Temessük el a múltat!

Kezdjük tiszta lappal az évet!middelagesmagicAmikor elrontunk valamit, akkor gyakran kívánjuk, hogy bárcsak újrakezdhetnénk az életünk egyes szakaszait, ám ezt nem tehetjük meg, ezért meg kell tanulnunk elfogadni a múltbéli hibáinkat, amelyekből le kell vonunk a tanulságot.

A múlton nehéz túllépni, ha pedig hiába próbálkozunk világi módszerekkel, akkor szombaton, fogyó hold idején, kipróbálhatunk egy könnyű varázslatot, amely valamennyire leveszi a karmánkról, a lelkünkről a régi terheket, és általa tiszta lappal indulhatunk tovább.

A varázslat kellékei

13 fekete gyertya
1 fekete boríték
1 papírlap
1 fehérrózsa
1 kis tükör vagy egy vudubaba önmagunkról
Tömjén, mirha, szantál füstölőkeverék
Egy kis tálka sós víz
Fekete ruházatmagicA varázslat menete

Vegyünk fel fekete holmit! Rakjuk le köralakban a fekete gyertyákat, majd gyújtsuk meg őket, és a füstölőkeveréket is. A szertartást nyissuk meg úgy, hogy elmondjuk: „Postverta, Hekaté, Janus, a múltnak istennői és istene, meghajolok előttetek, mert búcsúzni jöttem, engedjetek el.”

Most forduljunk a négy égtáj felé, ismételjük el az igét, és boruljunk a földre. Ez után fogjuk a fehér papírt, amire írjuk le, hogy mi az, amitől szeretnénk megszabadulni, majd helyezzük a listát egy fekete borítékba.

Nézzünk a tükörbe, és mondjuk el, hogy: „Minden, ami voltam, ami nem akarok lenni, amit tettem és mindaz, amit el akarok felejteni, amitől megválnék, ide, ebbe a tükörbe záródjék.”
Miközben mélyen nézünk a tükörbe, öntsük bele mindazt, amitől meg akarunk szabadulni. Ha jól csináljuk, akkor érezni fogjuk, hogy lekerülnek rólunk a terhek. Amennyiben a vudu babára esett a választásunk, akkor neki mondjuk el azokat a múltbeli dolgokat, amelyeket el akarunk temetni.

A tükröt tegyük a borítékba, majd viasszal pecsételjük le. Ha a babát választottuk, akkor vörös fonallal kössük hozzá a borítékhoz. A csomagot temessük el a háztól távol. A szertartást fejezzük be a választott helyszínen.

Ássunk egy gödröt, tegyük bele a csomagot, és mondjuk el, hogy: „Földbe teszem, elásom, eltemetem egy korábbi részemet, Postverta, Hekaté, Janus engedjetek el, vegyétek magatokhoz múltamat, ami többé nem részem.”

A fehér rózsát helyezzük a gödörbe tett csomagra, szórjunk rá némi földet, amit ezek a szavak kísérjenek: „Elengedem múltamat és visszaadom ezt a részemet a földnek és az isteneknek. Ég veled.”

Teljesen temessük el a csomagot úgy, hogy azt senki se láthassa, találhassa meg! Menjünk haza, majd a szertartás lezárásaként mossuk meg a kezünket, arcunkat az oltárra tett sós vízben.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com