Ne maradjunk le október spirituális napjairól!

Az ősz második hava zsúfolt lesz, ha varázsolni, imádkozni, kívánni szeretnénk.magicAz október az év egyik legkülönlegesebb hava, ha az embert foglalkoztatja a spiritualizmus, a túlvilág, a természetfeletti témák. Ennek oka egyfelől lehet az, hogy az egyre ködösebb, hűvösebb, sötétebb napok és a varjak károgása misztikus hangulatot kelt, de másfelől október az a hónap, amikor ugrásszerűen megszaporodnak a spirituális napok, amelyek kiválóak a varázslásra, kívánságra, imádkozásra.

Októberben istenek és istennők várják az étel és ital áldozatokat, ókori fesztiválokról emlékezhetünk meg, vagy kihasználhatjuk a gyógyításra alkalmas napokat. Egy spirituális napon kimondott ima vagy kívánság szinte biztos, hogy célba ér, úgyhogy most lássuk, hogy mely napokra kell ezeket időzítenünk.

Október 1: Navaratri, az Istennő imádatának kilenc éjjele. Ebbe esik bele Durgá Puja, ami október 8-án van. Az első három napban Brahmá feleségét, Szaraszvatit, a tudás istennőjét ünnepelik. A következő három napban Laksmit, Visnu feleségét és a szerencse istennőjét imádják, míg az utolsó három napban Durgát, Siva feleségét engesztelik ki a különböző szertartásokkal Indiában, ahol az is szokás, hogy a nők a kilenc nap mindegyikén új ruhát kapnak a párjuktól.

Október 3: Bachalia, Dionüszosz – Bacchus, a bor és a mámor istennének a napja.

Október 4: Ceres – Demeter napja. Ő a mezőgazdaság, a termőföld, a termékenység, a bőség és a jólét istennője.

Október 9: A tibeti kalendárium szerint ez a gyógyító Budha napja, amelyen százszoros áldással jár minden, amit az egészségünkért teszünk.

Október 10: Siva napja. Ilyenkor a fiatalok az istenhez imádkoznak azért, hogy jó férjük legyen. A házasok gyermekáldásért fohászkodnak. Akiknek már van gyereke, azok a család hosszú életéért mutatnak be spirituális gyakorlatokat. Az se kizárt, hogy a nők azért imádkoznak, hogy többé ne legyen férjük. A lényeg tehát az, hogy a nők különböző generációjának mindegyike szeretne valamit felajánlani Sivának.

Október 16: Laksmi Puja napja. A szerencse istennője, aki Visnu vagy Krisna párja, nemcsak a pénz és a vagyon területéért felel, ugyanis Astha Laksmiként, vagyis a „nyolc formájú istennőként” is tisztelik.

Ugyanezen a napon van az ókori római Lupinalia, a Farkasok Ünnepe, és a Telihold-VérholdHalloweenOktóber 20: Szobek, a vizek és annak lényeinek egyiptomi istene. Őt ünneplik ezen a napon.

Október 21: Hathor napja. Ő az egyiptomi boldogság, szerelem istennő.

Október 22: Dharmacsakra, tehát 10 milliószoros nap. Amit ezen a napon teszünk, gondolunk, legyen az pozitív vagy negatív, 10 milliószoros erővel hat.

Október 23: A tibeti kalendárium szerint a gyógyító Buddha napja. Most minden 100-szoros erővel bír, amit az egészségünkért teszünk.
Ugyanezen a napon van Szelket napja. Az egyiptomi istennő védelmezi a házasokat és a holtakat.

Október 30: Az év legnagyobb ünnepe Indiában a Káli Puja és Diwal.
Az északi féltekén minden évben október végén, november elején van a legsötétebb Újhold, ezért ilyenkor tartják Káli Istennő, a Fekete Istennő imádatát.

Október 31: A legismertebb októberi spirituális nap. Samhain előestéje. Halloween. Ez a nap a szellemidézésre, jóslásra, a holtak iránti tisztelet kimutatására a legalkalmasabb.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com