Mivel lehet elcsábítani?

A születésnapszám elárulja, hogy mire vágyunk a szerelemben.love2A párkeresés egy igazi kalandjáték, hiszen próbáljuk megtalálni azt, aki a leginkább megfelel a legtitkosabb vágyainknak, miközben próbáljuk kideríteni, hogy a kiszemeltünket mivel lehet a legkönnyebben levenni a lábáról.

Habár a szerelem nem könnyű, mégis a számmisztika itt is a segítségünkre siethet, hiszen a születésnapszámból kiderül, hogy mire vágyunk, mivel lehet elcsábítani.

1-es: 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született.

2-es: 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én született.

3-as: 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án született.

4-es: 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én született.

5-ös: 5-én, 14-én vagy 23-án született.

6-os: 6-án, 15-én vagy 24-én született.

7-es: 7-én, 16-án vagy 25-én született.

8-as: 8-án, 17-én vagy 26-án született.

9-es: 9-én, 18-án vagy 27-én született.

11-es: 11-én vagy 29-én született.

22-es: 22-én született.chicago-dating1: A szerelemben két olyan dolog van, amire a leginkább igényt tartunk. Az egyik az, hogy megtarthassuk az önállóságunkat, a másik pedig az, hogy a párunk mellett igazán megélhessük a nemünket. Ez a kettő nem zárja ki egymást, hiszen az igazán hozzánk illő pár megbecsül, támogat, de ugyanakkor biztonságot, gyengédséget ad.

Ha az egyes a számunk, akkor nagyon szeretjük a luxust, a drága ékszert, minőségi ruhát, luxusautót, de azt nem várjuk el, hogy a kedvesünk ilyenekkel lepjen meg, ám arra szükségünk van, hogy a párunk meghallgassa a munkahelyi problémáinkat, és támogasson ezekben.

2: A szerelemben biztonságra és békére vágyunk. Minket a stabilitással, elfogadással lehet a legkönnyebben elcsábítani. Szükségünk van arra, hogy érezzük a biztonságot, békét, segítségnyújtást.

A család és a gyerekek is fontos szerepet játszanak az életünkben, emiatt elkerülhetetlen, hogy a párunkkal ne beszéljünk a családalapításról. Ha a kedvesünk meg akar tartani, akkor ehhez a legjobb eszköz a sok kettesben töltött, meghitt hétvége. Emellett fontos, hogy a párunk bátorítson, biztasson a mindennapi életben.

3: Minket a vidám, könnyed stílusú társalgással és stílussal, kellemes hanggal, és megjelenéssel lehet elcsábítani. Fontos, hogy a párunk szórakoztató legyen, mert abban a pillanatban tönkremegy a kapcsolatunk, ha a kedvesünk egysíkú, szürke, unalmas emberré válik.

Nagyon nehezen kötelezzük el magunkat, ráadásul könnyen búcsút intünk, ha konfliktusok, nehézségek bukkannak fel a viszonyunkban. Nekünk szükségünk van az újabb és egyre izgalmasabb rendezvényekre, illetve arra, hogy társasági helyeken jelenjünk meg a párunkkal.

4: Nagyon fontos a számunkra az állandóság, stabilitás, emiatt az udvarlónknak sokáig kell ostromolnia. A türelem mellett megnyerő, meggyőző, ápolt külsőre, nyugalomra, fegyelmezettségre és erkölcsi tartásra is szüksége lesz, ha el akarja nyerni a szívünket.

Egy párkapcsolatban rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy lépésről lépésre tudjuk, hogy mi a következő célunk, feladatunk. Az anyagi biztonságot is szeretjük, ezért egy olyan személy mellett érezzük jól magunkat, aki legalább olyan szorgalmasan dolgozik, mint mi.

Emellett értékelje a megszerzett vagyont, amiből legyen képes egy jó befektetést csinálni, földet venni, házat építeni, és az sem utolsó szempont, hogy évről-évre fejlődjön úgy, hogy közben nem kockáztat.numbers5: A szabadság és az izgalom az, amire a legjobban vágyunk. Ha minket el akarnak csábítani, akkor ahhoz valami látványos, drága szokatlan programra lesz szüksége az udvarlónak, akinek azzal sem lesz könnyű dolga, hogy megtartson.

A párunknak meg kell találnia azt a szintet, ahol még enged levegőhöz jutni, de ugyanakkor a kapcsolatunk kellően erős marad ahhoz, hogy eszünkbe se jusson az, hogy visszaélünk a szabadságunkkal.

Ha az ötös a számunk, akkor nagyon sok kapcsolattal, ismerőssel büszkélkedhetünk, emiatt, ha úgy néz ki, hogy szakítani fogunk a párunkkal, akkor máris öt-hat új jelentkező toporog a küszöbön, számunkra pedig nem jelent gondot az, hogy az egyik kapcsolatból a másikba ugorjunk.

6: Könnyen megnyílik a szívünk, ha az udvarlónk meghív egy kellemes vacsorára, esetleg meglep egy divatos ruhával, ékszerrel, hiszen mi arra vágyunk igazán, hogy kényeztessenek. A párunktól elvárjuk, hogy mindig, minden formában mutassa ki, hogy mennyire szeret, rajong értünk.

Azt is fontosnak tartjuk, hogy a kedvesünkhöz bújhassunk, gyengéden szeretkezhessünk vele. Amennyiben a hatos a számunk, akkor szentimentális, romantikus emberként szeretünk mindent, ami holdfénnyel, klasszikus, szinte már giccses helyszínekkel áll kapcsolatban.

7: Igazi titkot jelentünk mások számára. A mi szívünkhöz csak sok-sok beszélgetés útján lehet eljutni, ezért az udvarlónknak el kell fogadnia, hogy nagyon sokáig tart, mire beengedünk valakit a legbensőbb intim magánszféránkba.

A párunktól elvárjuk, hogy legyen művelt, olvasott, mert nekünk a szellemi útitárs sokkal fontosabb, mint az érzelmek, szeretet bizonygatása. Olykor igényeljük az egyedüllétet, az egészséges távolságot. Ha az udvarlónk keveset beszél, alig mesél magáról valamit, akkor többre fogjuk becsülni, sőt, talán még fel is nézünk rá.

8: A klasszikus, szelíd, finom udvarlással nálunk semmit sem lehet elérni, mert az igazán szenvedélyes érzelmekkel lehet csak elcsábítani. Szeretjük a kalandokat, úgyhogy az udvarlónk akkor lophatja el a szívünket, ha valamilyen különleges, szokatlan helyszínt választ a csábításhoz.

Elvárjuk, hogy a párunk újra és újra hódítson meg, míg mi állandóan elcsábítjuk őt. Nem könnyű minket megtartani. Akinek ez mégis sikerül, az számíthat arra, hogy izgalmas kalanddá változik az élete mellettünk.kiss9: A pompa és a luxus nem vesz le a lábunkról. A drága étterem, ékszerek sem keltik fel az érdeklődésünket, ám egy nemes üggyel el lehet csábítani. A párunknak velünk kell jönnie, ha természetet járjuk, vagy jótékonysági szervezeteknek segítünk.

Mivel minden érdekel, ezért a partnerünknek is széles érdeklődési körrel kell rendelkeznie. A jó párkapcsolathoz elengedhetetlen, hogy a kedvesünk olvasott, tájékozott, művelt legyen, ám ez nem azt jelenti, hogy túl akarjuk licitálni az intelligenciáját, hanem szeretnénk, ha lenének közös céljaink, érdeklődési körünk.

11: Szellemi és intellektuális téren lehet minket a legkönnyebben elcsábítani. Az udvarlónknak fel kell ébresztenie az érdeklődésünket valamilyen szokatlan, különleges témával, helyszínnel.

A korlátokat és a szabályokat utáljuk, emiatt olyan kapcsolatra vágyunk, ahol ilyesmik nincsenek. Ehhez a párunknak modern, liberális gondolkodónak kell lennie, ami nagy kihívás. Szeretjük a változatos programokat, izgalmas utazásokat. Semmiben sem vagyunk átlagosak, így a szexben és szeretetben sem.

22: Imádjuk, ha hevesen udvarolnak, sőt, ostromolnak. A kalandokat, kihívásokat, extrém szituációkat is kedveljük. A párunk mellett önmagunk akarunk lenni. Az életünkben fontos szerepet kapnak a nagyra törő célok, illetve szívesen segítünk a szociális hátrányos helyzetű embereknek.

A párkapcsolatunkat az teheti stabillá, ha az ilyen nemes ügyekben együtt tudunk tevékenykedni a partnerünkkel. Mivel mindenben különlegesek vagyunk, ezért a szerelmi életünk sem átlagos. Arra vágyunk, hogy a párunk érezze a bennünk lévő vitalitást, különlegességet, extrémitást.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com