Buddha szembesít önmagunkkal és a karmánkkal

Gautama Sziddhártha rávilágít az énünkre és a feladatunkra.
Gautama Sziddhártha 29 évesen döntött úgy, hogy felhagy a korábbi életével, hátat fordít a családjának azért, hogy az igazságot keresse. Sokan csak Buddha, a „a felébredt” vagy „a megvilágosodott” néven ismerjük a történelmi személyt, aki a tanításait soha se
m tartotta abszolútnak, mert abban hitt, hogy mindenkinek a saját életútját kell bejárnia.

Buddha most abban lesz a segítségünkre, hogy rámutasson a saját énünkre és karmikus feladatunkra. Nézzük meg alaposan a lenti Buddha-ábrázolásokat, amelyek közül válasszuk ki azt, amelyet a nagy tanító sugall, majd olvassuk el az üzenetet! 1. Minket a „fény és árnyék” vagy a „fekete és fehér” szinonimákkal lehet a legjobban körülírni, mert tele vagyunk ellentmondással, mindent megkérdőjelezünk és kétségbe vonunk. Hajlamosak vagyunk akár az egyik pillanatról a másikra megváltozni, és egy teljesen más oldalunkat mutatni a környezetünknek.

Buddha szerint a legnagyobb erősségünk a humor, amit akkor kapunk elő, amikor kedvünk tartja, vagy amikor hódítani próbálunk. Az emberek ellenállhatatlannak tartanak, mi pedig nagyon élvezzük, hogy úgy vonzódnak hozzánk, hogy azt nekünk akarni se kell.

Mindez az oka annak, hogy erősen vágyunk a szeretetre, ám ezt soha, senkinek nem mutatjuk ki. Ahhoz, hogy szeressenek, előbb önmagunkat kell szeretnünk, illetve azokat, akik közel állnak hozzánk és a mindennapi életünk részei. Buddha szerint, ha ezt a karmikus feladatot teljesítjük, akkor sokkal több szeretetben részesülhetünk a jövőben.

2. Óriási szenvedély lakozik bennünk, de ezt titokban tartjuk mások előtt. Érzékeny és titokzatos személyek vagyunk, akinek csak kevés barátja van, ám jöhet bármi, mellettük mindig kitartunk. Nagyon foglalkoztat az a kérdés, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk.

A családi kötelékek rendkívül fontosak a számunkra. A természetünk túlságosan ragaszkodó, emiatt sokszor félünk, hogy mindenki elhagy, és egyedül maradunk. Esetünkben az elválás mindig fájdalmas, függetlenül attól, hogy munkáról vagy párkapcsolatról van-e szó. Legbelül vágyunk a tudásra, annak megszerzésére, ezért valószínűleg sokat olvasunk.

Buddha azt tanácsolja, hogy többször mélyedjünk el önmagunkban, mert a válasz gyakran legbelül találhatjuk meg. Hallgassunk relaxációs zenét, meditáljunk, és találjunk ki olyan terveket, amelyek közelebb visznek a céljainkhoz!

3. Rajongunk a luxusért, a gazdaságért, gyönyörért, tehát minden földi jóért, ám a jelentéktelen, semmitmondó dolgok kifejezetten untatnak, ezért ki nem állhatjuk őket. Nagyon becsületesek vagyunk, a megjelenésünkre pedig nagy gondot fordítunk.

A konfliktushelyzeteket olyan szinten kerüljük, hogy előfordul, hogy még egy versenyben is hagyjuk, hogy az ellenfelünk győzzön. A szerelemben nem a problémára, hanem a megoldásra koncentrálunk. Ha valakit nem sikerül elsőre elcsábítani, akkor az csak növeli a vadászkedvünket, és bármilyen cselt, praktikát bevetünk annak érdekében, hogy elnyerjük a választottunk szívét. 4. Sokra értékeljük a becsületességet, ami alap az életünkben. Általánosságban igaz ránk, hogy túlságosan félénkek vagyunk, emiatt szinte képtelenek vagyunk valódi kapcsolatot kialakítani a mindennapjainkban.

Ennek oka az is lehet, hogy nagyon szigorúak vagyunk másokkal és önmagunkkal szemben. Buddha szerint ez az, amiből ki kell „gyógyulnunk”, ha arra vágyunk, hogy a jövőben könnyebb legyen az életünk.

Jellemző ránk, hogy óraműpontossággal élünk, tehát mindennek megvan a helye és az ideje. A feladatainkat alázatosan végezzük el. Mindenre nagyon érzékenyen reagálunk, a kritika pedig egyenesen fájdalmat okoz.

A párkapcsolat esetünkben csak akkor működhet, ha házassággal pecsételjük meg, ez pedig megint csak a becsületességről és a tényekről szól.

5. Ha az ötödik Buddhát súgta a megérzésünk, akkor szenvedélyesen rajongunk az emberi kapcsolatokért. Nagyon fontosnak tartjuk az őszinte, igaz barátokat. A szakítást rosszul viseljünk, emiatt inkább hagyjuk, hogy a párunkkal belesüllyedjünk a megszokások mocsarába, mintsem lezárjuk a viszonyt.

Igazán boldoggá az tesz, ha ritka pillanatot élhetünk meg, mert szeretjük kiélvezni az élet minden szépségét. A szívünk hatalmas, ám a rendkívüli emberségünk és lojalitásunk naivvá tesz. Gyakran belesünk abban a hibába, hogy arra méltatlan emberben bízunk meg, valamint nem érzékeljük, hogy egyes helyzetek milyen csapdát rejtenek.

6. Kifejezetten intenzív, lendületes emberek vagyunk, aki mindig mozgásban van. A lelkünk legmélyét nem hagyjuk, hogy mások megismerjék, emiatt kínosan ügyelünk arra, hogy elrejtsük az érzelmeinket az emberek elől.

Bár a büszkeségünk hatalmas, mégis alázatosak vagyunk. Csak olyan párral jövünk ki, akit óvhatunk, védelmezhetünk. Azt keressük, akinek átadhatjuk a bennünk szunnyadó, hatalmas szenvedélyt. 7. Ha az utolsó Buddha ábrázolást súgta a megérzésünk, akkor jellemző ránk, hogy képesek vagyunk úgy lelkesedni, mint egy kisgyerek. A mindennapokat pozitívan és optimistán éljük, ám ez néha visszaüt, mert naivan szemléljük az élet egyes dolgait.

Ez egyfelől azt jelenti, hogy sokan kihasználnak, de másfelől abban is hibázunk, hogy mindenben és mindenkiben a jót keressük, ám gyakran kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik. Szeretünk társaságban és emberek között lenni, főleg akkor, ha figyelnek ránk. A szerelemben fontos, hogy a partnerünk csodáljon.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

http://ujhazak.com