Ördög szállta meg az apácákat?

Démon szólt az apácán keresztül a négy évig tartó hisztéria után, vagy van tudományos magyarázat az esetre? 22590_apaca1A középkorban nem volt választásuk a lányoknak. Ha a szüleik apácának akarták adni őket, akkor csomagolhattak is, hogy az életüket a zárdába töltsék le. Így történt ez Jeanne Potiére esetében is, aki kilencévesen csatlakozott az Észak-Franciországban található cambrai zárdához, ami furcsa eseményeknek lett a színhelye.


1491-ben hisztéria tört ki. Az apácák kutyaként kezdtek ugatni, a mezőn rohangáltak, fákra másztak, vagy a levegőbe ugráltak. A téboly négy éven keresztül tartott. Az emberek mindent megpróbáltak, hogy kigyógyítsák az apácákat a hisztériából, de nem használt se gyógymód, se ördögűzés.

A furcsa eseményre végül Jeanne adott magyarázatot, pontosabban a rajta keresztül megszólaló gonosz, aki elmondta, hogy akkor jutott be a zárdába, amikor a természetellenesen viselkedő kislányt beadták a szülei.
Jeanne életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, de negyven éves korában meghalt.

Az észak-franciaországi esetről Johannes Wyner orvosnak köszönhetően tudunk, aki hasonló eseményeket vizsgált, és felfedezte, hogy 1550-ben ugyanilyen hisztéria tört ki az uverteti zárdában.
Az akkori történetben az apácák elvették egyik társuk éjjeliedényét, majd rángatózva állták körbe a halálra rémült apácát.

A megtébolyult apácák a rángatózáson kívül, még a levegőbe is felemelkedtek. Amikor megpróbálták őket lefogni, a nők olyan erővel tépték ki magukat az erős karok közül, amin mindenki meglepődött.

Wyner az esetek vizsgálatkor rávilágított arra, hogy azok akkor törtek ki, amikor az apácák már ötven napja nem ettek semmit, csak répalevet ittak, mivel nagyböjt volt. Az orvos rámutatott, hogy az ilyen mértékű koplalás már képes erős rángógörcsöket előidézni. Ráadásul az akkori nők egyáltalán nem önmaguktól vállaltak örök jegyességet istennel, úgyhogy a bezártság is súlyosan lerombolta a mentális épségüket.

Az orvos tanulmányait később semmisnek nyilvánították az illetékesek, és kijelentették, hogy a hisztéria csakis az ördög műve lehetett, aki azért tudta legyűrni az apácákat, mert azok olyan szenvedélyt tápláltak isten iránt, amitől könnyű prédává váltak.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com