak bélyegzik az emberek. Talán azért, mert a démonokat tartják a „rossz” oldalnak, pedig valójában az angyalok is tudnak rosszak lenni, a jó érdekében.

Ha megnézzük, hogy melyik angyal miért felel, akkor láthatjuk, hogy külön angyala van a haragnak, a gyűlöletnek, sőt, van, akinek az a feladata, hogy megbüntesse az embereket és a démonokat.

Ha abból indulunk ki, hogy van sötét és fény oldal, akkor mind a kettőnek láthatjuk az előnyét és a hátrányát, hiszen a fény is megégethet.

Az angyalok nem földönkívüliek: Mostanában sokat hallani arról az elméletről, amely szerint az angyalok földönkívüliek. Ebből is látszik, hogy mennyire színes az emberek fantáziája, amit nem is kritizálunk, hiszen addig minden létezhet, amíg nincs az ellenkezőjére 100 százalékos bizonyíték, de ugyanígy addig semmi se létezik, amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére.

Mégis, akik régebb óta hisznek az angyalokban, megnyugodhatnak, mert az eredeti elképzelés még mindig az, hogy az angyalok égi lények, akik fényből állnak és hierarchiába rendeződnek, tehát semmi közük az embereket lopkodó, zöld lényekhez.

Sötét angyalok is akadnak: Énok könyve a bizonyítéka annak, hogy az angyalok is esendő lények, mint az emberek, hiszen közülük többen is elbuktak, amikor engedtek a sötét oldal csábításának.

A bukott angyalok nem démonok, de a tetteikkel mégis próbálnak fennakadást okozni a világban, az emberek életében, ám pánikra semmi ok, mert a fény oldal angyalai lelkesen dolgoznak azon, hogy megállítsák a sötét angyalokat, hogy azok senkinek se árthassanak.Lehetnek nők és férfiak egyaránt: Az angyalok fényből állnak, ezért olyan alakot vehetnek fel, amilyet szeretnének, annak érdekében, hogy az emberek elfogadják őket. Ebből következik, hogy lehetnek nők vagy férfiak. A szépség angyala, Jophiel, inkább nőként jelenik meg, míg Michael és Raphael esetében a nevük is elárulja, hogy inkább férfiak.

Az őrangyal nem ül a vállunkon naphosszat: Minden ember kap legalább egy őrangyalt, aki egy pillanat alatt mellettünk van, ha szükség van rá, ám az őrangyal nem testőr, tehát nincs napi 24 órában jelen.

Az őrangyaloknak bőven akad munkája a nagyvilágban, ráadásul előfordul, hogy más őrangyalokkal kell együtt dolgoznia, esetleg magasabb rendű angyalok hívják segítségül.

Léteznek földi angyalok: Ha úgy állunk hozzá a témához, hogy élnek közöttünk boszorkányok és más különleges személyek, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az angyalok is leszülethetnek a földre, ha akad egy különleges küldetésük, hogy itt gyógyítsanak, másokon segítsenek.

Ez nem jelenti azt, hogy a bolygó hemzseg a földi angyaloktól, de abban nyugodtan hihetünk, hogy különleges személyek járnak közöttünk.

A szakrális szerelmet ismerik: Földi értelemben nem lehetnek szerelmesek egymásba és az emberekbe, úgyhogy ez a filmipar és a regényírók kitalációja, de az igaz, hogy egymást és a Teremtőt olyan szeretettel szeretik, ami emberi ésszel felfoghatatlan. Ez egy olyan magasabb rendű, tiszta szeretet, ami már szakrális szerelemnek tekinthető.

Nem minden angyal egyforma: Oka van annak, hogy rengeteg angyalt különböztetünk meg egymástól. Vannak szerelem, gyógyítás, bőség, szerencse, jóslatok, spirituális angyalok, ugyanis ők sem olyan lények, akik mindenhez értenek, hanem nekik is megvan a maguk erőssége, szakterülete.

Új angyalok is születnek: Ahogy az emberek, úgy az angyalokból is születnek újak, hiszen az újabb emberek világra jötte miatt változásokra van szükség a nagyvilágban, ezért szükség van az új angyalok segítségére.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com