Szellem tolt el egy széket egy brit színház üres nézőterén – videó

Elmondásuk szerint nem ez az első különös eset a romfordi teátrumban. De most már van bizonyíték.


Egy médium lépett fel az Északkelet-Londonban lévő romfordi Brookside színházban (Havering kerület), a kicsi, mindössze 140 férőhelyes épület utána annak rendje-módja szerint bezárt. A biztonsági kamera által rögzített felvétel viszont érdekes dologról számolt be.


A vasárnap, 2014. július 27-én hajnal négy órakor rögzített videóban látható, amint az üres nézőtéren az egyik szék egyszer csak megmozdul - a színházteremben senki sem tartózkodott.


Haunting: In the grainy CCTV footage of the main hall at Brookside Theatre, you can just make out a chair (ringed) mysteriously moving


A korábban II. világháborús emlékházként és veterán klubként működő színházban a Nagy-Britanniában médiumként ismert Roy Roberts tartott egy bemutatót, a férfi a DailyMailnek azt mondta, a felvétel kellő bizonyíték a paranormális jelenségekre.


Roberts elmondása alapján korábban is érezte már ott valakinek a jelenlétét, mintha egy játékos gyermeké lett volna, számára a felvétel egyértelmű bizonyíték a színházban élő szellem létezésére.




The theatre is housed inside Romford War Memorial Social Club building Itt működik a Brookside Színház

Roberts elmondta, bár tisztában van azzal, hogy sokan vitatni fogják ezt a nézetét, teljes mértékben az a meggyőződése, mint fogalmazott, hogy van ott valami energia. Tervei szerint paranormális kutatókkal tovább fogják vizsgálni a helyszínt.


Két éve működik a színház, Jai Sepple, színházigazgató pedig úgy nyilatkozott, számára nem volt meglepő az eset, mivel korábban is tapasztalt megmagyarázhatatlan eseményeket a színházban, például furcsa zörejeket és zajokat. Egy gyerek lábnyomát is lefényképezték, valamint az egyik színházi alkalmazott látni vélt egy ismeretlen alakot, de amikor utána eredt, az nyomtalanul eltűnt. Egy másik férfit pedig valaki belökte a WC-be, holott egy erős, nagydarab ember - mondta el a színház igazgatója a Daily Mailnek.




Így mozdul el a szék az üres nézőtéren

A biztonsági kamerás felvételt azért nézték meg, mert vasárnap reggel Sepple észrevette, hogy a nézőtéren az egyik szék kilóg a sorból. Mint mondja, szerinte más is elmozdult a teremben, egy asztal, csak az a felvételen nem jól kivehető. „De a szék egyértelműen elmozdult” - mondta Jai Sepple, aki szkeptikusnak vallja magát, bár a felesége hisz a paranormális jelenségekben. (Csak a vicc kedvéért: a para normális dolog.)




Chilling: The imprint of what is believed to be a child's foot, just one of the ghostly goings-on Jai Sepple, who runs the 140-seat volunteer-run theatre, has experienced Az igazgató állítása szerint egy gyermek lábnyomát fotózták le egyszer a színház előcsarnokában

A videóhoz hozzászólók között nagyon sok a kétkedő, mint ahogy az igazgató is sok e-mailt kap, miszerint kamu az egész, valaki szerint a felvétel meg van vágva, de olyan is bőven akad, aki nem is látja az elmozduló széket. Mindenesetre két videón is megnézheti:


0:13-nál mozdul meg a szék, jobbra, középtájon:



Ezen a videón nagyításban, piros karikával jelölve is megtekintheti a látnivalót:



Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com