Ouija tábla szabályok

Öt nagyon fontos dolog, amit mindig tartsunk be, ha szellemet idézünk!táblaA Ouija tábla használata veszélyes, ám hiába sorolunk fel elrettentő történeteket, még mindig sokan úgy döntenek, hogy engednek a kíváncsiságnak, és kipróbálják a szellemidézés klasszikus módszerét.

Ha úgy döntünk, hogy engedünk a kísértésnek, akkor fontos, hogy legalább a következő szabályokat betartsuk!

Mindig kezdjük el és zárjuk le a szeánszot: Legyen eleje és vége a szellemidézésnek! Ha befejeztük a szeánszot, akkor köszönjünk el a lélektől, majd várjuk meg, amíg távozik! Fontos, hogy tiszteljük a szellemeket!

Távolítsuk el a Plancehette-t: Ez az a kis fatábla, amit a Ouija táblára tesznek. A szeánsz részvevőinek erre kell rátenniük az ujjukat. A szellemidézés végén fontos, hogy ezt levegyük a tábláról, különben a lelkek könnyen átjöhetnek rajta keresztül.

Betegen ne foglalkozzunk a táblával: Remek támadó felületet biztosítunk a gonosz lelkeknek, ha betegen állunk neki a szeánsznak, hiszen ilyenkor sokkal gyengébbek, sérülékenyebbek vagyunk, mint egészségesen. Ha betegen használjuk a táblát, akkor nagyobb az esélye a megszállásnak.

OuijaIsmétlés: Amennyiben a tábla folyamatosan ismétli önmagát, vagy fekete nyolcast rajzol, akkor ideje pihenni, mert ez annak a jele, hogy gonosz lelkek válaszolnak. Fontos, hogy mindig óvatosan használjuk a táblát!

Sohase égessük el: A tábla tekintetében ez a legrégibb szabály! Ha úgy döntünk, hogy kidobjuk, akkor törjük kisebb darabokra, locsoljuk le szentelt vízzel, végül temessük el! Az égetés, valamint a szemétbe hajítás egyaránt tiszteletlenség a szellemekkel szemben!

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com