Készülj fel, mert különleges dátum lesz 2017. május 24-e!

Carl Johan Calleman, a maja naptár szakértője kifejtette, hogy nem világvégét, hanem mást „jövendöl” meg az ősi kalendárium.Úgy néz ki, hogy megúsztuk a harmadik világháború kitörését, amiről a texasi Horacio Villegas állította, hogy május tizenharmadik napján fog elkezdődni, és csak október tizenharmadikán fog véget érni.

A legújabb hírek szerint azonban nem ez volt az egyetlen fontos májusi dátum, ugyanis a svéd tudós, Carl Johan Calleman felhívta a figyelmet arra, hogy 2017. május 24-e különleges nap lesz a maja naptár szerint, aminek ő az egyik legkiemelkedőbb szakértője.

Callemanről tudnunk kell, hogy ő azok közé tartozott, akik kicsit se féltek 2012. december 21-től, mert tudta, hogy a maják naptárában szó sincs világvégéről, mert egészen más dolgokat „jövendöl” meg.

Calleman a teljes munkaidejét, sőt, az életét szánja arra, hogy megfejtse a maja naptár valódi jelentését. Ennek a munkának az eddigi eredménye, hogy a szakértő hat könyvet, tizennégy nyelven írt a maja naptárról. A művei közül a legjelentősebb „A teremtés kilenc hulláma”.

A svéd tudós nagyon szeretné megértetni az emberekkel, hogy valójában miről szól a maja naptár. A célja érdekében még a Yucatán-félszigeten élő maja vénekkel is össze tudott dolgozni, akik ugyanúgy gondolkoznak a naptárról, min Calleman.A maja naptár igazi jelentése: Rögtön az elején le kell szögezni, hogy a maja naptár nem a világvégét és nem a világban zajló eseményeket jósolta meg. A kalendárium valójában olyan energiákról szól, amelyekkel magasabb tudatformába lép az emberiség.

Calleman képes volt bemutatni, hogy a biológia történelme, a fejlődése és az emberi tudatosság szoros kapcsolatban áll a maja naptárral. A szakértő részletes vizsgálatot végzett a naptáron, aminek eredményeként egy újfajta értelmezést talált.

Az elmélete szerint a világ egy kozmikus terv szerint fejlődik, halad előre. Az elképzelés tehát az, hogy a maja naptár segítségével látható a világ és az emberiség fejlődésének párhuzama, tehát a naptár olyan kozmikus energiák változásait ismerteti, amelyek hatással vannak az emberiségre és annak gondolataira.

A teória szerint a maja naptár a történelmet és az Univerzum eredetét is leírja. Mindezt az bizonyítja, hogy a maja naptárban leírt kozmikus energiák változásai összhangban álltak a fontosabb történelmi paradigmaváltásokkal, amik a múltban bekövetkeztek.

A hangsúly a tudatosságon van, ami Calleman álláspontja szerint az egyik legalapvetőbb mértékegysége az emberiségnek. A szakértő arra is rámutatott, hogy a maja naptár változásai olyan területek fejlődését is érintette, mint a zene tánc, művészet, tudomány, gazdaság, és a többi.

Ezt igazolják azok a maja alkotások, amelyek tele vannak rejtélyes szimbólumokkal. Calleman tehát a maják által „megjósolt” tudatosság egyre növekvő szintjét szeretné hangsúlyozni és közérthetővé tenni az emberek számára. A növekvő tudatosság 2011. október 28-án érte el a csúcsát.

A maja naptárrendszer legfontosabb metaforája a kilencszintes piramis, amelynek minden szintje a tudatosság egy újabb fokát jelenti. Az emberek mindegyike más-más szinten áll, de a cél a kilencedik szint elérése.

Jó kérdés, hogy akkor mégis miért tört ki pánik, hogy 2012. december 21-én bekövetkezik az apokalipszis? Az a feljegyzés, amit ezzel kapcsolatban félreértettek, a Tortuguero 6. emléke, ami a kilenc szintű piramis istenének az eljöveteléről szól, és vele fejeződik be a tudatosság kilencedik hullámának fejlődése.

A tudósok ebbe magyarázták bele az apokalipszist, pedig valójában semmi sem ment végbe 2012. december 21-én. Calleman meglátása az, hogy ez néhány új kort kutató régész tévedése volt, mert nem foglalkoztak elég alaposan a dologgal.

A maja naptár tehát nem bizonyos eseményeket jövendöl meg, hanem azokat a különböző hullámokat jelöli, amelyek változásokat indítanak be. S, itt kell rátérnünk, hogy miért lesz különleges a jövő heti szerda.2017. május 24.: A Kilencedik Hullám 64 napja közül az első lesz május 24-e, vagyis annak a kemény munkának a kezdete, amely segít az embereknek abban, hogy kapcsolatba lépjenek a Kilencedik Hullámmal.

A következő jelentős dátumok 2017. június 29. és augusztus 4., de ezek egyike se lesz olyan sorsfordító, mint sokan képzelik, tehát ne várjunk égi harsonákat vagy tűzijátékot! Amennyiben hihetünk a maja naptárnak, akkor abban előrejelezték, hogy mikor süllyed annyira mélyre az emberiség, hogy szükség lesz a kilenc hullám aktiválódására.

Jelenleg úgy néz ki, hogy 2017-ben eljött ez a mélység, amit nem nehéz elhinnünk. Elméletileg a kilenc hullám kollektív erejének olyan hatással kellene lennie az emberiségre, hogy mindenki tudatossá válik, és azért a célért kezd dolgozni, hogy a jövő és a kapcsolatai szebbek legyenek.

Az, hogy ki és mennyire fogadja be ezeket a hullámokat, attól függ, hogy milyenek az egyén szándékai. Az emberek többsége még mindig a hatodik, hetedik és nyolcadik hullámmal állnak kapcsolatban, ez pedig azt jelenti, hogy ők nem lesznek képesek befogadni a kilencedik hullám energiáját, hogy a jövőben a béke és a szeretet jegyében tevékenykedjenek. Jó hír, hogy azért sokan vannak, akik készen állnak a Kilencedik Hullámra, aminek egyetemes célja az Aranykorszak megteremtése.

Május 24-én tehát azért lesz különleges nap, mert megnyílnak előttünk a kozmikus energiák. Elnézve a világ jelenlegi állapotát, nem bánnánk, ha kivételesen beigazolódna egy szebb jövőt ígérő elmélet, úgyhogy jól tesszük, ha aktívan ráhangolódunk a dologra, hogy szerdán befogadhassuk az energiát, amivel változtathatunk a világon, a sorsunkon és az életünkön, de mindeközben ne várjunk csodát egyik napról a másikra!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com